Martin Lukáč: As Good As I Once Was
Deák Erika Galéria, Budapest
2022. március 10 – április 8.
A neo-expresszionizmus, és főleg az az utcáról érkező frissesség, amit ennek keretein belül például Jean-Michel Basquiat vagy Keith Haring vittek be a magasművészetbe, mára már művészettörténetileg bevett fogalmakká, kanonizált művészeti jelenségekké váltak. A popkultúra elemeit, a graffiti gesztusait ötvözni a klasszikus anyaghasználattal az 1980-as években forradalmian újnak hatottak, sőt, sokakat elrettentettek: ehhez képest ma az ilyen alkotások műtárgypiac legkeresettebb kincsei. Ami akkor még a festészet kötött szabályai elleni lázadásnak tűnt, mostanra ugyancsak klasszikussá érett. Ugyanakkor mind a mai napig hordozzák a művészet egyik alapvetését: a rendhagyó attitűd fontosságát.
Martin Lukač: New Totem, 2021, olaj, olaj stick, vászon, 145×110 cm
Azt a gazdagságot és felszabadultságot, ami ezeket az irányzatokat jellemezte, az 1990-es és főleg 2000-es évektől felváltották a letisztult formák, a minimalista kompozíciók, és visszafogott színhasználatok. Sokáig hódított a hatalmas white cube térben elhelyezett műtárgy koncepciója a galériákban, és ehhez mérten a művészeknek is vissza kellet fogni kreatív impulzusaikat.
Az egyetemi alapképzésem során, habár nagyon a szívemhez nőtt, sosem gondoltam volna (akkor még), hogy ismét teret fog hódítani, ráadásul a közvetlen környezetemben az, amit a fent említett két művészóriás elért. Basquiat és Haring a művészeti világ azon időtlen szereplőit testesítik meg számomra, akik a szabadságot, merészséget, és főként, a sokszor méltatlanul elfeledett, őszinteséget képviselik. Ez szerencsére tükröződik a fiatal szlovák művész, Martin Lukač munkásságában is. Az absztrakció és figurativitás határán egyensúlyozó alkotó egy izgalmasnak ígérkező új fénypontja a fiatal kortárs művészek táborának. Lukač azt a szemléletmódot követi, amit egyre több kortársa a régióban: az önkifejezés szabadságát.
Martin Lukač: First one to the Scale (SPZM series), 2018, olaj, olaj stick, vászon, 215×170 cm | Untitled, 2022, olaj, olaj stick, vászon, 180×140 cm
A szlovák nemzetiségű, Prágában élő művész fiatal kora ellenére bejárta a fél világot. Egyéni kiállításai voltak a berlini Duve Berlinben, a bécsi Colllectors Agenda-ban, legutóbbi kiállítása pedig a New York-i Tyler Wood Gallery-ben kapott helyet. Nyert rezidencia programon a La Brea Studio Residency keretein belül és kiállíthatott Los Angelesben, a The Cabinban. Csoportos kiállításokon vett részt Londonban a MAMOTH-ban, a Singular Art Gallery-ben Nijmegenben, de volt már kiállítása a Footshop prágai áruraktárában is.
Lukač munkáin szépen nyomon követhetőek a számára meghatározó, 20. századi művészet állomásai. A művészettörténeti referencia-keresésben azt találjuk, hogy művei William de Koonig absztrakt expresszionista kompozícióinak, vagy a Dubuffet által megkreált Art Brut stílusnak és ideológiának is leszármazottai. Előbbihez sorolhatók a négyzetes kompozíciói, amiknél a rácsot inkább a vastagon és bátran, lendületesen felvitt színek, semmint a vonalak adják. Utóbbira jó példák azon festményei a művésznek, amik amellett, hogy egy bizonyos fokig figuratívak, mutatják a Dubuffet-re hajazó gyermeki rajzos játékát. Tehát arra a nyersességre, ami a második világháború utáni művészeket kezdte jellemezni, Lukač jelentősen építkezik.
Martin Lukač: As Good As I Once Was, Deák Erika Galéria, Budapest, 2022
Martin Lukač: Black Summer, 2021, olaj, olaj stick, vászon, 203,2×162 cm
Martin Lukač: Not yet titled, 2022, olaj, olaj stick, vászon, 200×162 cm
Martin Lukač: Untitled, 2022, olaj, olaj stick, vászon, 180×140 cm
A Black Summer (2021) és Elaborate Pirate (2018) képein Jackson Pollock absztrakt expresszionizmusának végtelen dinamikája köszön vissza. Az automatizmus és a véletlenszerűség a vonalvezetésben, az élénk narancs- és citromsárga, illetve piros az amerikai művész óriás változatos színhasználatát hozza vissza.
Lukač figurális festményeiben egy egyértelmű előképet vélhetünk felfedezni, amire már ez az írás is utalt. Jean-Michel Basquiat munkássága hozott először a magasművészetbe olyanfajta felszabadultságot, és ösztönösséget, ami azelőtt csupán a társadalom perifériájára szorult művészek sajátja volt. A forradalmi újítás az 1980-as évek New Yorkjából hamar szárnyra kapott és teret hódított, illetve hódít azóta is. A Basquiat-i neo-expresszivitást Martin Lukač munkáiban viszi tovább egy közép-európai kortárs művészeti kontextusban, ahogy láthatjuk ezt például a Los Angeles-i The Cabin Gallery terében kiállított Nevermind című sorozatánál is. Fellelhető a művész repertoárjában továbbá az összemosódás magas művészet és popkultúra között, ami New York-i előképének is védjegye volt. Ilyen emblematikus sorozata például a brnói Fait Gallery tereiben 2016-ban kiállított, a Tini Nindzsa Teknőcök portréiból álló alkotás. Szintén Basquiat-ot idézik meg festményei, amiken a kompozíciót az automatikus írás és rajzolás egyszerre, mint intuitív gesztusként jelennek meg.
Martin Lukač: As Good As I Once Was, Deák Erika Galéria, Budapest, 2022
Martin Lukač: Fighters Totem, 2021, olaj, olaj stick, vászon, 210×95 cm
Totem-sorozata már egy kicsit elrugaszkodottabb, de mindenképpen hasonlóan merész, már csak előképét tekintve is. Az említett de Kooning mellett ezeknél a munkáinál ugyancsak felsejlik Amy Sillman hatása. Az amerikai művészhez hasonlóan Lukač ezeken a képeken egy frissebb, felszabadultabb palettával dolgozik, s kompozíciói is koncentráltabbak, kevésbé széthúzóak, mint a holland képzőművész munkáihoz rokonítható alkotásainál.
Külön említésre méltó a Vogue Talent LAFORMELA szlovák-cseh divatmárkával közösen létrehozott, neo-expresszív hangulatú portrésorozat. A kollázs-szerűen vászonra applikált textildarabokon a Lukač-tól megszokott popkulturális utalás, a Tini Nindzsa Teknőcökben szereplő Donatello alakjának megidézése külön kuriózuma a fiatal művész kezdődő pályafutásának.
Lukač munkásságáról elmondható, hogy nem csak a nemzetközi kortárs művészeti tendenciákba jól illeszkedő, de a közép- és kelet-európai régiók sajátos világát is magában hordozza. A Mann in Flamen című sorozat cipősdobozokra festett alakjai, annak bemutatása egy lábbelikkel foglalkozó központi raktárban egy olyan, a hófehér galériafalak hidegségéből kilépő művészeti gesztus, ami megszólítja az Adidas-kultuszt újra megélő fiatal nemzedékeket Közép- és Kelet-Európa szerte.
Martin Lukač: Not yet titled, 2021, olaj, olaj stick, c-print, vászon, 200×170 cm © Fotók: Eln Ferenc
A munkák összességét tekintve azonban kitűnik: Lukač nem tipródik azon, milyen stílus keretei közé szorítsa be magát, a határokat csupán jótanácsként fogja fel. Ez tükröződik a szinte minden egyes képén megmutatkozó lendületes ecsetkezelésben és technikák használatában, s ez látszódik a stílusok és inspirációk közötti átjárhatóság könnyedségén is. Munkásságához ilyen értelemben kapcsolódó magyar művészek a Londonban élő és alkotó, rendkívül népszerű Bozó Szabolcs, vagy a tanulmányait éppen csak befejező, de már szintén Londonban is kiállító Lakatos Gelléri Barnabás. Ők is az önfeledtség és szabad önkifejezés művészeti táborát erősítik, akikre még érdemes lesz odafigyelni a jövőben.
Martin Lukač művészete nem mutatkozott még be Magyarországon egyéni kiállítás formájában, kivéve az Interpreter’s Booth duó 2018-as kiállításán a Chimera Project Gallery-ben. Idén viszont ez megváltozik, hiszen a művész munkásságának egy szelete március 10-től a Deák Erika Galériában lesz látható. A kiállítás eredeti címe – Good Times – habár remekül reflektál Lukač munkásságára, a galéria vezetése annak módosításán döntött: az ukrajnai háború okozta európai közhangulat nem ad okot önfeledtségre. Ennek fényében az új cím: As good as I once was. Talán kissé szerényebb hangvételben, de hasonló őszinteséggel reflektál a kiállított munkákra.