Okwui Enwezor emlékének1

Haus der Kunst, München
2019. március 8 – július 28.

A „reptéri művészet” és hasonló kifejezések egyre szélesebb körű használatának korában egy európai nagyváros fontos kortárs intézményében olyan művész retrospektív tárlatát megtekinteni, aki nemcsak hogy származását, de folyamatos tevékenységét tekintve is Európán és Amerikán kívüli térséghez köthető, többszörösen zavarba ejtő lehet. Zavarba ejtő, mert döntenünk kell, hogy mennyire engedjük dominálni és próbáljuk meg ugyanakkor levetkőzni saját kulturális látásmódunkat, meghatározottságainkat. A ghánai születésű El Anatsui (1944) azon kevés, nemzetközileg is jól ismert afrikai művészek egyike, aki életének nagy részét ott is tölti: Nigériában dolgozik mind a mai napig, s ott is tanított a Nsukkai Egyetemen. Felsőfokú művészeti oktatásban szülőhelyén, Ghánában részesült, és bár ottani képzése – túlnyomórészt brit származású tanárainak köszönhetően – kifejezetten Európa-centrikus volt, már fiatalkorában, karrierje kezdetén felismerte, hogy művészetét tekintve saját, szűkebb környezete kultúrájából kíván táplálkozni. Utazások, rezidencia programokban való részvételek után is mindig visszatért a térségbe, ahol született, alkotásai formailag, tematikailag és anyaghasználatukban a nyugat-afrikai társadalomra és történelemre utalnak.

1

A kiállítás egyik kurátora, Okwui Enwezor 55 évesen, egy héttel a megnyitót követően hunyt el március 15-én. Cikkünkkel előtte való tiszteletünket rójuk le. (A tárlat másik kurátora Chika Okeke-Agulu volt.)

El Anatsui: Második hullám, 2019, installáció a Haus der Kuns homlokzatán © Fotó: Jens Weber, München

El Anatsui: Második hullám, 2019, installáció a Haus der Kuns homlokzatán (részlet) © Fotó: Jens Weber, München

A müncheni Haus der Kunstban látható tárlat,2 mely ezidáig a művész legnagyobb terjedelmű egyéni kiállítása, retrospektív jellegű: a belépőt fogadó legújabb munkáktól tovább lépve lehetőség nyílik a korábbi periódusaiba sorolható alkotások – többek között számos főmű – megtekintésére. A belső terekben láthatók az 1970-es évek törött kerámiákból készült alkotásai, illetve az 1980-as és 1990-es évek famunkái. Az életmű időrendi felépítése az elrendezés révén könnyen áttekinthető: a vitrinekbe elhelyezett, gyakran papírfecnikre rajzolt skiccek és vázlatfüzetek pedig – lehetőséget nyújtva az alkotófolyamatba való betekintésre –, jól illusztrálják, hogy az absztrakt képlet-rendszer keresése az egész életműben meghatározó fontosságú.

El Anatsui: Emelkedő tenger, 2019, installáció, Haus der Kunst © Fotó: Maximilian Geuter

El Anatsui: Emelkedő tenger, 2019, installáció, (részlet), Haus der Kunst © Fotó: Maximilian Geuter

El Anatsui nemzetközi hírnevét elsősorban a fémkupakokból rézdrótokkal összevarrt installációinak köszönheti. Egyik valaha készült legnagyobb ilyen jellegű alkotása, az Emelkedő tenger, erre a kiállításra készült (ahogyan a Haus der Kunst homlokzatára helyezett, újságok nyomtatásához használt ofszett lemezekből összeállított Második hullám vagy a Logoligi logaritmus című munkák is). Az Emelkedő tenger címe – amint azt a művész maga is megerősítette – az egyre fokozódó környezetpusztítással járó veszedelmekre reflektál. A globális felmelegedés következményeivel foglalkozott egyik korai főműve is, az 1992-es Erózió. E két munka a környezettudatosság fontosságának, illetve az ez által érintett problémák fókuszba kerülésének két egymástól távoli időpontjában készült. Az Erózió még a kezdeti felismerések, az első újrahasznosítási kampányok korában: El Anatsui az elsők között volt, aki úgy foglalkozott a klímaváltozás kérdésével, hogy mediálisan is ehhez illő technikát és formanyelvet választott. S ugyanezt teszi ma is, a különböző mértékű befolyással rendelkező politikusok tagadásának ellenében érvelő kutatók véleménye szerint már megkérdőjelezhetetlen tény idejében (Emelkedő tenger). Ahogy a jelenség megnevezése is mutatja, a probléma globális érvényű, így az arról szóló műalkotás is univerzális közönségre számíthat. Viszont azt is tudjuk, hogy a globális felmelegedés veszélyei nem egyenlő mértékben oszlanak el a világban.

El Anatsui: Logoligi logaritmus, 2019, installáció, Haus der Kunst © Fotó: Maximilian Geuter

A fenti elvekkel kapcsolatos, a fenntarthatóságot szem előtt tartó anyaghasználat szintén több évtizede jellemző El Anatsui munkásságára: a kidobásra ítélt anyagok újrahasznosítása, megmentése az 1970-es évek óta képezik művei alapját, legyenek azok alkoholos italok fémkupakjai, kereskedők által használt árutálcák vagy törött agyagedények. Az ilyen előtörténettel rendelkező művek értelmezésében viszont számolni kell azzal, hogy az újrahasznosítás az eltérő gazdasági fejlettségen álló országokban eltérő jelentéssel bír: a harmadik világ országaiban nagyobb eséllyel tekintenek úgy a hulladékra mint alapanyagra, másrészt a hulladék sem válik olyan könnyen láthatatlanná, hiszen gyakran a gazdagabb országok hulladéka szállítódik ide. Ennek fényében nem magától értetődő, hogy Afrikában a fogyasztói társadalom kritikájaként értelmezendő a hulladék mint művészeti alapanyag használata, bár nem kizárt, hogy épp az ilyen nézőpontú értelmezés engedett nagyobb teret El Anatsui művészetének a világ művészeti színpadán. Emellett, az úgymond mentési vágy, nem csak az anyaghasználatára, hanem a stílusra, a nyelvezetre és a művészeti formákra is alkalmazható. Absztrakt nyelvhasználatával, amely ugyanakkor szigorú konceptuális háttérből és anyaghasználatból gyökerezik, El Anatsui egy sajátos pozíciót foglal el a fenntarthatóságot és az ökológiai kérdésköröket vizsgáló művészek körében. Üdítő a munkáit megfigyelni: úgy foglalkozik a klímaváltozás globális kérdésével, hogy közben elkerüli mind az apokaliptikus víziókat, mind a melankolikus, lemondó gyászhangulatot. Munkái úgy ünneplik a körülöttünk lévő világot és mindennapi környezetünket erőteljes arany és bronz színekkel, hogy ugyanakkor a sok ezer darabból összeálló művek mindennek a törékenységét és az átmeneti jellegét is hangsúlyozzák.

El Anatsui: Erózió, 1992, fa, Collection of the Smithsonian National Museum of African Art, Washington DC

Az anyag újrahasznosításában El Anatsui számára egy további fontos motívumot jelent a felhasznált/beépített részelemek korábbi sorsa, múltja: a mások érintésének története érdekli, az, hogy azt a kupakot valaki lecsavarta, hogy az üveg tartalmát megihassa, majd kidobta és valaki más pedig összeszedte/összegyűjtötte. A történet folytatódik: El Anatsui asszisztensei lelapítják és összedrótozással kisebb részelemeket készítenek belőlük, hogy aztán a mester a különböző formájú fragmentumokból egy nagyméretű, színes kompozíciójú alumínium páncélt hozzon létre. Mindezen túl a fémkupakoknak szimbolikus előtörténetük is van, és ez az a történelmi fejezet, ami műveinek alapmondanivalóját szolgálja.

A 19. században a Nyugat-indiai-szigeteken készített rum Európán keresztül érkezett Afrikába, ahol pénznemként szolgálva rabszolgákat vásároltak érte, akiket azután a rumkészítéshez is szükséges alapanyagot megtermelő cukornád ültetvényeken dolgoztattak. A történet tehát a három kontinens – Európa, Amerika és Afrika – részvételével lefolytatott rabszolga-kereskedelemre utal. El Anatsui munkái ezekre a valamikori, napjainkra láthatatlan – de a mélyben még mindig jelen lévő, ható – kereskedelmi hálózatokra, áramlásokra, gyarmatosításkori kapcsolatrendszerekre utalnak, egyúttal felhívva a figyelmet arra is, hogy noha már a posztkolonializmus korszakát éljük, a harmadik világbeli országok gazdasági kizsákmányolása továbbra is létező jelenség. Az óriási fémszőttesek eközben hangsúlyosan magukon hordozzák a kézművesség és a megmunkáltság gesztusát, eszünkbe juttatva akár a munkával kapcsolatos megváltozott jelentésrendszereket is. Különösen igaz ez a művészeti színtérre, ahol már alapvető, hogy ezeket a projekteket a művész asszisztenseivel együttműködésben, tulajdonképpen „kiszervezve” készíti el.

El Anatsui: Dusasa II, 2019, installáció | Férfi vászna, 2019, installáció, Haus der Kunst © Fotó: Maximilian Geuter

A fémkupakokból készített szövet számtalan asszociációt enged meg. Színességük, geometrikus mintázatuk révén felmerül a ghánai kenteszövetek3 párhuzama, s ezt időnként a címadás is csak tovább erősíti (Férfi vászna, 2001) A repetitív tevékenység gyakran női foglalatosságokkal összekötött voltát ellensúlyozza a fém alapanyag: az európai kultúrában is az ötvösség egyik válfajaként tekintettek az olyan típusú szövetekre, amelyekben nagymennyiségű fémszálat használtak fel. Az anyagmegmunkálás milyensége korábbi munkáiban azonban kifejezetten férfias jelleggel bírt. Az 1990-es évek faszobrainak durva megdolgozása – láncfűrésszel, forrasztóval – a művész elmondása szerint az afrikai kontinens lakosai által más népek miatt elszenvedett kegyetlenségek és erőszak jeleiként értelmezhetők. Összességében jellemző El Anatsui munkáira az anyagok ütköztetése és a repetícióban rejlő változatosság kiaknázása: akár egy szöveten belül is számos motívum-rendszer és formarendszer átmenete figyelhető meg.

3

A 400 éves hagyományra visszanyúló ghánai kenteszövet élénk színeiről ismeretes. Selyem és pamut anyagból, szövetcsíkok beleszövésével készül.

El Anatsui: Gravitáció és kegyelem, 2010, installáció, 482×1120 cm, Collection of the Artist, Nsukka, Nigeria, Courtesy Jack Shainman Gallery, New York

Az installálás révén a látogatóban az az érzet támadhat, mintha az alkotások nagy hányada erre az alkalomra, ebbe a kiállítótérbe készült volna. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a kurátoroknak gyakran szabad kezet adó művész alkotásainak elhelyezése kötetlen és sokszor végtelen lehetőségeket rejt magában. Az Erózió (1992) című, fadarabokból álló oszlop központi tengelyen fordítható elemeit számtalan variációban lehet állítani,4 fémszöveteinek esetében pedig szintén az elhelyezéskor dől el, hogy azok redőződő felületei az adott kiállítótér falához tökéletesen illeszkedő helyspecifikus alkotásként jelenjenek meg. A Gravitáció és kegyelem (2012)5 földdel bezárt szöge például szabadon változtatható a fal szélessége és magassága függvényében. A kiállítás egyik érdeme, hogy ezáltal közvetlenebb kapcsolatba kerülhetünk a művekkel: ahogy végigsétálunk az egyik munka képezte folyósón, valódi közelségből tudjuk megvizsgálni a fémkupak szöveteket, és így feltárulhat előttünk az elsőre homogén felületek részletgazdagsága. El Anatsui munkái a maguk monumentalitásában és ragyogó színeikkel olykor már a giccs határán egyensúlyoznak, de a kiállítás azáltal, hogy lehetőséget nyújt az aprólékos megfigyelésre és a művel való direkt kapcsolatra, folyamatosan bontja le ezeket a sztereotípiákat.

4

Ld. https://www.youtube.com/watch?v=JtKlT0r1ihI (utolsó hozzáférés: 2019. június 30.)

5

Ld. https://vimeo.com/122566473; illetve: https://www.youtube.com/watch?v=5I7XZL9KjFQ (utolsó hozzáférés: 2019. június 30.)

El Anatsui: Föld–Hold kapcsolat, 1993, fa, tempera, 90×84,4×3 cm, Collection of the Smithsonian National Museum of African Art, Washington, DC

Az utazó kiállítás további helyszínei Doha (Katar), Bern és Bilbao.6 Katalógus nem készült, helyette egy 15 oldalas kísérőfüzetben követhető az egyes termekbe csoportosított alkotások életművön belül játszott szerepe. A kiállítás előnyére válik, hogy a rendezésben nincsenek látványelemek, nincs domináló arculat; a rossz anyagi menedzseléssel megvádolt Enwezor intézményében a nagy kiadások feltehetően új alkotások létrehozását és a meglévők bemutatását szolgálták minden kiállítás design mellőzésével. Ami tulajdonképpen indokolt: a művek önmagukban – mindenfajta display nélkül – is lenyűgözőek, valóban elementáris hatást váltanak ki.

6

El Anatsui: Triumphant Scale. Doha, Katar, Mathaf: Arab Museum of Modern Art, 2019. október 1 – 2020. február 2.; Kunstmuseum, Bern, 2020. március 13 – június 21.; Guggenheim Museum, Bilbao, 2020. július 17 – november 1.

El Anatsui, Haus der Kunst, 2019 © Foto: Maximilian Geuter