Roman Stańczak: Repülés (2019)

Lengyel Pavilon, Velence, Giardini
2019. május 11 – november 24.

Roman Stańczak Repülés (2019) című installációja1 nagy esemény volt az idei Velencei Művészeti Biennálén. A szobor a mai társadalmi-gazdasági változások erős kommentárja lett, a művész számára pedig az újjáéledés tanúsága.

Sajnos a lengyel pavilon nem kapta meg az Arany Oroszlánt, Roman Stańczak szobrát ellenben mindenfelé az idei Velencei Művészeti Biennále top ötöse egyikeként emlegették. A kiadvány címe a hírhedt kínai átkot idézi fel: „Élj érdekes időkben!” És tényleg, így élünk: itt van a populizmus, a posztigazság, a menekültválság, a neoliberális pörgettyű, a széndioxid-kibocsátás, Kína és az USA (egyelőre) hideg háborúja. Ennek az őrületnek vagyunk a kellős közepén, szokás szerint megosztottan, veszekedve. Két törzs, két Lengyelország. „Ami elválasztott – az már nem forr össze?” Nincs ez így feltétlenül, győzködi a nézőt Roman Stańczak és a Repülés című kiállítás kurátorai. Ezt bebizonyítandó, a lengyel pavilonban kiállítottak egy kifordított repülőgépet. Szó szerint.

Roman Stańczak a Repülés szobrán dolgozik. © Fotó: Bartosz Górka

A gubó

Végignéztem Varsóban a szobor megalkotásának folyamatát. Bonyolult és látványos művelet volt. Először a gépet választották ki: egy több mint egy évtizede használaton kívüli, de jó állapotú sugárhajtású luxusrepülőt. A roncsot átvitték egy raktárba, nem messze Okęciétől. Pár lépésnyire ott a repülőtér: mindenfelé műhelyek, raktárcsarnokok, lerakatok. A kapitalizmus perifériájának kiváló példázata: hevenyészett, ellenőrizetlen, ócska reklámokkal teleragasztott ideiglenesség. Ami a lehető legvalóságosabb. Stańczak tudja ezt, de a Repülés kurátorai – Łukasz Mojsak és Łukasz Ronduda – még jobban tudják. Ők sugallják azt, hogy ez a monumentális szobor tökéletesen jelképezi a fokozódó egyenlőtlenségeket. Kegyetlenül egyértelműen, mert ilyen gépeken repül a globális elit, a népesség nevezetes egy százaléka, ők birtokolják a teljes emberiség vagyonának felét. A kifordított repülőgép a dolgok ilyen állásának visszáját mutatja meg – a középosztály pauperizálódását, a környezet pusztulását, a látszatra tartós (nem csak) társadalmi struktúrák szétesését. Stańczak kemény munkával fordította ki a fémroncsot. Egy Varsó környéki raktárban fűrészelte, nyírta, alapelemeire szedte szét; ott vizsgálta meg, ahol soha senki nem nézte át. A szárnyakat csigavonalba tekerte fel, a törzset úgy fordította meg, mint egy szőnyeget, a csillogó lakkozást belülre rejtette el, a nyers burkot kirakta a felszínre. Kivájta a belsejét – az üléseket, a műszereket, a csöveket, a kábeleket és a lemezborítást – ládákba pakolta, és elszállíttatta Velencébe. A Lengyel Pavilonban fejezte be az alkotást a művész: a puszta törzsre ráragasztotta mindazt, ami rendszerint a gép belsejében van. A Repülés kristálytiszta belsejének pompásnak kellett lennie. Végül sajátos, szürreális, ám nagyszerű gubó lett, ami furán juttatja eszünkbe, hogy az, ami rejtve van, mindig egybeforr azzal, amit közszemlére tesznek ki. A szobor maga a lehető leghagyományosabb: a művész saját kezűleg csinálta, figuratív, erős szimbolika jellemzi. Szinte hihetetlen, hogy ezt mutatják be egy olyan eseményen, amely a progresszív művészet szinonimája. A Repülés lényegében az ébren átélt álom megtestesülése.

Łukasz Ronduda, Roman Stańczak, Łukasz Mojsak © Fotó: Weronika Wysocka

A film

Stach Szabłowski kritikus megfigyelte, hogy Roman Stańczak alkotói pályája egy film struktúrájára emlékeztet: először jön a hős bemutatása, majd a cselekmény drámai fordulatot vesz, a végén pedig ott a tanulságos finálé. Van ebben a hasonlatban némi retorikus túlzás, de nem sok.

Stańczak debütálásakor nemzedéke egyik legígéretesebb szobrásza volt. A híres Kowalniában, a Grzegorz Kowalski professzor2 által a varsói Szépművészeti Akadémián irányított műhelyben tanult. A Kowalniából olyan művészek kerültek ki, mint Katarzyna Kozyra, Jacek Markowski, Artur Żmijewski vagy Paweł Althamer. Már diákként ismert lett azzal, hogy közhasználatú tárgyakat fordított ki – egy teáskannát és egy fürdőkádat. Méghozzá kalapáccsal, mivel szobrásznak tanult. Egy évvel a diplomázás előtt, 1992-ben vett részt azon a kiállításon,3 amely 1989 után először tekintette át az új, fiatal művészetet. Amely még definiálatlan volt, de már bosszantó, friss, más. Stańczak művészete minden bizonnyal ilyen volt, villámgyorsan szerzett hírnevet a szakmában. Karrierje során látványos volt a következő esemény: 1996-ban, tehát alig két évvel az akadémia épületéből való távozása után nagy önálló kiállítása nyílt meg a varsói Modern Művészeti Központban,4 az akkor legnagyobb lengyelországi kortárs művészeti intézményben. Nem csak kifordított tárgyakat mutatott be, hanem „megnyúzott” bútorokat is: éjjeliszekrényt, széket, kanapét, szekrénysori polcot. Stańczak a kiállításon kész szobrászként mutatkozott be: furfangosan, intelligensen, ötletesen. És pont akkor vett a cselekmény fordulatot.

2

https://culture.pl/en/artist/grzegorz-kowalski

3

Perseweracja mistyczna i róża (Mystic Perseverance and a Rose), State Art Gallery, Sopot 1992. augusztus 29 – október 25.

4

Roman Stańczak: Sześćdziesiąt trzy kilo / Sixty-three kilos. The Centre for Contemporary Art Ujazdowski Castle, Varsó, 1996. október 25 – november 14., ld. https://artmuseum.pl/en/archiwum/archiwum-kowalni/1350/82470

Az élet árnyoldala ragadta el. Jól keresett, szakrális szobrokat újított fel varsói templomokban. Nem érdekelte a pénz. Ivott. Fokozatosan, de következetesen távolodott a szakmától, végül megfeledkeztek róla. Az ezredforduló idején nagy lendületet vett a lengyel művészet: kezdett betörni a piacra, elsősorban a nyugati intézményeket kezdte meghódítani. A lengyelországi fiatal művészet, mert így kezdték emlegetni, hamarosan nemzetközi jelenség lett, egyre több művésznek hozott elismerést. Roman Stańczak nem volt köztük – mondhatni, a siker másik oldalára került, hátulra, a homályba.

2013-ban tért vissza. A legenda szerint akkor találkozott össze egy volt diáktársával, Paweł Althamerrel. Ő indította útjára a bródnói szoborparkot.5 A parkban minden évben új alkotás keletkezik – 2013-ban Stańczakra esett a választás. Így jött létre az Őrangyal, a címének megfelelő aranyozott fafigura.6 Utána már minden jól alakult: Stańczak 1990-es évekbeli munkáit megvette a vezető intézménnyé vált Kortárs Művészet Múzeuma Varsóban.7 Stańczak a Stereo Galériával is kapcsolatba lépett,8 aminek köszönhetően a művei végre kijutottak a piacra – néhányat a neves Charles Saatchi is megvett.9 Csak egy projekt maradt megvalósítatlan – a kifordított repülőgép. Vissza Velencébe.

Roman Stańczak: Repülés, 2019 © Fotó: Eln Ferenc

A repülés

Amikor Roman Stańczak kitalálta, hogy a bútoroknál valami nagyobbat is ki lehet fordítani, biztosan nem jutott eszébe, milyen körülmények között és milyen kontextusban tudja majd megvalósítani leglátványosabb projektjét. Akkortájt a kifordítást misztikus cselekvésként kezelte. A tárgyak kifordításának szellemi dimenziója volt, előkészület volt a túloldalra való átmenethez. A tárgyak sorozatos lemészárlásában volt valami mantra- vagy imádságszerű. Stańczak számára a Repülés a reményről szóló munka volt, hisz önmagában is azt példázza, hogy nem szabad megadni magunkat. Soha nem szabad.

De a repülőgép tágas metafora. Egyszerre jelképezi a modernizálást és annak kudarcát is – például az egyik sikeres lengyel művész, Wilhelm Sasnal szerint a 20. századi modernizálás megdöbbentő jelképe lett a Concorde típusú repülők kivonása. Nehezen hihető, de valamikor alig három óráig tartott egy repülőút Londonból New Yorkba. Miért hagyták abba ezt a példátlan projektet? A Nyugat a 21. század elején belépett a rettegés korszakába – méghozzá nem csak azért, mert a World Trade Center és a Pentagon elleni merényleteket repülőgépekkel hajtották végre. Fontosabb volt az, ami utána következett. A valóságot az új, globális, közösségi média kezdte alakítani. Innen már nincs messze az álhírek és a posztigazság világa.

Roman Stańczak: Repülés, 2019 © Fotó: Eln Ferenc

Ha a repülőgép a modernitás jelképe, akkor egyben annak katasztrófájáé és kudarcáé is. Lengyelországban ugyanakkor nyugtalanítóan gyakran forrnak egybe a légi katasztrófák a politika történéseivel, mozzanataival. Először az a gép zuhant a a tengerbe 1943-ban, amelyiken Sikorski tábornok utazott. Néhány évtizeddel később, 2008-ban a Lengyel Légierő egyik gépe zuhant le több, magasrangú katonatiszttel a fedélzetén, majd ezután jött a szmolenszki katasztrófa 2010-ben: Lech Kaczyński lengyel államelnök különgépének lezuhanása. Lengyelországban a repülő veszélyes jelkép – ki más boldogulhatott volna vele, mint Stańczak, aki saját elmondása szerint pusztítva alkot. Lehet, hogy éppen ilyen folyamat a kapitalista modernizáció is, amely nálunk, Kelet-Európában a sokkszerű átalakulás formájában ment végre. Annak érdekében, hogy a neoliberális kapitalizmus felépülhessen, sok mindent el kellett pusztítani – ki kellett fordítani az ipart, az állam logikáját, a társadalmi struktúrát. Brutális volt ez a folyamat, az „átalakulás társadalmi árát” hús-vér emberek, egész városok és kisvárosok fizették meg.

Roman Stańczak: Repülés, 2019 © Fotó: Eln Ferenc

Az is kiderült, hogy nem csak mi éreztük így meg a globális tőke hatását – a politológusok egyetértenek abban, hogy a populizmus menetelése újabb és újabb demokráciákon keresztül nem más, mint a fokozódó egyenlőtlenségek visszahatása. Lengyelországban Szmolenszk olyan embereknek adta meg a közösség érzését és az erőt, akik azelőtt a közbeszéd margóján voltak – erről készített filmet Artur Żmijewski, Stańczak műhelytársa. A Szmolenszk-közösség mérgező lett,10 de más nem volt terítéken. Épp a liberális közbeszédből kiátkozott „mohersapkás” nép adott hatalmat annak a pártnak, amely szociális jelszavakat tűzött zászlajára – amiket aztán meg is valósított. Roman Stańczak szobra arra emlékeztet, hogy az „egy százalék” sugárhajtásújában sérelmek és gyűlölködések ködös keveréke is benne rejlik, arra várva, hogy valaki a felszínre hozza. És akkor a repülés véget ér.

Stańczakról valóban film készül. Rövidesen bemutatják.

Hermann Péter fordítása.

10

A témához ld. Domány András: Mesterséges köd. A Szmolenszk-vallás mint a lengyel belpolitika mozgatója, Magyar Narancs, 2017. május 11. | https://magyarnarancs.hu/kulpol/mesterseges-kod-104052