Valós látszat

„A valóságról nem tudok egyértelműbben nyilatkozni, mint amilyen a valósághoz fűződő saját viszonyom, és ennek az életlenséghez, a bizonytalansághoz, az illékonysághoz, a részlegességhez és ehhez hasonlókhoz van köze. De mindez nem a képeket magyarázza meg, hanem a legjobb esetben is csak az indokot jelenti a megfestésükre.” (Gerhard Richter, 1972)

Gerhard Richter a második világháború utáni nemzetközi kortárs képzőművészet legjelentősebb, legsokoldalúbb művésze. Az 1932-ben Drezdában született alkotó életművében hatvan éve központi szerepet tölt be a valóság és a látszat közötti határ folyamatos elmosása, a különböző „realitások” ábrázolhatóságának, valamint az adott pillanat megragadásának és egy szempillantás alatt történő szertefoszlásának a kérdése. Leginkább a kétségek, a szkepszis, valamint a távolságtartás szavakkal ragadható meg Richter viszonya a realitás(ok)hoz, mivel élete során több politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert közvetlenül is megtapasztalt, és saját személyes életében is számtalan változással, fordulattal, traumával és tabuval szembesült. Festészetének esszenciája és ereje éppen az elemzés, a mindennek a megkérdőjelezése és az ezekből fakadó folyamatos továbblépés igénye.

Besorolhatatlan, „stílus nélküli”, minden személyest kizáró, ugyanakkor végtelenül sokrétű festői nyelvezete a figurálistól az absztraktig, az életlen-elmosódott képektől az éles-fényes felületekig, a szürke fotófestményektől a kolorisztikus színskálákig, a portréktól a tájképekig, a vászontól az üvegablakokig, a manuálistól a digitálisig terjed. Mesterien és tudatosan használ mindent a modern festészet és a régebbi korok művészetének kritériumaiból (elsősorban Tiziano, Vermeer, Caspar David Friedrich festészetéből), kipróbálja az elődök adta témákat és formákat, miközben úgy teremt folyamatosan újabb és újabb, egymástól a végtelenségig különböző festői univerzumokat, hogy eltávolodik minden előzőtől, megfosztja a témákat, az előzményeket és saját jelenét is a szubjektivitástól.

A kiállítás széles körű áttekintést nyújt a richteri életmű egészéről a kezdetektől napjainkig, miközben lehetőséget teremt arra is, hogy újragondoljuk mindazt, amit a 20–21. századi modern festészetről gondolunk.