Fegyelmezett tevékenység, intenzív látás

Beszélgetés Joseph Sassoon Semah-val

Joseph Sassoon Semah: Mielőtt elkezdenénk, van valami fontos, amit el szeretnék mondani. Látja, hogy megváltoztattam a nevemet Joseph Sassoon Semah-ra.1

Szegedy-Maszák Zsuzsanna: És ennek mi az oka?

JSS: 2017. október 20-tól a nevem Joseph Sassoon Semah. Ez a harmadik számkivetés projektet tükrözi: Bagdadban születtem, családunkat Izraelbe költöztették, és most vendég vagyok Nyugaton. Nagyapám a Bagdadban élő babilóniai zsidók főrabbija volt: úgy gondoltam, hogy ahelyett hogy minden alkalommal megmagyaráznám a családi hátteremet, egyszerűen csak felveszem a Sassoon családi nevet azért, hogy az emberek jobban megértsék, ki vagyok.

Sz-MZs: Gyakran beszél önként vállalt száműzetésről, pontosabban a vendég státuszáról. Hogy tükröződik ez a művészetében?

JSS: A vendég fogalmát az anyanyelvemen keresztül olvasom. Számomra a vendég nem csak azt a barátságos embert jelenti, akinek megengedjük, hogy otthonunkban lakjon öt napig. A vendég az, aki marad és a világ egészének javáért dolgozik. Fontos tudni, hogy nekünk héberül nincs szavunk a száműzetésre. Először is גלות, vagy GaLUT, nem a száműzetést jelöli és nem is a diaszpórát vagy egy létező helyet: egyszerűen egy fegyelmezett tevékenység, egy intenzív látás. A GaLUT átalakítja valamennyi ideiglenes menedéket מקום, egy maréknyi föld szüntelen keresésévé.

Sz-MZs: Említette, hogy az anyanyelve a héber, míg egy korábbi interjúban azt is mondta, hogy a vizuális nyelvezet valójában csak egy második, tanult nyelv.

JSS: A héber nyelv az otthonom. Hol lakhatok? Magában a nyelvben.

Sz-MZs: A művészethez való viszonya erősen szöveg alapúnak tűnik: arról beszél, hogy műalkotásokat, amelyek Ön szerint „lábjegyzetek”, a héber nyelven keresztül értelmezi. performanszai alatt pedig szövegeket olvasnak föl. Mi a viszonya az irodalomhoz és a szövegekhez? A vizuális művészeteken túl, a zenéhez is hasonló módon, textuálisan közelít?

JSS: Az első alkalom, amikor zenei kottát használtam föl, az egy történelmileg nagyon fontos pillanattal foglalkozó alkotásom volt, amely Paul Celan és Heidegger 1967. július 25-én a Fekete-erdei Todtnauberg faluban történt találkozását vizsgálta (Martin Heidegger kunyhója és Paul Celan felhői nyomában, 2011). Két képet helyeztem egy Wagner partitúrára, vagyis a zenét intellektuális módon használtam föl. A zene számomra szintén textuális. Nem vagyok galéria-művész. Nem tudok felszólításra alkotni képeket. Munkáimat ugyan „lábjegyzeteknek” hívom, de valójában a szöveg részei.

Sz-MZs: Elveti a modernista esztéticizmust és azt állítja, hogy minden forma rendelkezik szimbolikus jelentéssel. Ki lehet az Ön alkotásainak a nézője? A közönségének jól informáltnak kell lennie?

JSS: Elmondok magának most egy titkot. Elég korán – amikor még Berlinben éltem –, elhatároztam, hogy az a forma, amit lábjegyzetként használni fogok – a műalkotás –, mindig gyönyörű lesz: ha valaki nem nézi helyesen, akkor egy gyönyörű rajzot lát, de ha közelebbről megfigyeli, mint például a Lena és Roselli Galéria standján kiállított munka esetében,2 akkor egy Albrecht Dürernek írt támadó levelet lát. Volt egy nagyon jó barátom, aki mindig azt mondogatta nekem: „Nézd, nem értem mit mondasz, de annyira gyönyörűnek találom.” A közönségem pedig az lehet, aki olvassa, vagy aki idővel olvasni fogja. A szöveg mindig ott van, de a lábjegyzet esztétikailag mindig elragadó kell, hogy legyen.

Sz-MZs: Performanszaiban és installációiban vannak visszatérő motívumok, számok – tojás, gyertya, 36. Elmondja bővebben ezeknek a szimbolikáját?

JSS: Igen, a 36 tojás például Duchamp biciklikerekére utal. Vannak kérdéseim Duchamp readymade-magyarázatával kapcsolatban: az egyik utolsó interjújában például azt mondta, hogy amikor megpörgeti a biciklikereket a műtermében akkor egy lángot lát. Megdöbbentem, amikor kiderült, hogy a biciklikerekeknek a mai napig 36 küllője van, a két keréknek pedig együtt 72, ami megegyezik az Isten Neveinek számával. A lángoló kereket ophanimnak nevezik. Persze megkérdezhetjük, hogy miért van mindig 36 küllője egy biciklikeréknek, ki döntött így? Esetleg a szabadkőművesek? Egy másik példa a férfi nyakkendők csomója, amelynek formája megegyezik a Dávid csillag középső részével. Így amikor nézem a híreket, és látom a befolyásos embereket, akkor a Dávid csillagot látom. Nekünk, vendégeknek az a feladatunk, hogy (el)olvassuk ezeket a formákat, melyek egy adott csoport számára szimbolikusak. A 36 a zsidó hagyomány titkos, erényes személyeire is utal. De senki sem tudja, hogy kik ők. Ők maguk sem. Ezt hoztam korrelációba, kapcsoltam össze Duchamp readymade-jével.

OFaN (Wheel, Angel) Next Year in Jerusalem (OFAN, GaLGaL, OFaNaYiM, GoLGoLeT, GoLGaTa), 1983,
három bicikli kerék, horganyzott fémcsövek, két borosüveg, 180×180×180 cm | Fotó: Arend Velsink

Sz-MZs: Mi a véleménye a politika szerepéről a munkáiban? Már a készítésük alatt, vagy csak a kiállításuk révén kapnak politikai jelentést?

JSS: A műveimnek mindig van politikai hangvétele, olvasata. Legtöbbjük az úgynevezett otthonomhoz, Izraelhez kötődik, de mégsem tudom őket ott kiállítani. Például az a munkám, amely a Tefillint (hétköznapi reggeli ima alatt hordott bőrtok) és a benne található szövegeket elemezte, húsból készült: sertés- és marhahús keverékéből, ami még a szekuláris zsidókat is sértette. Azok is, akik korábban azt mondták, hogy milyen gyönyörű, nem tudtak ránézni miután ezt elmondtam nekik. A priori nem lenne szabad ilyet csinálni. Politika volt, mielőtt műalkotássá vált. De egyre kevésbé vagyok bátortalan. Korábban annyira bátortalan voltam, hogy túlzottan komplikáltak voltak a szövegeim, de most már kevésbé azok.

Sz-MZs: A vendég státusza hatalmazza föl vagy védi meg attól, hogy kevésbé legyen bátortalan?

JSS: Sosem gondoltam erre így. Nem vagyok kívülálló. A pályám elején amszterdami zsidó művésznek neveztek, de miután szóvá tettem, elkezdtek holland művészként hivatkozni rám. Elfogadtak, mint „magasabbrendű” vendéget, bár nem tudom mi lesz a reakciójuk a Stedelijk Múzeumbeli performanszaimat követően.3

ZsSz-M: A Kapu őrzői4 Luther Mártonra hivatkozik. Volt más történelmi személyiség, aki hasonlóan foglalkoztatta?

JSS: A Kapu őrzői egy több elemből álló, körülbelül 1.8 méter hosszú munka. A zsidó hagyományban az Isten, az isteni erő, a szöveg a kapuk őrzője. Amikor belépünk a vallásos zsidó házába, van egy szimbolikus tárgy, a mezuzah az ajtó fölött. Ezt megváltoztattam, mert most már mi, a művészek vagyunk az intézmény Kapuinak az őrzői. A Stedelijk Múzeumból Margriet Schavemaker tökéletesen megértette, hogy mire gondolok: írt is a Kapu őrzőiről a könyvünkbe.5 Eddig a művész várta, hogy valaki odajöjjön az ajtajához, és azt mondja, hogy tetszik a munkája. Most van egy újfajta művész, aki azt mondja: „Nézze, amit csinál, az nem helyes.” Én mindent őrzök…

Sz-MZs: Miközben néztem a tegnapi performanszt,6 úgy tűnt, hogy nagyon strukturált, a vége visszakanyarodott az elejéhez, azonosítható felvonások voltak, a közönség folyamatosan le volt kötve. Van színházi háttere?

JSS: Linda Bouwsnek7 (Metropool Internationale Kunst Projecten/Studio Meritis MaKOM) van színházi háttere és barátaim közül is sokan rendelkeznek színházi háttérrel. A jó értelemben vett, vagyis a szöveg felidézése szempontjából fontos színházi háttérrel. A performansz nem igazán volt nagyon strukturált: bárki szabadon improvizálhatott, tudták a kiindulópontot, és azt, hogy mikor kell befejezni. A bicikliző férfi, aki a csoportot vezette, a mi környezetünkben tartózkodott, de az épületen belüli körbejárásának idejét maga határozta meg: a visszaérkezésének időpontja adott volt, de ezen kívül szabadon mozoghatott.

On Friendship / (Collateral Damage) The Guardians of the Door | Joseph Semah (Amsterdam) és Dragomán György performansza | Millenáris, B épület | Fotó: Sin Oliver / 1foto.hu

ZsSz-M: Dragomán György és ön olvastak föl hangosan. Dragomán a saját könyvéből, A fehér királyból idézett, Ön mit olvasott fel?

JSS: Ő egy Afrikáról szóló fejezetből olvasott föl egy olyan részt, ami egy 11 éves fiúról szól, aki egy fekete emberrel sakkozik, akiről kiderül, hogy robot. És miközben játszanak, hallja, hogy az édesanyja segítségért kiáltozik. Én azt a versemet olvastam föl, amit édesapám halálakor írtam. Ott a kórházi folyosón az apám halálát, mint az országomtól, Izraeltől való elválásom metaforáját láttam. Dragomán nekem olvasott, én pedig neki. Az ő szövege magyarul volt, az enyém pedig az én nyelvemen, de nem volt fontos, hogy megértsük, az érzelem volt a lényeges. És persze mindeközben sakkoztunk. Ő úgy sakkozott, ahogy a regényét is írta. Ezzel egy időben egy fiatal hegedűs Bachra improvizált, míg egy másik önkéntes egy varrógépen dolgozott, de annak a hangját, mivel nem volt mellette mikrofon, sajnos nem lehetett eléggé hallani. Nem volt könnyű itt Magyarországon ülni és egy héber szöveget olvasni és kritizálni Luthert, anélkül, hogy értené a közönség, de vendégként mindig védve vagyok.

ZsSz-M: Az íróval való interakciója alapján azt gondolnám, hogy a performasz a bizalomról és a barátságról szólt. Ki javasolta, hogy Dragomán Györgyöt hívják meg? Ismerte korábban?

JSS: Konrád György nagyon közeli barátunk, de ő nem tudott részt venni a tegnapi performanszban. Amikor ez kiderült Léna rögtön Dragománt javasolta nekünk, és ő, bár nem ismert engem korábbról, rögtön beleegyezett. Elmondtam neki, hogy a performansz részeként sakkozni fogunk, de hogy ez nem szimplán sakkozás, hanem a hitről és a hit nélküliségről, a városról és a vendégről szól. Odaadott a könyvéből egy részletet, és amikor elolvastam, majdnem sírtam, annyira gyönyörűen ír. Rögtön azt gondoltam, hogy nagyon hasonló egy 1979-ben írt versemhez.

On Friendship / (Collateral Damage) The Guardians of the Door | Joseph Semah (Amsterdam) és Dragomán György performansza | Millenáris, B épület | Fotó: Sin Oliver / 1foto.hu

Sz-MZs: Vagyis ezután döntött úgy, hogy ezt az 1979-ben írt versét olvassa fel, miután az ő szövege már ki volt választva?

JSS: Igen. A vendégnek nagyon nyitottnak kell lenni a házigazda hangjára. Bizonyos szempontból a két szöveg nagyon hasonló: én is beszélek a sakktáblán álló királyról és királynéról, miközben apámmal játszom, és arról, hogy amikor haldoklott, akkor már nem akart többé játszani velem. Ez egy gyerekkori emlék, amit a háborúból visszatérő katonával hoztam összefüggésbe, mert két háborúban is részt kellett vennem.

Sz-MZs: Dragomán fején miért nem volt doboz?

JSS: Nem volt megsértve, de megkérdezte, hogy „Hol az én dobozom?”.

ZsSz-M: És a gyertyák?

JSS: A tíz gyertya elrendezése Salamon király templomának az építészeti tervét tükrözte.

ZsSz-M: Gyakran kollaborál másokkal?

JSS: Nem szeretem a kollaborál szót. Barátokat hívok meg, sohasem színészeket. Ez nem egy színpadi produkció. Számomra ez „járulékos kár”: megesett már, hogy valaki beszéd közben abbahagyta, mert ez mindig egy nagyon érzelmi dolog, de ez belefér, hiszen nem színészek.

ZsSz-M: Amikor Duchamp, Malevich, Beuys műveit olvassa, vagy amikor Luther Mártonra vagy Dürerre hivatkozik, akkor megidézi, feléleszti a hagyományt. Képes erre, feladata ez a kortárs művészetnek?

JSS: Pont erről beszélgettünk ma reggel. Mindez a művész feladatával kapcsolatos. Az a feladata a művésznek, hogy a középosztály boldogságát növelje? Én nem vagyok sokszorosítható alkotások gyártója, ezért hívom lábjegyzeteknek a munkáimat.

MeLeCheT MaChaSheVeT, 1983, (Read Full Text), 50×50×10,5 cm | Edition: 1/10 The form of the chess pieces is based on the form of TeFILIN, phylacteries | Fotó: Rik Klein Gotink

ZsSz-M: Milyen régóta dolgoznak együtt Lénával?

JSS: Sok évvel ezelőtt találkoztunk. Ott volt az Ich bin, der ich bin: EHYeH ASheR EHYeH kiállításom megnyitóján a brémai Museum Gerhard Marcks Hausban.8 Három hónappal ezelőtt megkeresett, de valójában mindig is szeretett volna együttműködni velem.

ZsSz-M: Nagyon köszönöm a beszélgetést.

SheL ROSh / SheL YaD | Of the Head / Of the Hand, 1979, fotó, fehér szálak, 86×52 cm | Fotó: Ilya Rabinovich