Skip to main content

Escape from Noise*

Kognitív térképzés a Voyager-program 40. évfordulójával egy időben

Kurátor, koordinátor: Majsai Réka, Nagy Ágoston

Szakértő: Vincze Miklós

2B Galéria
2017. szeptember 14 – október 1.

Előzmény: Az amerikai Voyager-program1 elsődleges küldetési célja, hogy feltárja bolygórendszerünk külső részén található gázóriások (Uránusz, Neptunusz, Jupiter, Szaturnusz) légkörének összetételét, dinamikáját és adatokat gyűjtsön a légi testek szerkezetéről, a bolygók holdjainak morfológiájáról.

A két űrszonda – amelyek 1977-ben hagyták el a Föld vonzáskörzetét – kiterjesztett missziójába beletartozik, hogy üzenetet közvetítsen az élet bármely intelligens, ismeretlen formájához: a személyzet nélküli űreszközbe beágyazott, védő alumínium burokkal, illetve lejátszó tűvel is ellátott bearanyozott rézlemezek – többek között – analóg kódolású az emberi élet és kultúra sokféleségét ábrázoló képeket, természeti népek rituális zenéjét, komponált műveket, mesterséges hangokat és különböző nyelveken elmondott üdvözleteket tartalmaznak.

A Voyager-1 elérte – a földi űreszköz által még soha nem kutatott, érintett – szolárrendszer külső határvidékét (heliopauza), ahol a napszél és a csillagközi gáz keveredik, majd átlépett a jeges csillagközi feketeségbe (terra incognita). Teljesítményének szintje előreláthatólag 2025-re fog olyan szintre csökkeni, hogy nem lesz már képes tudományos adatokat továbbítani a NASA kutatói számára.

*

Résztvevő alkotók:

Balogh Gabcsu, Bartók György, Gryllus Ábris, Huszlicska Áron, Július Gyula, Kokesch Ádám, Kovács Gyula, Kovács Máté, Kophelyi Dániel, Kristóf Marci, Luther Blisset, Nagy Csilla, Papp Dóra, Pócsik Andrea, Roskó Gábor, Sugár János, Szemző Zsófia, Szira Henrietta

Megnyitó performansz, 2017. szeptember 14.

Kiállítás enteriőr

A 2B programja (kiállítása) a jubiláló – az „emberiség eszenciáját” tartalmazó – hordozóra kérdésekkel, felvetésekkel reflektáló együtt-gondolkodás, diskurzus-folyam eredménye.

Élő platform, amely folyamatosan változik, alakul: az aktuálisan elérhető munkák – újabb és újabb szituációkat létrehozva a térben – permanensen átíródnak. Ez a hektikus mozgás, szerveződés hol szemlélő, elemző, hol pedig környezet-reagens funkcióként lép működésbe. A tárlatot így egy olyan esemény sor követi, amely lehetőséget ad egy egységessé szerveződő, új mű kibontakozására. A művészet különböző területein alkotó csoport tagjai – a kiállítótér egy falán megtalálható szóhálón belül – olyan friss kapcsolatokat hoznak létre, amelyek a korábbi eszmecserék során felmerült kérdésekből kiindulva, lehetőséget kínálnak újabb, további válaszokra is.

Http iframes are not shown in https pages in many major browsers. Please read this post for details.

Luther Blissett: Broken lecture (A Voyager szondán található összes kép, hasonlósági térbe rendezve, tSNE algoritmus), 2017

Az „űr repertoár” kezdeti, kiinduló állapotát olyan alkotások dokumentálják, jelzik a kiállító térben, mint például Július Gyula objektje (Űrkommunikációs eszköz, 2017): a technikai eszközökből létrehozott kozmikus ready-made hangpáncélt generál, s egy pillanatra sem engedi elveszíteni az audiokapcsolatot az univerzummal. Kokesch Ádám, az alap idomok iránt érzékeny elemekből felépült, végképp funkcióját vesztett formája (Cím nélkül) kapcsolatba lép – a felette „megfigyelőként” lebegő – az emberiség analizáló attitűdjét érzékeltető – tükör-gömbbel (Kovács Gyula: Az univerzum megfigyelése, 2017). Kokesch másik munkájában (Hatchery, 2009) viszont néma mikrofilmek – finoman vizuális dramaturgiába rendeződő – sora, mini kép-színháza idézi meg az élet banalitását.

Július Gyula: Űrkommunikációs eszköz, 2017

Kokesch Ádám: Cím nélkül

Kovács Gyula: Az univerzum megfigyelése, 2017

Kokesch Ádám: Hatchery, 2009

A világűr feltérképezéséből kiragadott felvételek jelennek meg Nagy Csilla magával ragadó, világító porcelán domborművein (Space between us, 2017): a litofán technikával létrehozott hajszálvékony rétegek – utalva világban való jelenlétünk illékonyságára is – a mindenségről alkotott kép változékonyságát, törékenységét reprezentálják, Galileitől egészen napjainkig.

Megjelennek analóg gesztusok is: Roskó Gábor telefonja elsődlegesen ugyanúgy kommunikációra alkalmas tárgy, mint Luther Blissett írásvetítője (Broken lecture, 2017), amely képeket vetít, közvetít. De kézbe vehetünk egy olyan kis albumot (AH-0001, 2017) is, melyben Huszlicska Áron egy új vizuális kifejezésformát, sajátos kódrendszerrel rendelkező komplett font készletet hoz létre, Bartók György Ünnepi félreértés című (2017) novellájában pedig ironikus fikciót olvashatunk a kommunikáció abszurditásáról.

Szira Henrietta Kromoszóma generátora (2017) gén szekvenciák mentén random organizmusok létrejövetelét imitálja, miközben Sugár János képe (Error message, 2014) azokat a groteszk és abszurd spekulációkat helyezi központba, amelyekre az „ember” képes egy populáció genetikai tisztántartása végett.

Pócsik Andrea, egy virtuális térbe – a kor meghatározó műformájába (ld. közösségi média) – helyezi saját magát (Képpé vált kutató, 2017), így létrehozva egy dokumentarisztikus jegyeket hordozó, látszólagos útinaplót. Más munkák ugyanakkor interaktív lehetőségeket kínálnak vizuális üzenetek küldésére, rögzítésére: kielégítik azt az aktív – a környezetünk által is meghatározott, folyamatosan sulykolt – önreprezentációs, „nyom hagyási” igényt, amire egyébként is determinálva vagyunk.

Szira Henrietta: Kromoszóma generátor, 2017

Vékony analógia-hártya húzódik a tudományos cél és a művészi kifejezés küldetése között, de végső soron mindkét terület bizonyos hiányokat tölt be. Mindenképp figyelemre méltó, hogy miközben a közelmúltban az emberiség döntő többsége mintha feladni látszana azt a fajta befelé történő keresést, elmélyült tevékenységet, amelyet művészet is jelent(ett); egyre sokasodnak azok a technikai eszközök, amelyek rásegítenek elmosni a határt tudomány és művészet között: ma már szinte közhelynek hat a technika és a spiritualitás között húzódó szakadék. Épp emiatt üdvözítő, ha különböző háttérrel rendelkező alkotók magát a gondolkodást, az együtt gondolkodás dialektikáját állítják tevékenységük középpontjába.

Sugár János: Cím nélkül, 2017

Balogh Gabcsu: Fibonacci-, prímszámok, tízes számrendszer, 2017

Kovács Máté, Kophelyi Dániel: Simultan 1, 2017

Papp Dóra: Greeting from Hungary, 2017

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup