Az ember, ha analizálni kezdi magát, az idegenség kerülőútján juthat csak el oda, hogy önmagát olyannak lássa, amilyennek egyébként soha: mások szemével. Mintegy föl kell szabdalnia magát, hogy azután újra összerakhasson valamit, ami több a puszta személyes énnél. Ha ez sikerül, akkor az önanalízis már nem személyes kihívás csupán, hanem műalkotás, amely mások számára is belépést enged.

Erdély Miklós a vágást emberi alaphelyzetnek nevezte, azon meggondolásból, hogy az életet kizárólag össze nem egyeztethető elemek halmazaként tudjuk csak érzékelni és elviselni. Arisztotelész szerint viszont a dolgokat (a valóságot, a természetet) azért kell elemeire szétválasztani és szétvágni (görögül: analizálni), hogy ezeken, mint lépcsőfokokon egyre magasabbra lehessen jutni, maguknak a dolgoknak az ősokáig. Forgács Péter installációit ebben az értelemben nevezem analitikusnak. „Szétszedi” a világot, majd egy újabb, magasabb szintre emelve újra összerakja. A megértés az installációiban nem végcél, hanem eszköz. Mint ahogyan az analízisben is a megértést valami egyébnek kell követnie. A létezés ismeretlen horizontjaihoz való közeledés minden megértésnél fontosabb.

Földényi F. László

Az önálló nyelv megtalálásában tehát meghatározó szerepet játszanak az archív amatőrfelvételek és az abból komponált filmek. Mindezt az életmű recepciója is bizonyítja, hiszen a Privát Magyarország sorozat nemzetközileg is ismertté teszi az alkotót: számos díjat nyer el itthon és külföldön egyaránt, munkái rangos közgyűjteményekben kapnak helyet, külföldi ösztöndíjak segítségével terjesztheti ki kutatását más nemzeti gyűjteményekre, s készíthet azok felhasználásával újabb, a Privát Magyarország szemléletét és stílusát kiterjesztő, variáló műveket (A Maelstrom, 1997; Angelos’ Film, 1990; A fekete kutya, 2005; Hunky Blues, 2009). Bill Nichols és Michael Renov szerkesztésében tanulmánykötet jelenik meg róla az Egyesült Államokban, s általában is filmjei nemzetközi visszhangja a magyaréval vetekszik. (A rangos és tartalmas magyarországi tanulmányokat gyakori idézésükkel emelem be vázlatos áttekintésembe, természetesen a teljesség igénye nélkül.) Az archív tekercsek újraértelmezésével Forgács az archivológia új művészeti és kutatási területének egyik hivatkozási pontjává válik: Catherine Russel azonos című monográfiájának bevezetésében külön kiemeli Forgács „mozgóképművészetét”.

Gelencsér Gábor

St. Turba Tamás ősellensége a hierarchia primátusa. Annak viszonyrendszereiből, tárgyi- és intézményes adottságaiból mindig igyekezett valahogy kikecmeregni. A heterarchiát, azaz az alá-fölérendeltséget felváltó mellérendeltség eszméjét a parlamenti demokrácia iránti szkepszis és az intézmények lerombolása helyett azok elfoglalása és radikális átszervezése (heterogenizálása) fűti. Ennek nyomán azonban látok egy távoli ideológiakritikát megfogalmazódni a radikális baloldalról a heterarchiával szemben, hiába a kezdeti rokonszenv. Amíg St. Turba az intézményeken keresztül tervez rendszerhackerré válni és meghaladni a hierarchikus társadalmi rendet, addig az állam teljes leépítésében érdekelt anarchoszindikalisták és antibolsevik kommunisták számára ez nem elégséges, mi több, rendszerkonformizmusnak számít. Ettől még természetesen a TNPU lázadásának természete nem változik, hiszen az öntörvény hajlama képessé teszi kilépni a fennálló rend feltételrendszeréből, és felszabadulni adottságainak súlya alól. Esetleg a teljes autonómia-harc iránya, módszere és végcélja mutat eltéréseket.

Tóth Ádám

Következetes képi matematika vezette el Türk Pétert ezekhez a képmátrixokhoz. Megelőzte az átlagolás (Osztályátlag), az ismétléses vizuális általánosítás (a kiállított Nagyítás ismételgetéssel I–II.), a képösszeadás és az ellentett műveletnek nevezett (kép)osztás. Majd megjelentek a törtek: negyed, kilenced, tizenhatod (ami miatt a Statikus mozi pontos fotó- négyzet-száma: 8634. Kimaradt 366 darab, épp egy szökőévnyi. 1978 nem volt szökőév.) „1975 táján foglalkoztam ezekkel, ha lett volna akkor számítógép, biztosan igénybe vettem volna” – mondja. A potenciális munkaeszköz hiányának kockázatos és nem várt eredménye a használtnak, vagyis a szemnek, a látásának időleges károsodásához vezetett. Az bemutatott Száz véletlen elem az arcban című kép növekvő, a szemeket eltakaró véletlen mátrixai e kontextusban is értelmezhetők, utólag.

Peternák Miklós

Négy mű, két művész, egy tér. Ezek az egymást felező számok a kiállítás alapvető paraméterei. Ha ezt a „leltárt” csak hallanánk, azt mondhatnánk: hát, nem túl sok. De ha a látogató körülnéz, láthatja: épp elegendő. Egy kiállítás létrehozásakor nemcsak az a feladat, hogy a művek elkészüljenek, hanem az is, hogy birtokba vegyék, belakják a rendelkezésükre álló teret. A tér – bármely galéria tere – azonban nem semleges, üres légköbméterek éppen adott, tetszőleges összessége, hanem megszólaltatandó hely. Pontosabban hellyé kell avatni, és ez éppen a megszólaltatással követezik be.

Folytatom a leltárt. Két kép és két plasztikai mű. A két üvegképet Gaál Endre festette; a terem végében elhelyezett szobrot Deli Ágnes faragta. A galéria közepén álló emeletes installáció pedig közös munkájuk. A művek egymáshoz és a teremhez való viszonya szólaltatja meg a teret, és lesz hellyé. És ez a megszólalás azt „mondja”: ez itt és így épp elegendő.

Andrási Gábor

Bartha Máté filmes és fotográfus, aki komoly elméleti háttérrel alapozta meg eddigi összművészeti ihletésű, sokoldalú tematikájú kiállításait. A narratívák keresését – tíz év különbséggel – két Pécsi József ösztöndíj is segítette. Az első eredménye a Common Nature (Közös természet, 2014), amely a tiszta és a szennyezett természet, a személyes és a társas magány, a természetben uralkodó rend és a körülötte burjánzó rendetlenség képeivel mutatja, merre tart a világ. Az album a képek mellett egy William Blake naplójából vett idézettel indul, és a társszerző, Zuzana Lapitková idézetekkel átszőtt szövegéből áll, ami a fotóesszé műfaj újjászületését eredményezi. A könyv borítóján látott kép a képben gondolkodásra késztet az emberről, a látásról.

Palotai János