minden nem látszik – TÜRK PÉTER (1943–2015) életműkiállítása

3

Az útkeresés évei: műfaji és technikai kísérletek | 1960-as évek második fele ‒ 1970–71

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2018. április 20 – június 24.

Az útkeresés évei: műfaji és technikai kísérletek | 1960-as évek második fele ‒ 1970–71

Az 1960-as évek Türk számára ‒ s ebbe már a gimnáziumi, majd a főiskolai évek is beleértendők ‒ az útkeresés és a tájékozódás időszakát jelentik. Nemzedéktársaihoz hasonlóan ‒ az 1950-es évek szellemi és fizikai izolációját követően ‒ az első lépéseket az információszerzés, a lehetséges igazodási pontok kitapogatása, felkutatása, a hiányok bepótlása jelenti.

Ahogy ő maga is megjegyzi: „A hatvanas évek az egymásra találások és az egymást erősítések jegyében zajlott.” A kortársakkal, illetve a korábbi generációkkal való kapcsolatkiépítés megpróbálja helyreállítani a hazai avantgárd tradíciók sokszorosan megszakított folyamatosságát, miközben ráirányítja a figyelmet a kortárs nyugati történések megszakítatlan, éppen aktuális eseményeire. Elsüllyedt hagyományok évtizedei egyfelől, és egy látókörön kívüli másfél évtized művészi és művészettörténeti mozgásai másfelől ‒ erre az adaptációs kényszerre mindenki más és más stratégiával reagál. Türk részt vesz és jelen van: miután diplomáját megkapta Egerben, szinte azonnal bekapcsolódik a magyar neoavantgárd vérkeringésébe. Barátain, évfolyamtársain keresztül a Zuglói Kör vonzáskörébe kerül, majd tagja lesz a Szürenon csoportnak (1969), kiállít velük és az IPARTERV-kiállítások résztvevőivel a közös nagy bemutatkozáson, a budapesti Műegyetemen (R-kiállítás, 1970); szerepel a balatonboglári kápolnatárlatokon (1970–1972).

Türk párhuzamosan futtatja „stílus-projektjeit”, kutató- és feltérképező-programjait: franciás igazodású, a lírai absztrakció jegyében keletkezett pasztelljeivel egy időben szürreális-figurális szénrajzsorozatot, fapácos gyűréseket, monotípiákat készít (1966–1967 körül), az organikus és a geometrikus formavilágot összehangoló, színes és fehér reliefjei, grafikái (1969–1970 körül) mellett minimalista, szénrajz-alapú ritmusképleteket és táblakép-sorozatokat (1969–1970 körül) hoz létre.

„Konstruktív és organikus nem lehet ellentmondás egy művészen belül. […] Festő? ‒ ilyen nincs. Szobrászat, képzőművészet, építészet keresi egymást a hatékonyság, hitelesség érdekében.” Az esztétikai/művészi és a tudományos megismerési módok összeegyeztethetők, és ennek érdekében „könnyen átléphetjük a kifejezési formák határait” ‒ írja.

Százados László