Back Side / Dos à la mode.

Musée Bourdelle, Párizs
2019. július 5 – november 17.

A párizsi Palais Galliera – Musée de la Mode de la Ville de Paris időszakos – és falakon kívüli – kiállítása a Musée Bourdelle-ben azt a kérdést veti fel, milyen a divat, ha az öltözéket viselő testet hátulról, a modell mögül nézzük. Konceptuális a megközelítés. Nem azt mondja, hogy fordítsuk ki a ruhákat – ahogy a divat nagy dekonstruktőrei mondták néhány évtizede – mutassuk meg az elvarratlan, vagy nagyon is elvarrt szálakat, a felvarrt márkajelzést, az anyagok textúrájának hátoldalát, a szabásvonalakat, a gombházat. Nem azt mondja, hogy üljünk be a kulisszák mögé és a bennfentesek tudásával onnan nézzük a mozgó manökeneket, a showt, a bemutatót előkészítő csapatot. Hanem csak annyit mondd, hogy ne szemből, hanem hátulról nézzük meg a ruhákat. A gesztus a heurisztikus pedagógiák hangzatosságával és naivitásával bír egyszerre: a kiállítás beharangozójában arról van szó, hogy egy arcok és előnézetek uralta társadalomban itt az idő csavarni egyet a látószögünkön. Első olvasásra úgy éreztem, beültettek John Keating tanár úr méltán híres órájára a Holt költők társasága című filmben, és kénytelen kelletlen nekem is fel kell állnom a padra, ki kell eresztenem a hangom, parancsra fókuszt kell váltanom.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

Mitől nem lesz ennek ellenére ez a múzeum atavisztikus? A térkompozíciót aszerint alakították át, hogy ne csak a szobrok, hanem a helyszín és a tér jellegzetességei is érvényesüljenek, és ami még lényegesebb: folyamatosan más kiállításokat helyeznek Bourdelle alkotásai közé, így alakítva ki nemcsak egy sajátos stratégiát, hanem olyan kiállítási komplexumot, amelyben Bourdelle szobrai gyakran csak kontextusként, és nem látványosságként szolgálnak. Így működött a Back Side című, 2019 júliusa és novembere között rendezett divatkiállítás is, amely – elnevezéséből is sejthetően – a ruhák, öltözetek, kiegészítők és szettek hátára, hátsó részére koncentrált. Amilyen banális ötletnek tűnik első hallásra, olyan elgondolkodtató: a hát testtájként, gondolatként és fenomenológiai létezőként egyformán van jelen a kiállításban és paratextusaiban egyaránt. A saját hát az, amit nem látunk, másokét ugyanakkor nagyon is, s az sem mindegy, milyen kulturális jelentéseket társítunk hozzá. A hát képes médiumként működni, testtel, politikával vagy szexualitással kapcsolatos jelentéseket megfogalmazni: hogy egy ruhának milyen a hátkivágása, mit és hogyan mutat meg a testből, mit fed fel, vagy éppen rejt el, megannyi kulturális változó függvénye. Ahogyan a kiállítás vezetőjében is olvasható, egy társadalomban, amely megszállottan az arc tökéletességét keresi, kimondottan érdekes megfordítani a kulturális fókuszt, arról gondolkodva, vajon hogyan érzékelik az emberek a saját hátukat, hogyan érzékelik mások hátát, és egyáltalán: milyen pszichológiai és társadalomtörténeti vonatkozások társíthatók a hátsó oldal percepciójához? Hogyan olvad bele valami a háttérbe, és hogyan képes ugyanez a háttér kiemelni valamit?

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

A kiállítás szerencsére meg haladta meg a látványos első gesztus performativitását: képes tartalommal feltölteni a perspektívaváltást. A Galliera Múzeum csak időszakos kiállítások alkalmával látható impozáns gyűjteményéből itt most valóban hátulnézetben voltak láthatóak a ruhák, a környezet azonban Antoine Bourdelle szobrász műterem-lakás-múzeuma, ahol a divattárgy és a szobortárgy egymás mellé került. A helyszínválasztást hitelesíti az is, hogy Bourdelle-ről köztudott: megrendelőinek úgy mutatta meg az elkészült szobrokat, hogy mindig a hátukat leplezte le, hogy előbb erről a sajátos, intim oldalról lássanak rá a formára. A kiállítás tehát úgy néz ki, hogy a Bourdelle múzeum különböző tereiben láthatók a közönségnek hátat fordító próbababákra elhelyezett ruhák. A terek különfélék: a bejárat melletti impozáns csarnok mellett Bourdelle műterme, a festőműterem, az udvar, az erkély, a nappali egyaránt a kiállítótér része lesz, a Gallierából áthozott darabok pedig összekeverednek a szobrokkal, egyszerre mutatják saját hátulnézetüket és hívják fel a figyelmünket a szobrok hátulnézetére. A kiállítás alapfogalmát az egyik folyosó ugratja ki legjobban azáltal, hogy a falakon divatbemutatók modelljeinek egymás mellé helyezett képei szerepeltek – úgy, ahogy a divatsajtó közli őket, s a nézőt valóban lehengereli a felismerés, mennyire megszoktuk, hogy nem akarjuk látni az összeállítások hátát, tudatosan, kulturális és hagyományosan megfosztottuk magunkat a látvány felétől. Míg ez a kiállítás igazságot szolgáltat, megmutatta azt, amitől megfosztottuk magunkat, megfosztottak bennünket. Ugyanakkor a tárgyleírások, amelyek egy katalógusban követhetőek és a teret nem terhelik, folyamatosan utalnak a ruha hátuljának kultúrtörténetére, az emberi hát megmutatásának társadalmi helyzeteire.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

A tárlat perspektívaváltása amiatt sem meglepő, mert az elmúlt évtizedek nagyon rászoktattak mindenkit a mögé-nézésre. Szinte trenírozva vagyunk arra, hogy a háttértörténetre, a belső nézőpontra, a kulisszák mögötti titkokra legyünk kíváncsiak. Amikor koncertekre úgy járunk, hogy azok koreografált verzióját előbb vizuális albumon megnéztük, amikor ugyanannyi időt szánunk egy sorozat vagy film werksorozatának, werkvideójának megnézésére, mint a sorozattartalomra, amikor teljes iparágak mocskos belső titkai kerültek nyilvánosságra és tartották lázban a közbeszédet, a behind the scenes teljesen legitim perspektíva. A kiterjesztett valóság, az IMAX-technológia ugyanígy visszaadja a sokáig 2D-s látványvilágokból kimaradó hátsó dimenziót. Éppen emiatt a divat 360 fokos fordulata kicsit későn érkezettnek, és némiképp szerénynek tűnik. A tárlat nem lép fel azzal az igénnyel, hogy tegyük ezentúl forgathatóvá a divatbemutatók képeit, nem rakja tele zavarba ejtően teljes hologramokkal a teret, hogy jóvá tegyen egy kulturális hiátust. Csak szerényen bejelenti, nagy mulasztást követtünk el.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

Mert mennyi mindent jelent a hátulnézet?

A ruha háta a ruházat legnagyobb egyben maradó textifelülete, amely dekorációra kiválóan alkalmas. Ugyanakkor a hátunk az a testrészünk is, melyet mi magunk nem látunk, egy részét érinteni sem tudjuk. Bourdelle megkérte barátait, hogy hátáról gipsznyomatot készítsenek: a nyomat ott van a kiállításon azt dokumentálva, mennyire törekedett arra, hogy a leglehetetlenebb testtapasztalatot is integrálja életművébe. Így lehet a hát a kontroll elvesztésének, a támadhatóságnak, a támadásnak és a csábításnak a terepe. Walter van Beirendonck 2019–2020-as WOW címet viselő kollekciójának szörnyei hátizsákokról néznek a viselő spontán utcai kíséretére. Folyamatosan improvizált ellenőrzés alatt tartják hátországunkat. Ugyanakkor a hát lecsupaszításának van egy erőteljesen szexualizált olvasata: a női hát megmutatása a vörösszőnyeges kelléktár és ugyanazon rendszerszintű diszkrimináció része, mint a magassarkú. Beirendonck szörnyeire a Givenchynál dolgozó Clare Waight Keller Thaïs öltözéke a válasz: a szemből nagyon fegyelmezett alakot mutató fekete garbó lila-piros földig érő degradé szoknyával hátulnézetből egy szinte teljesen lecsupaszított hátat tesz láthatóvá. A bejárat melletti térből válaszol ennek a ruhatárgynak Guy Laroche fekete nagyestélyije, melyet Mireille Darc viselt Yves Robert Magas szőke férfi felemás cipőben című filmjében. A fenékvonalig mélyen kivágott ruha poén: arra játszik rá, amit a Givenchy ruha, bár átértelmezve, de felmutat. Egy másik teremben látható Jean-Paul Gaultier gendersemleges esztétikát teremtő gesztusa, mellyel a férfihátat csupaszítja le. A ballonkabátot haute couture férfiruhaként megmutató öltözet a hátat felfedi, majd hosszú uszályban hagyja folytatódni. Martine Sitbone korábbról, a kilencvenes évekből hozza az elölnézet-hátulnézet kontrasztját: a strukturált elölnézet a szabad mozgást megengedő, lazább hátulnézetre rímel. Sitbone ugyanannak a tervezőgenerációnak a tagja, mint Beirendonck: a testhatárok ruha általi újradefiniálásának kérdései izgatják.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

Az öltözék hátulnézete a társadalmi különbségteremtés eszköze. A palást és a nagyestélyi uszálya pontosan annyira emeli el viselőjét a társadalom egészétől, ahány lépésnyi távolságot kell tartanunk tőle ahhoz, hogy a textíliát megkíméljük. A tizenkét lakáj hordta francia királyi viselettől az egyházi talárig, a menyasszonyi ruhákig és az énekesnő Rihanna Guo Pei készítette pizza-uszályáig a túlméretezett anyag kisajátítja a teret, nem takarékos és nem kíméletes. A hát a nyugati divatrendszer korában is különbséget teremt. Yohji Yamamoto 1996–1997-es divatbemutatója a ruhák hátulnézetére fókuszált: a tárlaton a gyapjúöltözet egy darabja látható. Itt a különbséget az elegancia, a stílusnemesség teremti meg. A tervező szerint az utcán haladó embereket hátulról nézve állapítja meg, ki mennyire szép: ha uralod a hátulnézetet, a divattudatosságod maximális. A modernitás új elitjének tagja van.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

A különbségteremtés a testkánonnak megfelelő vagy attól nagyon eltérő hát formájában is ott van. Bourdelle műtermében állították ki Rei Kawakubo azon 1997-es Comme des Garçons-testeit, melyek poliuretán formákkal toldották meg az alapformát, s így olyan amorf, púpos, elgörbült hátakat vittek rá a manökenek testére, melyek a hétköznapjainkban nagyon is jelen vannak. A hát a betegségek, a munka, a balesetek, a jó és rossz szokások, a tudatos vagy gyötrő életmód jelzéseinek terepe. Ugyanabban a térben van Bourdelle Rodin-büsztje: a fej beszorul a vállak közé, nyomorék, nyomorgó.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

A saját hátat nem látjuk, másokét viszont igen – ez az egyszerű megállapítás egyben annak esendőségére is felhívja a figyelmet, hogy melyik korszak takarja el vagy éppen teszi szabaddá a hátat, hiszen az teljesen kiszolgáltatott a másik ember tekintetének. Azonban a kiállítás nemcsak az íves, atlétikus vagy éppen izmos hátakról tesz említést, hiszen a deformált hátnak is sajátos jelentésrétegei vannak – elég, ha a púposságra gondolunk, ami nemcsak Victor Hugo toronyőrére jellemző, hanem beteg vagy idős, tehát a divat kánonjából kiszoruló testeknek is sajátja.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

Külön összeállítás dokumentálja a jelzésekkel, üzenetekkel, mondanivalóval telerakott hátat. Susan Barnett Amerikában készített fotói hátportrék, melyek a portréhagyományt kérdőjelezik meg azzal, hogy a testnek az ellentétes oldalára kíváncsiak. Ezeket a portrékat olyan ruhák veszik körül, melyeken feliratok, erőteljes dekorációk láthatók. A szubkulturális tőkét jelző díszítésektől a focimezek felirataiig vagy a kortárs slacktivism szlogenjeig, a rávarrókig, matricákig, tetoválásokig terjeszkedik az unalmas hátfelület izgalmassá tételének kultúrtörténete. A gyűjtés, megmutatás itt sem kimerítő: inkább felmutatja a téma kontúrjait. A Tom Ford porn chicjéből ikonikussá avanzsált Gucci-márkajelzésű tanga, mely hátulnézetből mindössze három, a G-logóval összekapcsolt zsinórból áll (1997) egymás mellé kerül az Alessandro Michele-féle Gucci L’Aveugle par amour kollekciójának e feliratot hordozó kosztümjével: Fanny de Beauharnais 1781-es darabjának címe a 2017-es készruha-kollekció mottója. A San Francisco-i hanky code-re utaló Jean-Paul Gaultier-öltözék, a mezek feliratának története Marcel Cedran bokszoló köpenye apropóján, a foglyok egyenruháján olvasható számsor egy második világháborúban angol fogságba esett német fogoly öltözetén, egy 2016-os Zara kabát ’I Really Don’t Care, Do You?’ felirattal kerülnek egymás mellé e kulturálisan hibrid válogatásban.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine

Az épület teraszán olyan filmrészletek mennek, melyek csúcsra járatták a hát-mitológiát: a Toni Erdman ( Maren Ade, 2016), a Modern idők ( Charlie Chaplin, 1936), Fritz Lang M-je (1931) érvelnek amellett, hogy a hát esztétikája multimediális. Ugyanonnan esik gyönyörű rálátás a Montparnasse-toronyra, melynek mint mesterséges formának, nincs elöl- és hátulnézete. Téglatestként két keskenyebb és két szélesebb felülete van. A divat hátulnézete tehát valamiféle antropológiai adottság lenne? A tárlat alighanem emellett is érvel, miközben imaginárius lények, kentaurok testének hátulnézetén is elgondolkodtat. Az állatoknál megáll.

A nagyon sokrétűen felépített téma egy olyan analitikus franciaországi gondolkodási hagyományra utal, amely a strukturalizmust, a French Theoryt, a Nouveau Romant is eredményezte. Hagyja a kurátort végiggondolni egy kérdés összetettségét, mintázatokat keres a problémában, és rendszerszerűvé teszi az arról való gondolkodást. Nem aktivista, nem akar identitásjátékokba bocsátkozni, csak elegánsan megmutatja, mindez ennyire bonyolult. Rámutat a hátunk közepére, ahova nem nézhetünk.

Back Side / Dos à la mode. | Musée Bourdelle, Párizs © Fotó: Pierre Antoine