Sétanapló a Velencei Biennále idején
Eduard Angeli és Velence csendje
Velencében az egyik legkedvesebb kiállítótermem a régi sóraktárból kialakított Magazzino del Sale (Renzo Piano által tervezett) épülete, melyet a Vedova Alapítvány működhet, így itt mindig a velencei festőhöz kapcsolódó tárlatok láthatók. A mostani két kiállítás közül az Akciók és gesztusok1 címet viselő fotókiállításon Aurelio Amendola (1938–) művészekről alkotás közben készített felvételeit láthatjuk (egy-egy kész mű kíséretében). A három kiválasztott művész: Alberto Burri (1915–1995), Emilio Vedova (1919–2006) és Hermann Nitsch (1938–2022). Míg Burri olyan, akár egy precíz mérnök, aki hegesztés és forrasztás közben is tudja, hogy nem szabad a tűzzel játszani, így végig megőrzi higgadt nyugalmát, addig Nitsch-et mindenfelől festékesvödrök veszik körül, a földön festi fröcskölt, vörös festményeit, majd kifáradtan, melankolikus pózban ülve nézi őket. Vedova viszont maga az őserő, munka közben teljes káosz övezi, lázas alkotása során mindent összefest, önmagát is, így szinte észrevétlenül beléphetne a festményébe.
1
Amendola. Burri, Vedova, Nitsch: Azioni e gesti. Fondazione Emilio e Annabianca Vedova / Spazio Vedova, Velence, 2024. május 4 – november 24. URL: https://www.fondazionevedova.org/node/229
Aurelio Amendola: Akciók és gesztusok | Burri, Vedova, Nitsch; Részlet a kiállításból © https://www.facebook.com/fondazionevedova
A Vedova Alapítvány másik kiállításának2 viszont semmi köze nincs Vedovához, mégis ez az érdekesebb. Az osztrák származású Eduard Angeli (1942-) évek után tér vissza Velencébe, melynek tizenöt évig a lakosa volt. 2019-ben azonban az árvíz elárasztotta otthonát és művei egy részét tönkretette, így hazaköltözött Bécsbe.
Most a Silentium című tárlaton tizennégy Velencét ábrázoló tájképét láthatjuk, melyek 2005 és 2023 között készültek. A hatalmas formátumú (többnyire 190×300 cm-es) festmények kitöltik a hosszú teret. A folyosó két végén két eltérő méretű kép látható: belépéskor A csendes Lagúna (2022) szén- és krétarajza fogad, ahol a lagúnák fehérségéből emelkednek ki a vízben szétszórt apró, fekete épületek és jelzőoszlopok, és a Világítótorony (2006) rostlemezre készült olajfestménye, melyen a zöld torony élénk sárga háttér előtt, a földön szétszórt oszloptöredékek felett ragyog. Talán ezekből a rövid képleírásokból is látszik, hogy Angeli nem a megszokott, ismert Velencét festi, hanem egy képzeletbeli várost. Az ő Velencéje olyan, mintha a fiatal Giorgio de Chirico festette volna meg: a metafizikus képek magánya, üressége és melankóliája jellemzi. Képein a kanálisok geometrikus formáit, a ködbe vesző rakpartok és hajókikötők széles sávját látjuk, elhagyott gyárépületeket, bezárt bárokat, sötétlő hidakat. Ember nem tűnik fel. A motívumok egyszerre nyilvánvalók és enigmatikusak, megmutatkozók és eltűnők. A tárlat egyik legszebb képe a Pestissziget (2015), mely a tenger üres teréből kimagasló erőd, egy börtönszerű épület. A kép nem akarja valósághűen ábrázolni a valóságban is létezett (máig is létező) Povegliát – mely előbb karanténsziget volt a pestisben szenvedők számára, majd elmegyógyintézetet működtettek benne, mára pedig teljesen lakatlan – mégis megjeleníti a zárt intézmények minden embertelenségét és kísértetiességét.
2
Eduard Angeli. Silentium, Fondazione Emilio e Annabianca Vedova / Magazzino del Sale, Velence, 2024. május 4 – november 24. URL: https://www.fondazionevedova.org/node/228
A többi festmény témáját is a redukció és az újragondolás jellemzi, ám épp a Velence-kliséket lerombolva tudnak létrehozni egy igazabb Velence képet, mely megidézi a város valódi hangulatát. Sokat írtam már Velence csendjéről, mely a város iránti örök nosztalgiám fő oka, ám nagyon kevés Velencét ábrázoló képen éreztem azt, hogy ez a lényegi csend megjelenik. Az idegenként érkezett Eduard Angeli képei azokhoz szólnak, akik a „láthatatlan” Velencét szeretnék csodálni.
Eduard Angeli: A csendes Lagúna, 2022 © Fotó: Nagy József (Szkipe)
Safet Zec műterme3
Talán csak bennem van a hiba, de a Biennále két fő helyszíne – az Arsenale és a Giardini – évről évre egyre nagyobb csalódást okoz, egyre kevesebb olyan művet látok, amiről kedvem lenne írni. Idén Safet Zec (1943–) velencei műtermének (mely egyébként nem messze található, azon a téren, ahol Vivaldi született) rekonstrukciója volt számomra a legérdekesebb. Az idegenség szép példája, hogy egy születése szerint bosznia-hercegovinai (sokáig Velencében élő, de most részben hazaköltöző) festő reprezentálja Velencét, mi több, jelenleg ő Velence legismertebb festője.
Safet Zet: Műterem, 60. Velencei Képzőművészeti Biennále, Velence, Giardini © Fotó: Eln Ferenc
A kiállított műteremben láthatjuk Zec csodálatos fáit, szenvedélyes gesztusokkal élő alakjait, csendéleteit és azok modelljeit (szegetlen kenyeret, szétszórt gyümölcsöket, széken heverő ruhákat, elnyűtt cipőket…). Rendezett rendetlenségben láthatjuk továbbá a festőeszközöket, a nagy festőállványokat és emelvényeket, a félkész és már elkészült képeket. Miközben úgy érezzük, hogy mindaz, ami a műteremben található, egyszer már egy kép témája volt vagy hamarosan azzá válik – legalábbis ezt igazolják a műteremről készült, a műteremben kiállított képek. Safet Zec azonban nem csupán a műterem, a csendéletek, az intimitás és a tájképek festője, de Velencéé is. Romos homlokzatai, zárt ablakai valódi kilátást nyitnak a városra. Hagyományos művész, számára a festészet mesterség, mindennapi kitartó munka eredménye. Festői életműve műve mögött nem állnak elméletek, csak pontos megfigyelések és érzékeny-érzéki ábrázolások, mégis, a Giardini pavilonjaiban most az övé a leghitelesebb művészet.
4
Az ablakokról és Zec ablakairól ld. Tolnai Ottó Bevezető esszé az ablakról című előadását, URL: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/54/tolnai.html
Safet Zet: Műterem, 60. Velencei Képzőművészeti Biennále, Velence, Giardini © Fotó: Eln Ferenc
