DK: A te célod azonban bizonyára nem egyszerűen valamilyen regresszió, nem valamilyen visszatérés egy korábbi kulturális fokozathoz.

JB: Nem, dehogy. Én csak leírom az alaphelyzetet és fölvázolom az alapvető kérdéseket, hogy valamiképpen világossá tegyem: én arra törekedtem, hogy ne önkényesen vagy merőben szubjektíven csináljak valamit. Tehát, hogy engem bizonyos, egészen konkrét benyomások késztettek egészen konkrét lépésekre. Még mindig nem tisztáztuk azonban, hogyan járt el Picasso. Azt hiszem, egy menetben ezt nem is lehet tisztázni. Picasso azt mondta egyszer, a művészetnek éles késnek kellene lennie, hogy meg lehessen gátolni a háborúkat. Vagyis olyan művészetfogalmat követelt, amely meghatározza az emberek politikai életét. Ha azonban azt akarjuk, hogy a művészet éles kés legyen, amely háborúkat gátol meg, át kell formálni a modern gazdasági életet is, át kell alakítani például az egész fegyverkezést, mindenestül új jogi struktúrákat kell létrehozni…

Dieter Koepplin – Joseph Beuys

A plasztikai elmélet, melyet Beuys – újra meg újra módosítva – számos beszélgetésben kifejtett, ama „képalkotó gondolkodás” [bildnerisches Denken] kitágítása, mely századunk első negyedében öltött alakot a klasszikus modern fő képviselőinek – egyebek közt Paul Klee-nek, Vaszilij Kandinszkijnak, Kazimir Malevicsnek és Piet Mondriannak – az írásaiban. Eme ‚képalkotó gondolkodás’, mely a festők esetében az alapvető képalkotó eszközök – így a vonal, fény-árnyék, szín, képsík és képtér – körül forog, egyúttal reflektál a művészet és a művész értelmére és föladatára, és taglalja művészetnek emberrel, természettel, világgal és istennel való kapcsolatait is, a tanult szobrásznál, a plasztikát művelő Beuysnál „plasztikai gondolkodássá” [plastisches Denken] bővül ki. E gondolkodás, melyet Beuys maga „képszerűnek“ [bildhaft] nevezett, mindenestül plasztikai gondolkodás, mely egyfajta antropológiával hozza összhangba a szobrászat megformálási elveit. Ha a művészet feladata – így Beuys – „képet adni az embernek saját lényegéről, akkor olyan gondolati utakat kell járni, melyek nagyobb képet rajzolnak ki a gondolkodásról, mint a gondolkodás racionalista, materialista képe. Hiszen a gondolkodás magasabb formái az intuíció, az inspiráció és az imagináció, ezek pedig közvetlenül magukban foglalják a kép fogalmát. ‚Imagináció’ ugyanis annyit tesz: kép, imágó. Egyszer már el kéne beszélgetnünk arról, hogyan válhat a gondolkodás ennyire képszerűvé.” Az ember eszerint „egyszerre szobor és szobrász, aki szabad öntevékenységgel formálja át magát és a világot.” A gondolkodás eleve plasztika, szkulpturális folyamat, mivel igazi, kreatív teljesítményként gondolatokat hoz létre, eszmeanyagot formáz. A plasztikai gondolkodás célja pedig, hogy ne csak műalkotásokat formázzon, hanem alakítsa a világot is és megváltoztassa az emberi tudatot, ezáltal pedig képes legyen átalakítani a társadalmi viszonyokat. Az antropológiai művészetfogalom – vallja Beuys – „a jövő totális kérdésével” néz szembe, ez pedig végső soron „az emberiség kérdése”. „Hisz egyáltalán mi lehetne a művészet értelme, ha nem az emberi kérdés volna, ha nem képes olyasvalamit adni, ami az ember számára lényegileg nélkülözhetetlen!”

Matthias Bunge

Joseph Beuys több alkalommal is elismerte Steiner filozófiájának hatását. Például a Bernard Lamarche-Vadelnek adott interjújában ezt mondja: „Ma megoldást keresünk ezekre a kérdésekre és a múltba fordulunk, megismerni a már létező válaszokat. a romantika korának német antropológiájához jutunk: Hegelhez, Schellinghez, Goethéhez. Novalishoz, Steinerhez… Ezek a rendkívüli gondolkodók már kijelöltek egy irányt, de elmerültek a materialista irányzatokban. Most viszont új szempontból vehetjük szemügyre ezeket az állításokat.” Nincs más hátra, mint meghatározni ezt a szempontot, és azt, hogyan nyilvánulnak meg ezek az összefüggések.

Patrick Beurard

Összeütközik, de nincs kemény csattanás, elmarad a konfrontáció botránya. Itt egy olajozottan működő és többféle szempontból is gazdag polgári társadalom gondoskodott a kastély renoválásáról, a nyílászáró szerkezetek szolid minőségéről, és a kiállítás perfekt technikai berendezéséről. Hamarosan gondoskodni fog a többkilós katalógusról is. Harminc vagy ötven év múltán pedig majd arról, hogy mint fölösleges ballaszt, leváljon a csak düsseldorfi vonatkozású kispolgári gyűjtemény erről az egyetemes jelentőségű Beuys anyagról.

Perneczky Géza

Meglepő élmény a Beuys-blokknak, ennek a több teret összefűző, összekapcsoló múzeumi-enviromentnek a mai napig ható, energiával, erővel teli, kisugárzó ereje. A művész által berendezett, 1970-ben megnyitott, pontról-pontra végiggondolt terem- és tárlósor valószínűleg az egyik legautentikusabb lenyomata és legsűrítettebb összefoglalása a Beuys-féle szellemi tájképnek. „Művészet az alkímia és a transzcendens határán.” Élőben megtapasztalhatóak a könyvekben, cikkekben, előadásokban is katalogizált anyagok, formák, alkotóelemek és módszerek. A szubsztanciák megragadása és fokozása. Érezhető a visszajelzés az otthont adó múzeumi térre: a tárlórendszerben, a színekben, klasszikus és archaikus hangulatának tapintható jelenlétében. Ha közelebb hajolunk egy-egy tárlóhoz, az installáció szövedékébe, szerkezetébe ágyazott részkompozíciók egyedi alkotóelemek további, mélyen és gazdagon egymásra rétegzett jelentésmezőket nyitnak meg, de hátrébb lépve is működnek a formai és anyag-asszociációk. Tárolódik az energia és átalakul. Hat az arányérzék és a téralakítás: töredékek szerveződnek egésszé. Mintha Beuys is csak most lépett volna ki: az első teremben ott várakozik a földön az a „matrac-szobor”, amelyen délutánonként pihent néhány órát munka közben.

Százados László

BK&VT: Beuys-nak voltak olyan művei, amelyek a jobboldal, s voltak olyanok, amelyek a baloldal – különösen a marxisták – felé provokatívak. Hová lehetne elhelyezni az ő politikai gondolkodását, a Zöldekkel való együttműködése, a hetvenes évek vége előtti időszakban?

RT-S: Valóban mindkét oldalt szívesen bosszantotta. Nem volt könnyű minden hagyományt maga mögött hagynia, a munkájában és a gondolkodásában egyaránt. Steinernek is köszönhető – aki maga is anarchista volt –, hogy Beuys nagyformátumú lázadóvá vált, miközben már gyermekként is az volt. Ami eleve kizárja, hogy náci lett volna vagy, hogy közel állt volna a nácikhoz, amint azt néha olyan ostobán a szemére vetik. Ugyan! Egy ekkora lázadó dehogy lehetett náci!

Balázs Kata, Várnagy Tibor – Rhea Thönges-Stringaris

BK: Beuys nagyon ügyesen használta a nyilvánosságot: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a rengeteg archív felvétel, ami a filmbe is bekerült. Igazi médiasztár volt.

RT-S: Igen, Beuys nagy macsó volt, de tudott nagyon nőies is lenni, mindkét pólus megvolt benne – nagyon lágy és nagyon kemény is tudott lenni –, ezért nem volt egyszerű, de ugyanakkor mégis csodálatos volt vele dolgozni.

Bódi Kinga – Rhea Thönges-Stringaris

1979-ben, 2 évvel a Mézpumpa a munkahelyen bemutatása után jelent meg Pierre Bourdieu, francia szociológus La Distinction: Critique sociale du jugement című könyve, amely a gazdaság és szociológia területén használt marxi tőkeelméletet tágítja tovább. A Bourdieu által kijelölt új tőkekategóriák; a kulturális, szociális és szimbolikus tőkék. Az új tőkeelmélet kitágítva a kapitalizmus értelmezésihorizontját totálisabb képet nyújt a gazdasági racionalizmus szemszögéből értelmetlennek vagy jelentéktelennek tűnő cselekedetek megragadásához. Noha Beuys esetében a kreativitáson nyugvó tőkefogalom nem a szociológia empirikus talajából sarjadt, hanem saját művészetében körvonalazódott, teoretikus szinten mégis ugyanolyan távlatokba ér el. Az alapnak a felépítményből történő megváltoztatásához a felépítményt is meg kell változtatni, ahogyan Beuys megkísérelte a felépítményről való gondolkodást átformálni. A Mézpumpa a munkahelyen és az azt körülölelő gondolatvilág Joseph Beuys művészetén keresztül egy új, totálisabb megközelítést kínál a társadalmi felépítményről való gondolkodáshoz és az annak megváltoztatásához szükséges ágencia megértéséhez. Beuys gondolkodásában a kollektivitáshoz az út az indivídum forradalmasításán keresztül vezet. A tudat felszabadításához szükségszerű az a radikálisan egalitárius elgondolás, miszerint minden ember azonos potenciállal rendelkezik, amelynek kibontakozását csak a gazdasági és társadalmi körülmények befolyásolják.

Horváth Mátyás

Az 1980-as évek másik nagy Beuys kritikusa, az amerikai Benjamin H. D. Buchloh több szempontból is megsemmisítő kritikával illette Beuyst. Egyebek közt szintén reflektált Beuys piaci jelenlétére, és annak a művekre való visszahatására. Azért bírálta a művészt, mert az láthatóan nem volt hajlandó elismerni, vagy tekintetbe venni a művészeti intézmények – legyenek azok állami non-profit gyűjtemények, múzeumok vagy akár kereskedelmi galériák – hatását egy-egy mű vagy akár a teljes életmű értelmezési keretére. Buchloh szerint a művészeti intézmények kevésbé utópisztikus ambíciókat szolgálnak, így korlátokat szabnak a progresszív törekvéseknek, amit egy művész sem hagyhat figyelmen kívül. Buchoch azt a következtetést vonta le, hogy Beuys ahelyett, hogy elismerte volna a jelentés kollektív és kontextuális kialakulását, inkább megpróbálta előírni és ellenőrizni művészetének értelmezési kereteit.

Benedek Kata

Beuys művészetét lehet és vélhetőleg indokolt is úgy tételezni, mint amely valahol a kortárs művészet diskurzusán, kanonizált genealógiáján kívül képződött és foglal helyet, de a legkevesebb, amit védelmében felhozhatunk, maga a tény, hogy egy ekkora, ilyen komplexitású életmű létrejöhetett, hogy azóta is bérelt helye van a közelmúlt és a jelen legfontosabb művészeti eredményei között, vagy hogy gondosan leválasztott, „méregtelenített” elemei mindmáig ekkora, ha nem is mindig bevallott hatással vannak a kortárs művészet legkülönbözőbb területeire és alkotóira. Mindez ugyanilyen erővel jelenti a mondott diskurzus szennyesét. Joseph Beuys probléma, de jó volna vigyázni erre a problémára, vigyázni a sorsában és művészetében inherens tragikus elemre, amely mindenen túl hitelesíti.

Erhardt Miklós