Skip to main content

Lebegve a határon

Bernát András fotói 1978–1983

Neon Galéria, Budapest

2020. november 9 – december 14. | 2021. szeptember 7 – szeptember 10.

Jelen szöveg címe sajnos nem egy friss kormánybejelentésre utal, témája sokkal univerzálisabb, túlmutat a koronavírus által beárnyékolt mindennapok egyhangúságán. Bár a 2020-as év – így visszatekintve – példátlan eseménytelenséggel robogott, vagy inkább vánszorgott át az életünkön, a második szemeszter mégis tartogatott néhány jelentőségteljes művészeti eseményt. Ezek közé sorolható Bernát András Lebegve a határon című kiállítása1 a Neon Galériában, amelyhez kapcsolódva kismonográfia jelent meg azonos címmel. A kötet mind formailag, mind pedig szerkezetét tekintve illeszkedik a Neon Galéria hiánypótló könyvsorozatába, amelynek előző darabja a szintén remek Károlyi Zsigmond realizmusa 1985–1987 című kötet volt (de jelent már meg a sorozatban kötet Ötvös Zoltán,2 vagy Palotai Gábor3 munkásságáról is).

1

Bernát András: Lebegve a határon. Neon Galéria, Budapest, 2020. november 9 – december 14. | 2021. szeptember 7 – szeptember 10., ld. https://galerianeon.hu/2020-11-09-2020-12-14

2

Hajdu István: Károlyi Zsigmond realizmusa 1985–1987. Neon Galéria, Budapest, 2019

3

Hemrik László: Ötvös Zoltán. Neon Galéria, Budapest, 2019

4

Palotai Gábor: Munkák 1976–1980. Peternák Miklós tanulmányával, Neon Galéria, Budapest, 2018

Bernát András: Fotóátfestés 1., 1978–81, tempera, fotó, 29,5×21 cm

Bernát András: Fotóátsatírozás 1., 1978–81, kréta, pauszpapír, fotó, 30×21 cm

A kiállítás anyagát és Hajdu István tanulmányát, valamint igen gazdag képválogatást tartalmazó, letisztult, hetven oldalas kiadvány témája Bernát András életművének eddig kevéssé ismert szelete: az elsősorban absztrakt tájképeiről ismert művész, 1978 és 1983 között készült fotográfiai kísérletei. Így írja le saját szavaival ezt az időszakot az alkotó: „Egy fotólabort konstruáltunk a műterem sarkába. Többen is érdekelve voltunk a dologban. Kokas5 támogatta az ötletet, és segített is, vagy inkább mi segítettünk neki. Ő jobban értett bármelyikőnknél az ilyen munkához, mert az apja asztalos volt. Már addig is sokat fotóztam, főleg Csillát,6 a szoba kis részleteit, vagy a tihanyi művésztelepen a romos épületeket, de az előhívás, nagyítás problémás volt. ’81-ben készítettem egy fotó sorozatot. A padlásszoba ajtaját és a mosdót eltakartam csomagolópapírral, és vízben oldott fekete pigmenttel kaotikus vonalszövedéket festettem rá. Ez volt a háttér, amely előtt egy hasonlóképpen befestett aktot fotóztam különböző pózokban. 15-20 darab fekete-fehér fénykép készült.”7

5

Kokas Ignác (1926–2009) festőművész Bernát András mestere a Magyar Képzőművészeti Főiskolán.

6

Hinkó Csilla, a művész felesége.

7

Hajdu István: Lebegve a határon. Bernát András fotói 1978–1983. Neon Galéria, Budapest, 2020, 9.

Bernát András: Fotóátsatírozás 5., 1978-81, színes ceruza, fotó, 30×21 cm

Az idézetből (és persze a kötetből is) kiderül, hogy a tárgyalt időszakban a Képzőművészeti Főiskolán tanuló Bernát hallgatótársaival közösen kezdett experimentális fotográfiai kísérletekbe, melyek természetüknél fogva a festészet és a fotográfia határterületén mozogtak. Bár a két médium határának elmosására tett kísérlet nem biztos, hogy művészettörténeti szempontból tudatos volt, mégis, Bernátnak és kortársainak az 1980-as években tett fotográfiai kísérletei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fényképezést használó képzőművészeket egyszer majd ne kívülállóként tárgyalja a fotótörténet. Ahogy a kötetben is szereplő, és csaknem egy évszázada (1927) megfogalmazott Malevics idézetben olvashatjuk: „A fényképezés és a film csak egy új technikai eszköz, amelyet a festőknek okvetlenül fel kell majd használniuk, mint ahogy mindenkor felhasználták a disznószőrt, a grafitot és a festéket.”8

8

Hajdu István: i.m., 2020, 4.

Bernát András: Rét 1., 1983, színes ceruza, fotó, 29×41 cm

A Lebegve a határon című kötet jelentősége egyrészt a szöveges tartalomban rejlik: ahogy a címadás is mutatja, a szöveg rámutat a művészettörténet erősen problematikus pontjára, miszerint a képzőművészek fotóhasználata jelenleg méltatlanul elhanyagolt szelet, a képzőművészettől feleslegesen elhatárolt progresszív magyar fotótörténetben (Bernát mellett meg lehet említeni Károlyi Zsigmond, Birkás Ákos, vagy Móser Zoltán kísérleteit is).

A kötet másik erénye a szöveges tartalmon túl pedig természetesen a gazdag képanyag, amelyet mintegy negyven év csúszással ismerhet meg a nagyközönség a Neon Galéria jóvoltából. A sorozatok témája, mint az a fenti Bernát-idézetből is kiderül, a női akt és a háttér viszonya. A képeken szereplő nőalak Hinkó Csilla, Bernát akkori élettársa (később felesége), nem meglepő tehát, hogy az otthon készült és igen intim, mondhatni családi képeket elkészülésükkor csak az alkotó és modellje látta. A különös képsorozatokon végigkísérhetjük azt a folyamatot, amelynek során az összefestett akt egyre jobban feloldódik a szegényes albérlet hátterében, míg végül a test és a környezet végképp egybeolvad. Bernát az előhívás és fixálás során egyre inkább beavatkozott a kémiai folyamatokba, így sokszor eldönthetetlen, hogy a mintázat a test valódi megfestéséből, vagy a vegyi anyagokkal folytatott játékból adódik. A bemutatott anyag tehát, miközben a képzőművészet és a fotográfia határait feszegeti, az absztrakció és a figuralitás közti senkiföldjén lebegve, megvilágítja Bernát pályaívének experimentális kezdeteit is.

Bernát András: Test 7., 1981, fotó, 33×48 cm

Bernát András: Test 8v, fotó, 33×48 cm

Bernát András: Test, 1983, színes ceruza, fotó, 29×41 cm

Bernát András: Test 11v, 1981, fotó, 33×48 cm