Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
2020. szeptember 9 – október 4.

Vannak belénk ivódott képek, mozdulatok, melynek töredéke is felidézi az egészet, az akár csak ritkán látottat is. Így pillantottam meg az Otthonom karantén idején Facebook oldalon a képet, amin Ági egy hatalmas farönkön, helyesebben farönkkel dolgozik: az ácsceruzával megrajzolt vonalhoz csiszolja, veszejti el az anyagot. A hasáb ívét látva jelöltem: járom. Ági válasza: igen, és te nyitod a kiállítást.

látvány

A gyönyörű dongaboltozatos térben, pontosan a szerkezet záradékvonala alatt, pilicka támasztékokkal felemelve a padlóról, hatalmas rönkfa hever, uralva a teret. Szinte lebeg. A hatoldalú test felületei eltérők. Két, fűrésszel vágott végfelülete nagyobb összefüggésre utal, három oldallapja erősebben megmunkált, a föld felé fordított még hordozza kérgét. A függőleges felületek végei felé csekély homorulat, öböl. A fa megmunkálásának egyre finomuló lépései. A nagy kapacitású munkagéppel való csonkolás, az aprólékosabb kézi megmunkálás, figyelembe véve a fa szerkezetét, tulajdonságát, együtt dolgozva vele.

Meg kell tanulni itt a
fák kimondhatatlan tetteit.

(Nemes Nagy Ágnes)

Deli Ágnes: Járom, 2020, installáció (részlet), nyárfa, fém bak, 280×150×100 cm © Fotó: Rosta József

A falnak támasztva, egymástól azonos távolságra, egyforma üveglándzsák, némelyek fémheggyel.
Akár falanx, akár a Nap sugara, isteni fényesség.

A természeti fa és az ember teremtette üveg párosa a puritán, meszelt tér egyedüli lakói.
Párban vannak, a másikkal szemben határozzák meg magukat.
Természetes és mesterséges.
Súlyos és könnyed.
Robusztus és karcsú.
Végletekig strukturált és folyékony természetű.
Rusztikus és sima.
Átlátszó és átlátszatlan.

Deli Ágnes: Járom, 2020, installáció (részlet), üveg, alumínium, 150×3,2 cm © Fotó: Rosta József

Idő

A fa hosszú – mit sem tudunk róla – történetét hordozó öreg évgyűrűinek sora, szemben az üveg villanásnyi létezésével.
Örökölt, mélyen kódolt természeti szabályok, versus gyártási technológia.
A csak sejthető, ismeretlen múlttal szemben a múltnélküliség.
A feldúsult, megkövült idő az itt és most tovatűnésével együtt.
A végtelenben a pillanat.

test és lélek

Az anyagi, szerkezeti meghatározottságú fa és a folyékony jellemzőjű üveg párosa mint test és lélek alkot egységet.
Üvegdárdák a lélek pipettái.
Kilép a lélek a testből, a test halott.
Ravatal.

Deli Ágnes: Járom, 2020, installáció (részlet), nyárfa, fém bak, 280×150×100 cm © Fotó: Rosta József

Járom

A szarvasmarha befogására szolgáló eszköz, ami korlátozza, irányíthatóvá teszi az állatot.
A szó áttételesen mindenféle alávetettséget jelent, és ezt nem is érthetjük félre.
A művész korábbi alkotása is ismert e címmel, de ott fa elemek üvegeket szorítottak kalodába.
Most csak az ív idézi a marhaszerszámot, de mellbevágó az időszerűsége. Az volt, amikor a karantén szorongatásában fogott hozzá munkájához, de mára egészségügyin túl, társadalmi, kulturális téren egyaránt még fájóbbá vált. A gondolta a fenével szemben, megengedve egy dativus ethicust, nekem politizáló művészet, aktuális.

Deli Ágnes: Járom, 2020, installáció | nyárfa, fém bak, 280×150×100 cm; üveg, alumínium, 150×3,2 cm © Fotó: Rosta József

Játék

A hatalmas rönkfa két hosszanti függőleges oldalába vájt egy-egy homorulat a természettel való dörgölőzésre csábít. Olyan ez a kialakítás, mint a második császárságbeli és viktoriánus kori tête à tête szófa, ahol S-alakban elhelyezett üléseken (szemtől-szembe-, beszélgető-, szerelmes pad) intim beszélgetések voltak folytathatók, a figyelő szemek ellenére.
A művész játékot kínál: hátunk belefeszítésével megmozdíthatjuk a rönköt, amit társunk is megtehet. Részesei lehetünk a történetnek, formálhatjuk azt. Természetesen csak a másikkal együtt, nem ellenére. Finom mozgásokkal alakíthatjuk a rönkhöz és a másik emberhez való viszonyunkat. Kommunikációra ösztökél.

Cseh Tamás Egy bogár című dalában:
Mondjuk én ideteszem, te meg most odaállsz.
Aztán én állok oda, de akkor te meg ideteszed.

Deli Ágnes munkája tiszta és fegyelmezett.

Oázis.
Döntsük hátunk a rönkhöz!
Reménykedjünk!

© Fotó: Rosta József