Komoróczky Tamás: Fogalmaink mint roppant küklopszok sorakoznak ködös és képlékeny terükben

FUGA – Budapesti Építészeti Központ, Budapest1
2020. szeptember 10–28.2

„Fogalmaink, mint roppant küklopszok sorakoznak ködös és képlékeny terükben” – olvasom újra és újra az enigmatikus címet, amelyet először Komoróczky Tamás műtermében láttam meg egy fekete táblára írva. A vendégszöveg beúszott az életmű univerzumába. Komoróczky művészete leírható permanens küzdelemként az ember számára alig felfogható fogalmakkal, amelyek fenyegető küklopszokként magasodnak előttünk. Képzeletünkben homályos, átláthatatlan terekbe rendeződnek, eltűnnek, felbukkannak, újabb és újabb konstellációkat alkotnak. Abszolútnak tűnnek, ám valójában korrelatívak, át- és átértelmeződnek. A permanens átértelmeződés folyamatát mutatják fel abszolút helyzetként. A változás változatlansága (a „most más”3 permanenciája) mozgatja Komoróczky művészetét. Életműve ennyiben egy olyan loopnak tűnik, amely nem pontosan, hanem variáltan ismétli önmagát, nem tisztán repetitív, hanem inkább aleatorikus szerkezetet mutat. Egy olyan ontológiai utazás, amelynek kiinduló- és végpontja azonos, egy olyan küzdelem, amelyben „minden eszik, minden megétetik”,4 amelyben a szubjektum konstruálja a fogalmakat és a fogalmak konstruálják a szubjektumot, amelyben az ellentétek kibogozhatatlanul összefonódnak, és ekként megszűnnek ellentétek lenni. Komoróczky alkotófolyamatának meghatározó mozzanata a szinte kényszeres5 anyaggyűjtés és rendszerezés, ám a rendszerezés maga sosem szülhet rendet, inkább valami olyasmit, amit rendezett káoszként írhatunk le, amelyben minden egyszerre ködös és letisztult, képlékeny és sziklaszilárd.

1

A kiállítás megnyitóbeszédének szerkesztett változata. Lásd még: https://www.youtube.com/watch?v=qY7GOU1IfuE (Utolsó belépés a szövegben hivatkozott webhelyekre: 2020. szeptember 20.)

2

http://fuga.org.hu/fevent/fogalmaink-mint-roppant-kuklopszok-sorakoznak-kodos-es-keplekeny-terukben/

3

A szöveg Komoróczky ikonikus művén jelent meg először: Komoróczky Tamás: Oltalom Menhely, Új, Most más!, installáció, Mű-terem Galéria, Budapest, 1994.

4

Vö. a művész Trafó Galériában rendezett kiállításának – G. I. Gurdjiefftől származó – címével: Komoróczky Tamás: Minden eszik, minden megétetik, Trafó Galéria, Budapest, 2012. december 13 – 2013. január 27.; ld. https://trafo.hu/trafo_galeria/komoroczky_tamas

5

A kényszeresség a művész OCD-sorozatának kulcstémája volt. Vö. Komoróczky Tamás: OCD (Obsessive Compulsive Disorder, kat. la Biennale di Venezia (kiadó: Műcsarnok, Budapest), 2001

Az az érzésünk, hogy Komoróczky művészetében minden mindennel összefügg. Életműve linkek, minták és mintázatok rizómaszerű rendszere, amely átível stílusokon és médiumokon. Ontológiai kérdéseket keresve, a memetika törvényeinek jegyében, korrelatív tematikus blokkokba zárja az abszolútumot.6 Leírható Komoróczky művészete egymással érintkező mémhalmazok összeségeként? A mémek konfigurációi talán nem is a rizómához hasonlatosak, hanem inkább a véráramhoz, a pulzáló erekhez, az olykor óramű pontosságú, máskor aritmiás szívdobogáshoz, amely a művész emlékezetes videójának, a Blutentag!-nak (2014) központi motívuma volt.7

6

Az abszolútum fogalmának értelmezéséhez Komoróczky művészetének tükrében lásd: Seregi Tamás: Az abszolútum kísértése. Interjú Komoróczky Tamással, Exindex, 2019. február 25., ld. http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=1075

7

Ld. http://komoroczky.com/videos_bluten_tag.html

Komoróczky Tamás: Fogalmaink mint roppant küklopszok sorakoznak ködös és képlékeny terükben, 2020, FUGA

Komoróczky ezúttal egy a múlt homályába vesző, archaikus-mitikus motívumot választ kiindulópontul: kiállításának címében óriási, torz és fenyegető lényekre, küklopszokra utal, akik mintegy megszemélyesítik az ember számára felfoghatatlan fogalmakat. Ködös és képlékeny terekben sorakoznak. Milyen lehet egy ilyen tér? Olyan, mint a világháló beláthatatlan virtuális tere? Vagy egy blue box, amelyben az összefüggések, a kontextusok bármikor megváltoztathatók? Esetleg olyan, mint a leghíresebb küklopsz, Polüphémosz homályos, sötét barlangja, amelyben Odüsszeusz és társai a biztos halálra vártak? Mint ismeretes, a – régi rend felett győzedelmeskedő – „leleményes” Odüsszeusz végül megmenekült: leitatta és megvakította az egyszemű óriást, miközben szerepet játszott, azt hazudva, hogy úgy hívják, „Senkise”.

Komoróczky Tamás: Point, 2020

A történetre már korábban Selmeczi Bea is utalt Komoróczky Tamás művészi gyakorlatának összefüggésében8 – a rettenetes küklopsz legyőzésének az ára ugyanis az ő esetében sem más, mint az identitás felszámolása, a szerepjátszás, az alakváltás, a „senkivé” válás. Komoróczky művészetében „senkivé” válik, hogy megfejthesse a „Semmi” misztériumát. A küklopsz-motívum először a Semmi-vers (2009) című videóban bukkan fel.9 A művész torzított gépi hangon olvas fel egy talált verset a semmiről, mindeközben egy róla készült fényképet animál, torzít, roncsol: gyurmaszerűen morfolódik az arca, szinte robottá válik, buborékként íródik önmagába, egyetlen szemmé, egyetlen szájjá tágul, összehúzódik, pulzál, vergődik. Egy pillanatra küklopsszá változik, megvakul, máskor pedig feje mindent elnyelő szájként nyílik meg. Mintha egyszerre azonosulna Odüsszeusszal és a küklopsszal, egyszerre lenne a megevő és a megevésre váró, a megvakító és a megvakított. A küklopsz a semmiről (és a senkiről), vagyis saját megvakítójáról szaval. A megvakulás történetének paradox módon mégis a látvány az alapanyaga (maga a video szó sem jelent mást, mint „látom”).

8

Selmeczi Bea: Szövevényes kaland az ismétlődések univerzumában. Interjú Komoróczky Tamással, in: Komoróczky Tamás: Csontok konstellációja, kat. Neon Galéria, a művész magánkiadása, 2010, 9.; online elérhető: https://galerianeon.hu/2010-aprilis-april-Interju-Komoroczky-Tamassal; illetve: http://exindex.hu/index.php?l=hu&page=3&id=757

9

Ld. http://komoroczky.com/videos_a_nothing_poem.html

Komoróczky Tamás: Fogalmaink mint roppant küklopszok sorakoznak ködös és képlékeny terükben, 2020, FUGA

Komoróczky Tamás: Top, 2020

Komoróczky látványokat alkot, ám a nem láthatót keresi. Például a csontok üregeit, a csontokra tapadó erek belső falait: az anyagtalant próbálja megformálni az anyagból. Az (ön)destrukció, az (ön)provokáció, az én integritásának a felszámolása nem idegen művészi gyakorlatától: szerepet játszik, stílust vált, menekül a megszokástól, miközben mindvégig – a maga módján – következetes marad. Talán ennek a folyamatos – erőszaktól sem mentes – identitás-játéknak a metaforája az önlefejezés gesztusa, illetve saját fejének körbehordozása.10

10

Ld. a művész Komyofej (1997) című fotósorozatát.

Komoróczky Tamás: Top, 2020 (részlet)

Komoróczky Tamás: Top, 2020 (részlet)

Komoróczky Tamás: Top, 2020 (részlet)

Komoróczky Tamás: Top, 2020 (részlet)

Legújabb installációjában a küklopszok helyett oszlopok magasodnak a Fuga hátsó traktusában. Talán egy elhagyatott színpad kellékei, talán egy képzeletbeli táj (domb) absztrakciói, talán a korrelációk kiüresített, lecsupaszított alapformái, és ekként jelentéssel/tartalommal feltölthető téri alakzatok, amelyek végtelen jelentésűségbe fordítják át a jelentésnélküliséget. A falon és a falra szerelt polcokon képek sorakoznak, amelyek akár festményeknek is tűnhetnek, közelebbről szemlélve pedig kollázsolt vizuális költeményekként olvashatók. Ám valójában nem mások, mint – az egyik kép feliratát kölcsönvéve – „a lehetőségek üres edényei”, amelyek néhány alapforma (kör, százalékjel, paletta) variált (ritmikus) ismétlésére épülnek – játékosak, esetenként harsányak, olykor ironikusak-humorosak, sőt blaszfémikusak, és némi pop-karaktert sem nélkülöznek. Az oszlopok és a körök egyaránt diagramok, amelyek nem az adatokat, hanem inkább az intuíciót vizualizálják, egyensúlyozva az esetlegesség és a tudatosság között, összemontírozva a talált szövegeket a talált formákkal, látszólagos megfeleléseket és szemantikai struktúrákat sugallva.

Amikor elkezdett diagramokkal foglalkozni, Komoróczky még nem sejthette, hogy néhány hónappal később a számunkra hozzáférhetetlen és kontrollálhatatlan adatokat önmagukba sűrítő diagramok határozzák majd meg az életünk legapróbb részleteit. A kördiagramokba olykor beúsznak a mindennapok tapasztalatai, például, amikor „rajongásvírusról” vagy „letűnt kultúrákról” olvashatunk.

Az egyik körmotívumban „az idő múlásával a valóság meghajlítása” felirat szerepel. Mennyiben és miképpen hajlítható meg a valóság? Lehet-e formát adni az információnak és az információ permanens áramlásának? Miféle hatalomnak tekinthető a – láthatatlan – adatok feletti kontroll? Hozzáférhető-e bárki számára a valóság? Egyáltalán létezik-e objektív valóság? Komoróczky nem válaszol, hanem kérdez. Az ábrák élei, a körcikkek egymásba folynak. A bizonyosság formái elbizonytalanítanak. Enigmákat (rejtvényeket) látunk megoldás nélkül.

Komoróczky Tamás: Apical, 2020

A művek zöme karanténban készült. Talált anyagokból és talált motívumokból. Az újrahasznosítás persze más helyzetekben sem idegen Komoróczky alkotói gyakorlatától. A százalékjel például többször is megjelent korábbi alkotásain. Ezúttal, a diagramok kontextusában, új értelmet nyer a képek tablóját ritmizáló, arcszerű motívum: a dolgok, a fogalmak, a formák és az alakzatok relativitására és az arány kérdésére utal, arra, hogy minden valamihez képest az, ami. A csúcs mindig valami máshoz képest csúcs, a megvalósulás mércéje a tervek összessége. A hét oszlop (hét nap) értelmezhető az időben elhajló valóság – egyszerre mitikus és kortárs – képeként.11

11

Az oszlopokon a csúcs szó angol fordításának szinonimái olvashatók – Pinnacle, Apex, Summit, Gable, Peak, Pitch, Vertex – egy fogalmi és jelentéstani szempontból is (kor)relatív struktúrát teremtve.

Komoróczky Tamás: Vertex, Pitch, Pinnacle, Apex, Summit, Gable, Peak, 2020

Az alakzatok – például az üres paletták – „a lehetőségek üres edényei”. Komoróczky pszeudo tartalommal tölti meg az ürességet, banális formákkal festi felül a talált tárgyak (például a talált csendéletek) banalitását. A banalitás mítoszát vagy a mítosz banalitását keresi? Valójában semmit sem keres. Még pontosabban: magát a semmit keresi. A Sartre-i értelemben vett lét és semmi12 egzisztencialista problematikája az utóbbi években művészetének vezérfonalává vált.13 Az egymás mellett sorakozó tárgyak a létezéshez szolgáltatnak alibit. Létigazolások. Vagyis a semmi reciprokai. (A százalékjel nullát oszt nullával14 – Komoróczky művészetében pedig az imaginárius vonal egyik oldalán a létezés, a másikon pedig a semmi van.)

12

Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi. Egy fenomenológiai ontológia vázlata, Seregi Tamás ford., L’Harmattan Kiadó – Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszék – Magyar Filozófiai Társaság, Budapest, 2006

13

Erről lásd: Seregi Tamás: Az esetlegesség nyomában. Komoróczky Tamás és az egzisztencializmus, in: Komoróczky Tamás: Megjelenés (Appearance), a művész magánkiadása, Budapest, 2019, 116–191.

14

A százalékjel (variánsa) korábban is megjelent Komoróczky művészetében, például a Csontok konstellációja című kiállításon (Neon Galéria, Budapest, 2010) neonplasztikaként. Vö. Alkalom 2013, i.m., 67–73.

Komoróczky több ízben hangsúlyozta, hogy nem az ürességet keresi művein, hanem a semmit. Azt, ami az ember fogalmi készletével lényegében leírhatatlan. Ezzel visszanyúl a „miért van inkább a valami, mint a semmi?” filozófiai alapkérdéséhez. Művészetének alapproblémája, hogy kifejezheti-e a valami a semmit. Maga Komoróczky úgy fogalmaz, hogy „a semmi elképzelhetetlen fogalom a számunkra, mert mindent a »van«-ból, a létezőből vezetünk le.” A semmi viszont nem más, mint „a »van« kivonata, a létező nemléte. Vágy arra, hogy megtudjuk, mi van a létezőn túl. A semmiben mindig ott munkál a kétség, mi az, amikor valami nincs.”15

15

Selmeczi 2010, i.m., 4.

Komoróczky Tamás: Tiptop, 2020

Komoróczky a semminek kísérel meg formát adni. A jelentéssel való feltöltés és a jelentés kivonása, úgy érzem, a semmi és a valami dialektikájának a képi megfelelője. A valami és a semmi tézise és antitézise azonban nem áll össze szintézissé. A bizonyosságot felülírja a kétség. „A jel és a jelentés között a volt felől a volton át a nem-volt felé.”16 Szentjóby Tamás ezt egy korábbi Komoróczky-mű kapcsán írta, de mondata a legújabb műcsoportra is érvényes. Hiszen az oszlopok nem tartanak semmit és nem utalnak semmire. A sprayvel formált, oldott felületekre íródó (talált) verssorok (‟Just sings about / things, a lot of / like that, and this / kind of it is…”) megint csak a semmitmondó létezésünk alibijeként, az „alibi élet”17 rekvizitumaiként sorakoznak. A Semmi-vers újabb alakváltozatai. Hiszen a kör sose zárulhat be teljesen, a loop sosem állítható meg: „És így tovább, így megy a vers / Semmi versnek nincsen vége / Nincs vége csak így továbbja.”18

Komoróczky legújabb Semmi-verse „most más”, ám mégis azonos. A mítoszokon innen, a valóság illúzióján túl.

A szöveg írásakor a szerző Kállai-ösztöndíjban részesült.

16

St. Auby Tamás: Komoróczky Tamás a templom, a kenyérgyár és a temető között, Magyar Narancs, 1993. szeptember 16., reprodukción újraközölve in: Komoróczky Tamás: Alkalom (Occascion), Selmeczi Bea szerk., kat. Pécsi Galéria m21, Pécs, 2013, 12–13.

17

Az „alibi” Komoróczky művészetének egyik kulcsfogalma a kezdetektől fogva. Az „alibi élet” szókapcsolatot lásd a művész Anticipált célképzetek (Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, 2010) című kiállításának részeként. Vö. Alkalom 2013, i.m., 76–77.

18

A Vers a semmiről talált szövegeit lásd (angolul és magyarul, Erhardt Miklós fordításában): Komoróczky Tamás: Alkalom 2013, i.m., 64–65.

© Fotók: Eln Ferenc