Szemző Tibor zenéje egy időgép: folyamat, esemény, ami megtörténik velünk a Létezés-szigeteken. Az ember belecsobban, lebeg. A szigetek képzeletbeliek, de valóságosak, mint a hangok, amiket hallunk, a képek, amiket nézünk, a szavak és a fogalmak, amikkel összekötjük magunkat a világgal, azzal, ami most van, és azzal is, ami elmúlt vagy épp közeledik felénk. Emlékeinket remények teszik lehetővé, rostálják meg és modellezik. „A jövő építőkövei a múltban rejlenek. Azt reméljük, hogy nem akadályozzák meg jövőnket, nem rombolják le további életünket.”

Kurdy Fehér János

Ez a kiállítás szervesen illeszkedik Süveges Rita munkásságába, a mezőgazdaság fenntarthatlan gyakorlatait, a fosszilis üzemanyagok geológiai múltját, a petrokapitalizmust tematizáló kiállításoktól a Klímaképzelet Ügynökség tevékenységéig vagy az Extrodaesia emberközpontúság utáni enciklopédájáig – hozzájárulva egy szemlélet meghonosításához.

Ez a kiállítás is messzemenőn túlmutat önmagán. A kiindulópont persze annak érzékeltetése, hogy a geoengineering, a geomérnökség, a bolygószintű ipari technológiai innovációk körüli ambíciók, a bolygóigazgatás mind-mind egy ideológiával átszínezett fantázia: azt illető kincstári és naiv optimizmus, hogy azzal igazítják ki, hozzák rendbe a tragédiát, ami a tragédia oka volt. Pedig a légkört, és különösen a klímát sohasem ismerhetjük, irányíthatjuk és manipulálhatjuk a teljességében, nem győzedelmeskedhetünk fölötte dicsőségesen.

Losoncz Márk

Ahogy haladok előre a könyv sűrű gondolatszövevényében, Giacometti jut eszembe: ő préselt ki majdnem a megsemmisülésükig minden felesleget, minden fizikait pálcikává vékonyodott szobraiból, hogy csak a karcsú szellemi lényeg álljon előttünk. Ez az arasznyi Klee-könyv is ilyen tömör, lényegre szorítkozó, dimenzióit a szöveg léptékét korlátozó intenzív koncentráció szabta épp ekkorára. Egy ponton túl nehéz elkülöníteni, hogy éppen ki mondja, amit mond: Klee, Einstein vagy Bacsó Béla az, akit követünk, aki vezet minket – de ez nem véletlen. A kitűzött célja felé haladó szöveg-egész úgy szervezi magát, hogy a három főszereplő gyakran egymásnak adja a szót, egymással mondatja ki azt, amit bármelyikük mondhatna. Ez a hármas egymásra-találás lett személyesen is fontos Béla számára: az évtizedekkel korábban megtalált-kiválasztott Klee után – miközben, mint a könyv elején írja: igyekezett „tájékozódni az ún. Klee-irodalomban” (8.) – rábukkant Carl Einsteinre. Persze alapvetően ez a szöveg mégiscsak egy Klee-tanulmány, azonban az ebben a hármas szellemi erőtérben ható gondolatvektorokat Béla irányította úgy, hogy azok – mintegy eredőként – egy, a kötetben szisztematikusan ki nem fejtett, de szélesebb érvényű képelméletben, kép-fenomenológiában találkozzanak.

Andrási Gábor

A lehetetlen koreográfiái című kiállítás kurátorai – elkerülve a gondolati klisék ismételgetését – a nyugati időfelfogástól, a lineáris, a múlt-jelen-jövő kategóriáktól eltérően spirális temporalitásban gondolkodtak és olyan közösségeket, művészeket válogattak, akiknél ez szerepet játszik. A kiállításrendezésben ennek megfelelően nem előre haladó, hanem a kiállítási térben többféle útvonalra – koreográfiára – adtak lehetőséget. Megnyilatkozásaikban reflektáltak a látogatói tapasztalat kialakítására, azaz a látogató térbeli mozgásának alakítása érvényes és fontos szempont volt a kurátorok számára. Ez ugyanis azon a kifinomult, ámde korántsem újkeletű belátáson alapul, hogy az emberi megértést meghatározza a befogadás módja. A látogató mozgása szabad és diverz volt – a Niemeyer-féle egyenesek és diagonálisok helyett a hullámvonalakat hangsúlyozó – kiállítási csarnokban, s nem meghatározott szekciók vagy tematikus egységek mentén haladt végig.

Boros Lili

Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján, európai városokban művészként élve milyennek látod Budapest művészeti életét?

Minden város művészetének van egy sajátságos hangulata. Stuttgartban például azt láttam, hogy más típusú művészek járnak az akadémiára, mint itthon, egy másik archetípus jelenik meg. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen azt tapasztaltam, hogy a legtöbb ember, aki oda jár, a kézműves technikából indul ki. Olyan emberek jelentkeznek az egyetemre, akik középiskolában, vagy még előbb diagnosztizálva lettek: jó a kézügyességük, ügyesen tudnak rajzolni, vagy precízen tudnak dolgozni. Stuttgartban sokkal fontosabb a szociális vonal, a küldetéstudat, a miértekkel sokkal többet foglalkoznak. A jelentkezők inkább a társadalmon belül szeretnének valamit csinálni, emiatt a művészet szerepe is más. Az emberek nem tudnak rajzolni, vagy csak nagyon kevesen, inkább gondolkodók.

Forián Szabó Noémi, Dés Márton

2023-ban Munkácsy díjas lettél. Mit jelent számodra az elismerés?

Örülök, hogy megkaptam, szakmai díjként értelmezem. Több mint 15 éve terjesztett fel rá Szombathy Bálint barátom, de azután nem történt semmi, múltak az évek és lemondtam róla. Majd jött egy e-mail, hogy átveszem-e. Ez egy nehéz kérdés, mert nyilván ezzel az ember legitimál valamit. Én egy öntörvényű, magas szabadságfokon operáló, akarva akaratlanul konfrontálódó figura vagyok, akit nem lehet ezzel a díjjal megvásárolni.

Letettem azonban annyit az asztalra, hogy erre a listára én is felkerülhessek a több száz kiállításommal, több ezer művemmel, miközben azért minden hivatalos és félhivatalos kiállítóhelyről ki vagyok tiltva. Ez akkor valamit kompenzál, és ha nem is olyan a mosoly, mint 15 évvel ezelőtt lett volna, de mégis jól esik. Én erre a díjra nem hivatkozom, ahogy más díjakra sem, amelyek leginkább alternatív közösségekből jöttek. Mivel azonban sokszor az a kritika is ér, hogy komolytalan és provokáció, amit csinálok, így már fel lehet mutatni, hogy van nekem is jegyem, jogosan utazom a buszon, úgyhogy tessék ebbe bele nyugodni!

Seres Szilvi, drMáriás

Varga Bertalan geometrikus absztrakt színes képei/képtárgyai a legtöbb esetben olyan címmel párosulnak – ez most paradoxonnak fog tűnni, de maga a művész mondta, hogy jó viszonyt ápol a paradoxonokkal –, ami narratív értelmezést ad műveinek, és nemcsak, hogy elbeszélővé teszi azokat, de címeinek többsége a képpel együtt iróniát teremt. Csak pár képcím régebbi munkáiból: a karmester nem leli szemüvegét, a felkelő nap impressziója egy serpenyőben, mikroszkopikus teremtéstörténet stb. A geometrikus absztrakt festészetet a metafizika komolysága és kérlelhetetlensége hívta életre, Malevics vagy Kassák nem ismer tréfát, nem kérdez, hanem állít, nem dialektikus. Az irónia az, amit a kétely szül, radikálisan és folyamatosan kételkedik saját szótárában, mert hatottak rá más szótárak is, és nem gondolja, hogy saját szótára közelebb lenne a valósághoz, mind másoké. (Richard Rorty) A metafizika az igazság, az irónia az igazság megismerésére irányuló technika. Varga Bertalan művei a metafizika és az irónia elég régóta tartó küzdelmének terepei. Hogy lehet ironikus – vagy egyáltalán csak vicces egy kép? Ha eltekintünk a képek címétől – például a kis dühös, vagy zsákállat címektől, tehát ha nem lennének szavak, akkor is érezzük az iróniát. Ritmikusan ismétlődő színmezők és kis kilógó csücskök, össze nem illő értékek egymás mellé helyezése okozza az iróniát.

Farkas Viola

Elena Kokai (Kókai Eléna) 1972-ben született Zentán. Tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémián 2000-ben, festészet szakon végezte. 2008 óta rajz- és festészettanár a Bolyai TGK-ben. Számos egyéni és csoportos tárlaton vett részt: Belgrád, Újvidék, Zenta, Topolya, Szabadka, Szeged, Szentendre, Budapest, Lovran (Horvátország) és Brežice (Szlovénia).

…

Korina Gubik (Gubik Korina) 1983-ban született Zentán. 2007-ben szerzett diplomát az Újvidéki Művészeti Akadémia festészet szakán. Jelenleg szaktanárként dolgozik a Bolyai TGK képzőművészeti tagozatán. 2023-ban Zentán megalapította a Free 3 Művészek Egyesületét és a Városi Kisgalériát, amit kolléganőjével, Elenával vezet.

Nagy Zopán