Birkenau

A sokévnyi vívódás után 2014-ben befejezett Birkenau a holokauszttal és fotódokumentumaival folytatott fél évszázados, egészen a drezdai diák-évekig visszanyúló művészi számvetés utolsó darabja lett.A sorozat kiindulópontja az auschwitz-birkenaui Sonderkommando, a népirtás folyamatában való részvételre kényszerített zsidó „különleges egység” tagjai által titokban készített négy fénykép volt, amelyekben Richter az elkövetőktől és a felszabadítóktól merőben eltérő látásmódot ismert fel. A vásznakra először aprólékosan felrajzolt fotók láttán Richter lemondott a figurális fotófestmények kivitelezéséről, és az absztrakt festményein rendszeresen használt, az egész képet átérő, speciális simítókésével újabb és újabb rétegeket képezve, nyomtalanul eltüntette őket. A végső absztrakt felületeken már csak az elmosódott fekete-fehér alap atmoszférája utal a betemetett vázlatokra, helyenként megtörve a méregzöld és a bíborvörös kiegészítő színpárjának élesen elváló fragmentumaival.

A látható absztrakt „réteg” azonban nem tagadja és végképp nem írja felül a nem látható figurális „réteget”. Richter az átfestéssel a Sonderkommando-fényképek immanens absztrakcióját emeli ki. A leglehetetlenebb körülmények között készült és ezt magukon viselő fényképek Richter számára éppen azért jelenthettek revelációt, mert az absztrakció és a reprezentáció, a „siker” és a „kudarc” érvénytelen dichotómiáit egyetlen közvetlen fotográfiai aktusban oldják fel. A Birkenau efelől olvasva a látvány rögzítését elmosó, de éppannyira figurális, mint absztrakt közvetlenség leképezése, felismerve, hogy a körülményekből fakadó életlen és véletlenszerű látvány, a „vakon” fényképezés természetéhez éppen az aleatorikus absztrakciók létrehozásánál alkalmazott technikáival lehet a legközelebb jutni.

A blur Richter életművében nemcsak stílusjegy, hanem tematikus vezérfonal is: a rögzítettnek tűnő morális és ideológiai pozíciók elmosódása és az ezekből fakadó feloldhatatlan ellentmondások kísértő jelenléte a(z elsősorban német) történelemben, Rudi bácsi és Marianne néni párképétől a 48 portrén át az 1977. október 18. című festménysorozatig. Az „elkövető áldozat” szerepébe kényszerített és ezért sokak által igazságtalanul kollaboránsoknak bélyegzett Sonderkommando fényképei nyomán készült kései fő mű ennek az életművön végighúzódó szálnak az utolsó darabja.