Pavel Sterec és Vilém Duha

The Silk Road Vertigo, 2019

Pavel Sterec és Vilém Duha a kiállításra készített új videóesszéjében folytatja megkezdett kutatását Kína azon geopolitikai projektjéről, melynek értelmében a történelmi Selyemút koncepcióját értelmezik újra, az Egy övezet, egy út program keretében. A munka középpontjában a Belgrád-Bar vasútvonalat keresztező, most épülő autópálya áll. A vasútvonal 1975-ben került átadásra, az államszocializmus régiós modernizációs törekvéseinek jegyében, az épülő autópálya pedig része a kínai új Selyemút közel hatvan országot érintő megalomán projektjének, amelynek valós célja, hogy helyreállítsa Kína és Ázsia gazdaságilag és politikailag meghatározó szerepét. Sterec és Duha munkája, miközben olyan különböző helyszínekre kalauzolnak, mint Montenegró, Hongkong, Kazahsztán vagy Kína, felvetik a kérdést, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálja ez az új kereskedelmi útvonal és milyen jövőt vetít előre a globalizáció szempontjából Kína szerepváltozása? A videóesszé egymásra olvassa a történeti és a kortárs geopolitikai, kereskedelmi viszonyokat, kiegészülve mindezek virtuális vetületével is. Ez a téma egy másik, illegális Selyemút (Silk Road) formájában jelenik meg, ami egy online feketepiac volt a Dark Weben. Rejtett szolgáltatásként lehetett elérni, a userek nyomasztó igényeinek kielégítésére, amíg 2013-ban az FBI le nem kapcsolta.