Megmunkált eltérés

Borzongatóan ismerős látvány – a maga ismeretlenségében. Pontosabban szólva: nem is látvány, hanem érzés. Megélés. A transzcendens valóság egy, normális (valójában nem normális) helyzetben jószerivel megragadhatatlan darabkája; belső világunk atomjaira bontott rávetítése tér és idő foszladozó vásznára. Megdöbbentő e művészi rend, a rendszer ereje, egységessége, amely paradox módon már-már erősebb és egységesebb a hagyományos értelemben vett rendszernél. Azt hiszem, mindannyian érezzük a súlyát.

Kecskés Péter majd pontosan egy évvel ezelőtti, két videót bemutatott kiállítása a By Art Galériában komoly tanulságokkal szolgált számunkra. S mivel jelen kiállítás lényegét tekintve e korábbi folytatásaként nyílik meg, hasznos lehet az akkor született megállapítások egy részét felidézni.

Kezdjük azzal, hogy Kecskés számára a művészet, az adott művek prezentálása általi üzenetközlés, úgy tűnik, mindenekelőtt egy performansz-jellegű belehelyezkedésként, pontosan felépített, összetett anyagon alapuló cselekvésként manifesztálódik. A bemutatott videók expresszív hangulatvilága szervesen összefüggő, koherens összképet alkot az alapvetően eltérő stílusú, az örök referenciapontként megjelenő, fekete-fehér polaroid technikával kivitelezett művekkel, digitális nyomatokkal. E koherencia alapját pedig a változatlan, sok tekintetben szakrális, illetve misztikus jellegű tartalmi megközelítésmód szolgáltatja. Mindez az itt látható videóval is egyértelmű kapcsolatba hozható, amelynek fókuszában – korántsem meglepő módon – maga az ember áll, noha korántsem a megszokott kontextusban.

Az egzisztencia legbenső lényegét Kecskés jellemzően látszólag dekonstruktív módon tárja elénk. Kiemelendő e tekintetben az alkalmazott formanyelv, amely – bár minden bizonnyal nem kellőképpen pontos e definíció – egyfajta sajátos, bizonyos tekintetben meghatározhatatlannak tűnő figuratív absztrakcióként, pontosabban fogalmazva apofatikus testiségként jelenik meg. A videó által bemutatott vizuális összkép esetében nem beszélhetünk konkrét absztrakcióról, hisz kivehető, érzékelhető belőle az emberi test, ám nem a maga konvencionális, hanem elvont elemekből alkotott, bizonyos fokig absztrahált formájában. Lényünk transzcendens, fizikai valóságának általános testet öltéséről, vizuális kivetüléséről lehet itt szó; mindez ráadásul érdekes és hangsúlyos megvilágításba kerül a felhasznált színvilág, a jácintkék és a karmazsinvörös egy lehetséges, a színszimbolika középkori tanaiig visszavezethető interpretációja által. Josephus Flavius, Philón, valamint Szent Jeromos előbbit a levegő, utóbbit a tűz színeként írta le, minek következtében kézenfekvőnek tűnik az előttünk lévő kortárs videó-mű tartalmi esszenciáját a testben hordozott emberi lény kétféle természetének bemutatásaként, sőt, valójában egymással való viaskodásaként, végül kiegyenlítődéseként értelmeznünk. E konszenzust látszik alátámasztani Aquinói Szent Tamás, aki ugyanezekhez a színekhez erkölcsi értékeket is kötött, a jácintkéket pedig a mennyei honvágy, míg a karmazsinvöröst a szeretet színeként írta le. Még tovább tágítva a szellemi vonatkoztatás terét, ebből a videóból és a 2014-ben készült Fényember-sorozatból is világosan kiderül, hogy Kecskés a perzsa, Szuhravardi-féle illuminizmusnak, fénymetafizikának is letéteményese, mely rokona a keleti ortodoxia fotizmusának, a teremtetlen fény hagyományának és a neoplatonikus fénytannak.

Az egzisztencia kétféle, a színekkel kapcsolatosan említett természete szintúgy összefüggésbe hozható a tavalyi kiállítás egy másik fontos mondanivalójával, éspedig a mozgás, illetve általa a megújulás és a haladás művészi problematikájával. A címben többértelmű a precesszió, egyszerre asztronómiai és asztrológiai értelemben is használatos, valamint a precedens jelentéstartalmát is beleérthetjük, mint az ideák, képek eredeti formáját, pontosabban forma-adását. Emellett a processzió, mint előhívás pontosan ezen idea-szintű imágóknak a létrehívását jelenti, valamint utal a szakrális körmenetre, mely szintén asztrális vonatkozású, és a neoplatonikus teremtéstanra, valamint a Szentlélek emanációjára. Együtt a két szó a precessziós, teremtési mozgás alkímiai átalakítását és megszentelését is jelenti, ahogy az megjelenik például a távol-keleti tantrikus hagyományban. Úgy érezzük, jelen videó még tovább mélyíti ezeket a kérdéseket. Mégpedig azért, mert esetében nem pusztán magáról a fizikai értelemben vett mozgásról, s nem is az általa szimbolizált, az id. Plinius Historia Naturálisa által kifejtett haladás eszményéről van szó, hanem e jelenségeken keresztül közvetve a megismerés folyamatának aktív szimbolizálásáról. Amely ugyancsak kétféle szegmensből tevődik össze.

A megismerés folyamata az egzisztencián belül lakozó kétféle személy, a logosz és a daimón együttes működését jelenti. A logosz a megismerhető, a feltáró, a titkokat megjelenítő, jelenné tevő, míg a daimón a rejtő, akiknek a leküzdése adja a logosz funkcióját. Nos, Kecskés Péter itt bemutatott videója véleményem szerint ezt a folyamatot, ezt a küzdelmet testesíti meg. A maga sajátos ütemű haladásával, azzal, ahogyan a helyenként absztrakt, másutt kivehető, figuratív részletelemek egy értelmezhető, majd újra elmosódó egésszé állnak össze – és így tovább. Egyes elemeit tekintve leginkább Arnulf Rainer stílusához közel álló jel- és eszközkészlet felhasználásával, összességében viszont egy alapvető Anselm Kiefer-i művészi gondolkodásmóddal, az egyes rétegek, az időbeli, térbeli síkok folyamatos egymásra építésén keresztül.

Ahogyan Albert Camus írta: „A szellem szabadsága nem kényelem, hanem nagyság, melyet akar, és kimerítő küzdelem árán el is ér az ember.”

Nemigen tudunk elképzelni más végszót e soroknak.