Albert Ádám | Melancholy of the Disconstructed Meaning | Egy gyöngybagoly álma

Melancholy of the Disconstructed Meaning

Paksi Képtár, Paks
2017. február 3 – április 2.

Albert Ádám a Melancholy of the Disconstructed Meaning című kiállításán egy olyan együttest állított össze, ahol a jelentésátalakuláson átesett tárgyak és kézművestechnikák – modellértékű módon – telnek meg konceptuális jelentéssel. A funkciójukat vesztett, kézműves ready made-ekből és a felelevenített hagyományos technikák segítségével készített új tárgyakból felépített installációk metaszinten követik végig a konceptuális alkotói folyamatot, a funkció- és értelemvesztéstől, a patina- és értékképződésen át, az új jelentéshozzáadásig. A műtárgyak „esettanulmányain” keresztül tettenérhetővé válik, hogy miként transzformálódik (épül, átépül, szétépül – ahogy a kiállítás címe sugallja) a jelentés egy emlékező műből: az uralkodói reprezentációra hivatott lóból anatómia lecke, a szenzációs modernista forradalmi technológiából barkács-alapanyag, a kézműves technikákból pedig kispolgári lakásdísz válik.

A müncheni akadémián tanult Székely Bertalan az 1870-es évek végén lett a pesti Királyi Mintarajztanoda (a mai MKE) oktatója, majd igazgatója. Anatómia professzorként nagy hangsúlyt fektetett a lovak mozgásának tanulmányozására, vásárolt egy teljes lócsontvázat az intézmény számára, de tanulmányozta Eadweard Muybridge korabeli, úttörő mozgásfázisfotóit és levelezett Étienne-Jules Marey-val. A mind a mai napig meglévő tanulmányi lócsontváz – a modern zootropos kísérletektől függetlenül – felveti a kérdést, hogy a növendékeknek miért volt kulcsfontosságú a lóanatómia elsajátítása? Ebben az évtizedben az impresszionisták az indusztriális kapitalizmus egyik alap szimbólumát, a vasúti pályaudvarokat festették Párizsban; mindeközben a 19. századi uralkodói reprezentáció historizáló kelléke és a megélhetést biztosító állami megrendelés kulcsa még mindig a lovasszobor volt (Habsburg-ház). Hiszen a császári reprezentációban fontos szerepet játszott a ló uralásának mint a jó kormányzásnak az allegóriája. Székely Bertalan lócsontváza – Albert Ádám a Hatalom nárcizmusa (Bucephalus csontjai) című műegyüttesében – egy három méter magas, simára csiszolt, tükröződő felületű ónixlappal néz farkasszemet: a luxus art deco felhőkarcolóba illő hatalmi szimbólumával. A két ónixlap az öntükrözés, az identifikáció és a mimetikus/hatalmi reprezentáció sírkőcsiszoló által készített emlékműve.

A több méter magas Mesterségek könyvtára című komplex házépítmény egyfajta könyvtár-metafora. Alapanyagát egy matematikailag modellált és megtervezett, modernista négyzetmodulra épülő vázrendszer adja. Nyersanyaga a Sámsondi Kiss Béla építész által a két világháború között feltalált „furfangbeton”, azaz a két tükörsima gipszlap közé zárt betonréteg. Az építmény hűen követi a Sámsondi Kiss szakmunkásai által továbbörökített technológiát, amely zseniális modernista invencióból vált kőműves praxissá. A Melancholy of the Discinstructed Meaning kiállítási konstellációja a nyersanyag konceptuális jelentéstöbbletére koncentrál.

A felületen megjelennek a későmodernista neonlámpabura piramidális hálólenyomatai és az absztrakt mintákat visszhangozó, saját tervezésű ólomüvegablakok a konceptuális térben újraértelmezett mesterségek pszeudo produktumai.

Négyzetes profilokból hegesztett, három részből álló fémállványzat (Paraván I–III.) egészíti ki a két nagy installációt. A keresztlécekkel tagolt geometrikus vázstruktúrába – amely az Adolf Loos-i geometrikus koramodernség rendjét idézi – ambrotípiák és márvány objektek vannak illesztve. A klasszikus nemes eljárással készült ambrotípiák talált tárgyakat, anatómiai stúdiumokhoz használt illusztrációs segédeszközöket és a márvány objekteket ábrázolnak egy hamis, pszeudo vintage esztétikai miliőt teremtve. Az akadémiai szemléltető gipsznyomatok, illetve a sematizált geometria elemekből felépített bianco, miniatűr emlékművek a hatalmi reprezentáció szimbólumrendszerét vetítik ki a konceptuális „faliújság” illusztrációs keretrendszerére.

Egy gyöngybagoly álma

Kisterem, Budapest
2017. március 1 – március 31.

Albert Ádám legújabb műveit mutatja be a Kisteremben Dream of a Barn Owl címmel, kapcsolódva a Paksi Képtárban párhuzamosan zajló Melancholy of the Disconstructed Meaning című egyéni kiállításához.

Egy közönséges gyöngybagolynak (Tyto Alba) is lehet álma. Suhanva az éjszakai autósztráda puha meleg sötétjében, egyszer csak elvakította a kamionködlámpák vakító fényözöne. Villanás, kemény csattanás, magatehetetlenül pördül meg a levegőben. Rögzítőtüskékkel a testében tért magához egy preparátor által készített formaldehides tartályban. Nem is pislogott, csak hunyorított, kísértetiesen fehér, arcszerű fejfoltjának közepén feketéllő gombszemeivel. Szárnya kitárva, mintha elrugaszkodna, nekilendülne egy másik 20. század párhuzamos történelmének, amelyben valahogy másképp estek meg a dolgok, ahol a bauhausos építész által méltatott magyar furfangbetonból világhírű modernista találmány válik, ami még Hruscsovot is meggyőzte, hogy azt öntsék szakmányban a szovjet házgyárakban, visszavágva az amerikai kertvárosok olyan másféle, olyan vonzó álomkonyhájáért. A gyöngybagoly, a közönséges gyöngybagoly (Tyto Alba) álmodik, sikerről és hírnévről, feszítve szárnyait, miközben lassan alkonyodik, a műhelyben egyre hosszabb árnyakat vetnek a polcokon sorakozó tárgyak, az anatómiai öntvények, baljósan nyikorognak a polcok, a szomszédos házsor mögött lebukó nap utolsó sugarai pedig megcsillannak a színes kő- és üveglapok peremén. Egy bagolynak, egy közönséges gyöngybagolynak(Tyto Alba) is lehet álma.

Albert Ádám legújabb kiállításának elbeszélését egy talált elütött, majd preparáltatott gyöngybagoly (Nightwatch of the Anxiety #1, 2017) szájába adja, keverve egymással a történelmi és a személyes szálakat. Sámsondi Kiss Béla építészmérnök, a gipsznegatívba öntött, dermesztett beton, a „furfangbeton” feltalálója 1972-ben hunyt el, a hűséges tanítvány, Szövényi István unokaöccsének, Albert Ádámnak születése előtt három évvel. Ez épp 30 évvel volt azután, hogy az egykori Bauhaus-növendék, Molnár Farkas építész ünnepelte Sámsodni Kiss elfeledett modernista találmányát a Híd hasábjain, és csak pár évvel azután, hogy Jovánovics György, a magyar neoavantgárd nemzedék emblematikus szobrásza rácsodálkozott a megdermedt gipszes zsák költői (és pop artos) szépségére. A „furfangbeton” lekörözhette volna a házgyári paneleket a tömeges, modern lakásépítéseknél az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején (voltak rá kísérletek), megvalósítva a modernizmus szociális küldetését. Ehelyett néhány kőműves örökítette tovább, miközben megtermékenyítette a progresszív képzőművészetet és az építészetet (lásd Janesch Péter építészt, aki a 2004-es Építészeti Biennálén bemutatta Sámsondi Kiss Béla munkásságát a nemzetközi építész közönségnek). Sámsondi Kiss tanítványa, Szövényi István dolgozott az IPARTERV-nél, amelynek kiállítótermében a magyar neoavantgrád „megszületett”, majd utána a Budapesti Építő Anyagipari Szövetkezetnél, ahol többek között Erdély Miklós feltalálta a murális fotómozaikot. Erdély és Jovánovics műteremlakását Szövényi István tervezte, aki ezáltal – láthatatlan módon – beleírta magát a magyar kortárs képzőművészet történetébe.

Albert Ádám ehhez a sokszínű, kulturális-történeti-privát matériához nyúlt hozzá, amikor elkezdett kísérletezni a „furfangbeton” adta lehetőségekkel, beágyazva a modernista invenciót egy még szélesebb kézműves-technológiai hagyomány keretei közé. A „furfangbeton” metodikáját használva készített egy hatalmas installációt a Paksi Képtárban (Library of Craftmanships, 2017), aminek makettszerű kicsinyített mása jelenik meg a gipsznegatívok tárolására szolgáló vasállványzat pszeudo bútorain (Home sweet home, 2017) a Kisteremben. Az enteriőrszerű együttest márványból faragott, fake-modernista, törött könyvespolc egészíti ki (Flat-packed landscape (Enyészpont), 2016), egy anatómiai izomemberről (Plaster Modulor, 2016), illetve egy réz babérkoszorúról készített ambrotípia (Victory, 2016) társaságában. A másik teremben Albert Ádám egy külön paravánt épített a gipszpanelekből, transzparens kőbetétekkel és piramidális mintázattal gazdagítva a felületét (Boudoir, 2017). A spanyolfal egyes alkotóelemei, a 60 × 60 cm-es „furfang”-modulok falra felakasztva átlényegülnek táblaképekké a From the series of Nonexisting Mixed Technics (2016–2017) egyes darabjaiban. A szemközti falakon színes kőbetétekkel és absztrakt ólomüvegablakokkal ellátott vasrácsozatok foglalják tematikus egységbe a kiállítást, ambrotípia betétekkel, melyeken megjelenik egy elforduló gipszbüszt (SKB, 2017), egy csavarodó illusztrációs tanulmányi fal (Twisted wall, 2017), illetve a kipreparált gyöngybagoly Nightwatch of the Anxiety #2, 2017) képmása is. A záródarab, a repüléshez készülő preparált bagoly (Nightwatch of the Anxiety #1, 2017), a kiállítás metaforikus narrátora a magasból tekint a műegyüttesre, figyelmeztetve rá, hogy jelentés a technikák, invenciók és kifejezésmódok történelembe ágyazott szőttesén át születik, mutálódik és huny ki.

Albert Ádám: Nightwatch of Anxiety #1, 2017, preparált gyöngybagoly, ca. 20 × 30 × 20 cm | fotó: Kudász Gábor Arion