Bácsi Barnabás – Jeneses Ádám – Kophelyi Dániel – Zilahi Anna: Sonic Thoughts

Kurátorok: Kophelyi Dániel, Zilahi Anna

Fiatal Képzőművészek Stúdiója, Budapest
2019. szeptember 3–21.

„A zene folyamatos; csak a hallgatás szakaszos”

John Cage1

„A ’nyerseség’ nem más, mint a test az éneklő hangban”

Roland Barthes2

1

John Cage: „Introduction” to Themes & Variations’. In: Christoph Cox – Daniel Warner (eds.): Audio Culture: Readings in Modern Music. New York: Contnuum, 2004, 224. Cage Thoreau-t parafrazáló kijelentését 1982-ből Cox is idézi: Christoph Cox: Beyond Representation and Signification: Toward a Sonic Materialism. Journal of Visual Culture, 10:2 (2011), 155.

2

Roland Barthes: A hang nyersesége. Ford. Szabó László. Replika, 77. sz. (2011/4), 194.

Az elsősorban a Steve Goodman, Christoph Cox és Greg Hainge3 munkásságához köthető materialista hangontológia a 21. század elejének „ontológiai fordulatát” – mint az 1990-es évektől erősödő amerikai újmaterialista filozófia egyik legfrissebb, onto-esztétikai diszciplínája – hozta el a hangművészet (és ezzel együtt a filozófia) területén. Az újmaterialista fordulat valójában a történeti materializmus anyag-képéhez való „visszatérésnek” tekinthető, s így a megtestesülést, a tárgyalkotást és a szubjektum létrejöttét, illetve kialakulásuk körülményeit vizsgálja. Az interdiszciplináris újmaterialista elméletek egyaránt építenek a lingvisztikai, kultúraelméleti, filozófiai, szociológiai, poszthumanista, gender- és természettudományi alapokra: így emelik ki a valóság anyagi és diszkurzív termékeinek összességét és az anyaghoz való fordulás által a valósághoz való felelősségteljes visszatérést. (Az újmaterialisták éppen ezért foglalkoznak a globális klímakatasztrófával is.)

A hangról való (bitorló) gondolkodás helyett (ahogyan ezt eddig a filozófia tette) szónikus, azaz hanggal való gondolkodásra van szükség, ha a hang természetét kutatjuk – hangsúlyozza Christoph Cox.4 A szónikus gondolkodás persze nem újkeletű, Cox elsősorban Nietzschében és Schopehauerben fedezi fel a két „proto-szónikus” filozófus őst.5 Az újmaterializmus számára a hang olyan anyag, létező, objekt, amely egyedülálló prima materia is annyiban, hogy áramlása világunkat teljes egészében, mindenütt jelenlévően és kikerülhetetlenül áthatja. Anyag tehát nem csupán szilárd, időben sokáig konzisztens entitás lehet, hanem – az illatokhoz és az ízekhez hasonlóan – láthatatlan, efemer, pillanatnyi, fluktuáló, áramló, átmeneti esemény is, amelyet a mindennapi világunk tapintáson és látáson alapuló, a környezetünk objektumaira vonatkozó ontológiája nem ír le, mert nem tartozik a látható világhoz (a hang megjelenése azonban folyamatosan módosítja a mindennapi ontológiát.) Tegyük hozzá Salomé Voegelin nyomán, hogy a megbonthatatlanul a vizuális gondolkodáson alapuló világunkat csak így tudjuk a komplex megoszthatóságban elképzelni, míg a szónikus gondolkodás oszthatatlan.6 A hangfilozófia sem a zenéből született, hanem a hang mélyebb megtapasztalásából: a hangból, mint fluxusból (áramlásból), eseményből és effektusból. A szónikus flux rejti a zene ontológiai problémáját is: erőteljesen fizikai és evidens, mégis megfoghatatlan módon létezik.

3

Steve Goodman: Sonic Warfare: Sound, Affect, and the Ecology of Fear. London, England – Cambridge, Mass.: The MIT Press, 2010, Christoph Cox: Sonic Flux: Sound, Art, and Metaphysics. Chicago: University of Chicago Press, 2018, Greg Hainge: Noise Matters: Towards an Ontology of Noise. New York: Bloomsbury Academic, 2013

4

Christoph Cox: Sonic Thought. In: Christoph Cox – Jenny Jaskey – Suhail Malik (eds.): Realism Materialism Art. Berlin, New York: Sternberg Press, 2015, 123–129.

5

Nietzsche Arthur Schopehauer: A világ mint akarat és képzet című műve kapcsán írja: „Mert a zene, mint mondottam, abban különbözik minden más művészettől, hogy nem a jelenség képe, vagy, helyesebben, nem az akarat adekvát tárgyiságáé, hanem maga az akarat közvetlen mása, s ilyenformán a fizikai világ ellenében a metafizikát, a dolgok megjelenésformáival szemben a magában való dolgot jeleníti meg.” Friedrich Nietzsche: A tragédia születése. Ford. Kertész Imre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986, 133.

6

Salomé Voegelin: Sonic Materialism: How to Exist According to Sound. https://youtu.be/NA6DKzohUgc (Utolsó belépés: 2019. szeptember 8.)

Sonic Thoughts, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, 2019 © Fotók: Kophelyi Dániel

A fluxusontológia alapján az anyagáramlások összessége, folyamatok átmeneti koncentrációja – láva, gének, testek, nyelvek, pénz, információ stb. –, melyek hol megszilárdulnak, hol szétfolynak, de mindig izomorfikusan áthatják egymást. A hangfluxus nem csupán egy közülük, hanem modellezi és megjeleníti az összes fluxust, ami a természeti világot alkotja. A fluxusontológia az objekt helyére az eseményt helyezi, ezáltal a hang reális és tőlünk függetlenül való létezését. A hangok időben formálódnak és „túlélik” a saját változásaikat, nem másodlagos minőségek, mint a színek vagy az ízek. Pierre Schaeffer objet sonore-ja az akuzmatikus hangérzékelés analízise: itt a hang független, (pl. egy függönnyel) elválasztott a forrásától. A hangok nem tárgyak minőségei vagy szubjektumok, hanem ontológiai individuumok. A hangtárgy nem statikus objekt, hanem időbeni eseményként létező objekt. A fluxusontológia a hangeffektusok ontológiája is. Nietzsche, Bergson és Deleuze leválasztja a tárgyat a „csinálóról”, a hatás eléréshez nincs szükség kiváltó okra, a változás önmagában is végbemegy. A cselekvés (ige) nincs többé alárendelve a testeknek (főneveknek), a hangoknak nincs sajátos kontextusuk, alanyuk, ez a szemantika a változás különböző erőviszonyait, lehetséges lefolyásait, a megtörténés különféle eshetőségeit írja le. A hang nem punktuális, hanem folytonos (időbeli folyamat), amely alterálódó eseményekben hat, diffúz sokféleségét mégis a koherencia és a konzisztencia jellemzi (lásd például: pillangóhatás, Joule-Kelvin-effektus, Zeeman-hatás).7 Cage és az experimentális zene, valamint a posztminimalista tendenciák a vizuális művészetekben (folyamatszerűségük hangsúlyozása, a multiszenzoros tapasztalatok, a művészet autonómiája, médiumspecifikussága és tisztán vizuális vagy optikai koncepciója) két utat nyitott meg a művészeti gyakorlatban. Az egyik a koncept, az idea, a nyelv és diskurzus által a „műtárgy elanyagtalanodására” törekvő konceptuális művészeté, valamint az anyag kiterjesztett fogalma felé, amely túlmutat a vizuális és tapintható tárgyak (például festmények és szobrok) megszokott, közepes méretű korlátok közé szorított területein, s amely alatt az energiaáramok sokaságát értjük. S míg a konceptuális művészet gyakorlatában a valósághoz való hozzáférésünk alapvetően diszkurzív, addig a második úton haladó hangművészeté nondiszkurzív; míg az 1970-es évektől induló kritikai programok megteremtették a lehetőségét a konceptuális művészetet elemző erőteljes, kifinomult és hatékony elemzéseknek, addig a hangművészeté hiányzott, alapvetően underground módon működött.

7

Az újmaterialista hangontológia kritikája elsősorban az elmélet halláskultúrával való kapcsolatának a hiányát emeli ki, illetve tévesnek tartja a halláskultúra helyettesítését az ontológiával. Lásd: Brian Kane: Sound Studies without Auditory Culture: a Critique of the Ontological Turn. Sound Studies 1:1, 2015, 2–21.

Sonic Thoughts, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, 2019

A hang és a hangművészet leválasztása a zenéről, (az oly sokáig a hangművészet szempontjából ernyőfogalomként működő, megfelelő onto-esztétikai háttér nélkül ide utalt) konceptuális művészetről, valamint áramlásművészetként, fluxművészetként való elgondolása (az újmaterializmus egyre masszívabb hangontológiai kutatásainak köszönhetően) lehetővé teszi, hogy önálló művészeti ágként tekintsünk rá. Amit a 20. század végére a dekonstrukció nem tudott elvégezni, azt most a materialista metafizika elvégzi: egy új, a 21. századra kiteljesedő művészeti ágnak segít meghatároznia és legitimálnia önmagát.8

A Sonic Thoughts című csoportos kiállítás bizonyára az első, vagy az egyik legelső, mindenképpen úttörő kiállítás Magyarországon, amely az újmaterializmus által felvetett hangontológiai vizsgálatokat, jellemzőket tematizálja. A szervezőelv nem a konceptualizmus, hanem a filozófia. Valami, ami egy átfogóbb, komplex egzisztencia létét ünnepli. Itt semmi nincs, ami techno-installációművészet, számítógépekkel vezérelt interaktív folyamat lenne. Pusztán példázatszerű, a valóság nyers gyönyörűségére, sokféle, változásban létező transzparenciájára ráébresztő, a vizualitást és az audionalitást egymást kiegészítő, teljes értékű metaszinteken működésben hagyó munkák egymással egy térben jól megférő, összehangolt együttesét érzékeljük. Azzal együtt, hogy a kiállítótérnek mind a felső részében (amely az FKSE állandó kiállítótere), mind pedig a most megnyitott, romos, egykori légópince hangulatát őrző alagsorában látható installációk saját érzéki valóságukban, szónikus egymásrautaltságukban, finom összekapcsoltságukban transzállapotba hozzák a nézőt, a művészek által összeállított füzetben a művek értelmezései, a közös szónikus filozófiai gondolat is világosan olvasható.

8

Talán nem véletlen, hogy a karlsruhei ZKM-ben 2012. március 17 – 2013. január 6. között megrendezett, reprezentatív hangművészeti kiállításhoz kapcsolódó monumentális, 744 oldalas és 1000 illusztrációt tartalmazó kötet is idén nyáron látott napvilágot: Peter Weibel (ed.): Sound Art. Sound as a Medium of Art. Cambridge, Mass.: The MIT Press, 2019

Zilahi Anna The River Knows Better (Ophelia Lives) című versmeditációja a nyelvünk mögött rejlő belső hangok transzformációs hatásáról szól, míg Shadow of Breath című installációjában a légzésfragmentumok „mint a falra vetődő árnyak a platóni barlanghasonlatban, a zárt valóságainkon kívüli világra kívántak emlékeztetni, annak egyfajta jelenlétet adni. Ez az újraértelmezett és kiegészített munka immár a tér lélegzeteként lép el az embertől, a hangforrástól függetlenedő hang irányába”.9

9

Az idézetek a kiállításra nyomtatott négyoldalas füzetből származnak.

Bácsi Barnabás a materialista hangontológia által áramlásmorfológiai objektként vizsgálható hang manifesztálódásának és az érzékelő emberi attitűd magasabb tudatosság felé haladásának képtelenségéből származó feszültségét vizsgálja: „Kiléphetünk-e a látás hallás elé soroltságából a teljesebb, auditívebb percepció irányába, ahol a hang önmagában is érdemes az észlelésre, és az általa kommunikált kondíciók is értelmet nyernek?” (Reenactment); a két nagy kődarab közé helyezett hangszedő feedbackje „leleplezi szinesztetikus közhelyeinket: a hangforráshoz társított hangi képzeteink távol állnak a hangi megvalósulástól. (Silence SO Loud)”

Jeneses Ádám rágcsálóriasztóinak hangja éppen csak hallható az emberi fül számára, érzékelésünk határai pedig a valóság mögöttes, mélyebb természetét sejtetik; alluvium című installációjának megafonhangja cselekvő nélkül generálja önmagát a tér adottságaiból, szoborelemként az állkapocscsont endogenezisét megidézve az emberi hallás anatómiájára utal, amely morfológiailag a megafon analógja, funkcionálisan pedig annak inverze. Az installáció azonban reflektál a hangtárgy időbeli meghatározottságára, hiszen a megafonban lévő elem egyre fárad, a hangja idővel megszűnik.

JENESES ÁDÁM: Exaptation

JENESES ÁDÁM: alluvium

JENESES ÁDÁM: Exaptation, alluvium

Kophelyi Dániel void statement() című önreferenciális installációja az objet sonore-t, a hangot a forrástól elválasztó függöny hangját tematizálja, mely „csak a lepel, s melynek értelme ebben a kontextusban csupán önmaga, saját mozgása, és a mozgással generált hang.” Ateism (U+2A55) című installációjában a mesterséges intelligencia vallást felváltó funkciójának lehetőségét, ember és gép poszthumán világának spirituális potenciálját vizsgálja.

A Sonic Thoughts, amely bátor fiatal művészek remek kiállítása, voltaképpen kollektív gondolkodás a hangról, mint prima materiáról, egy folytonos átmenetben, mégis állandó létezésben fluktuáló szónikus objektről, amely egy rendszeres onto-esztétika alapján ragadja meg tárgyát. Új művészeti ágról beszélhetünk persze, és örvendetes, ha azt látjuk, mint most is, hogy az új hangmédium saját maga mellett a művek képzőművészeti, irodalmi stb. kiterjesztését is azonos metaszintre emeli.10 Ezt pedig természetes módon, észrevétlenül teszi, ami az ontológiai státuszát elnyert hang folytonos változásában megmutatkozó végtelenül nyitott rendszer erejét és flexibilitását mutatja.

10

Azon narratívák szerint, amelyek eddig a koncept art körébe utalták a hanginstalláció-művészetet, a vizualitás sokadlagos szempont volt. Ennek ellenére a képzőművészeti terek, galériák, múzeumok természetes szinterei a hanginstalláció-kiállításoknak mind a mai napig, miközben jelentős részük akusztikai adottságaik miatt nem lenne alkalmas hangművészeti események befogadására.

KOPHELYI DÁNIEL: void statement()

KOPHELYI DÁNIEL: Ateism (U+2A55)