ZsM: Gyakori a szakrális referencia és előkép a festészetében, gondoljunk akár a sienai piktúra olyan csodálatos mesterművére, mint Duccio di Buoninsegna Maestàja (1308-1311) vagy a novgorodi ikonfestő iskola Szent Borisz és Szent Gleb ikonja, 1335-ből. Máskor pedig olyan képcímek tűnnek fel, mint Madonna vagy Adoration. Mi a viszonya a szakralitáshoz és a szakrális terekhez? Ezt főként az 2019-ben, a velencei San Giorgio Maggiore templomterében bemutatott HUMAN című kiállítása miatt kérdezem.

SS: A szentség számomra nem szó szerint értendő, sokkal inkább atmoszféra. Mélyen kötődöm a szentség és a spiritualitás eszméjéhez. De nagyon liberális vagyok, ha vallási meggyőződésről vagy a saját viselkedésemről van szó. Magamra úgy tekintek, mint aki nem férne bele az odaadó vallás szigorába. Olyan vagyok, mint valami keljfeljancsi, amit hiába próbálsz fellökni, mindig felpattan. De a vallásnak minden vonatkozása megérint. Az a vágy vezérel minket, hogy spirituálisak legyünk, ezt azonban a világ jobbá tételével, és nem templomok építésével kellene elérnünk. Egyszer baleset ért a texasi Childressben, aminek mintegy 100 000 lakosa és nagyjából száz temploma van, de az volt az egyik legsivárabb és legbarátságtalanabb hely, ahol valaha jártam.

Zsikla Mónika, Sean Scully

Scully festményein az azonos méretű sávok – a széles és hol testes, máskor lazúrosan áttetsző ecsetnyomok mintha valami lépcső, fokozatról fokozatra lépés ornamentikájának engedelmeskednének –, de semmiféle kvázi-narrációt nem rajzolnak ki. A sokszor átfestett síkok – palimpszeszt gyanánt – képeket temetnek maguk alá, s ha távolról tekintve látszólag ki is oltják a gesztusszerűséget, az expresszivitást, és akarva-akaratlanul is visszautalnak a század első felének klasszikus geometrikus absztrakciójának puritanizmusára, hermetizmusára, spiritualizmusára, a szemlélő nézőpontjának – a távolságnak – módosulásával, mégis csak feltárják a részletek hihetetlenül impulzív gazdagságát. Scully képeinek két síkra terelt mozdulatait a szín köti össze és mintegy kanalizálja azonos irányba. A sávos, négyszögű „rekeszek” azonban általában nem élnek a szín sugallta közvetlen jelentéssel: legjobb képein a kevert – törött, tompa, borús – színek vagy a párás, puha szürkék és feketék, átlagolva az érzelmeket még akkor is, ha kontrasztba kerülnek, elsősorban arra hivatottak, hogy meghatározzák a festészeti tény tárgybeliségét (persze nem tagadva az asszociáció és a materiális eredet felfedezésének esélyét), s elkülönítsék azt környezetétől, a világtól-mely-nem-festészet. Mindemellett Scully „színtana” e képeken mélységesen kötődik a szeretett Van Gogh-éhoz: talán innen ered a festmények nehezen megfogalmazható bánat-sugárzása is, mely át- és átlengi a szigorú konstrukciót.

Hajdu István

A földöntúli távlat tanulmányozására a legalkalmasabb a tenger partja, lévén hogy szinte a határtalannal határos. Itt kontemplálható az a különös küszöb, amin túl nem pusztán a vég nélküli víztükör tűnik föl, de ahol megnyílik a mindenen túlmenő, a transzcendens távlat.

Ez a kilátás a természet teljességének tapasztalata mellett saját természetünk belátására késztet; azzal a nem éppen elhanyagolható kérdéssel szembesít, hogy mik vogymuk? Mi az ember? A kérdésre a természet tanulmányozásának kellően elmélyülő útjai választ is adnak. Olyasféle választ, mint amilyenre Paul Klee is jutott A természet tanulmányozásának útjai során: „Teremtmény a Földön és teremtmény az egészen belül, azaz teremtmény egy csillagzaton más csillagok alatt.”

Tillmann J. A.

HK: Meghívást kaptál egy megjelenésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza színháztermébe – ennek apropóján beszélgetünk: lesz egy kiállításod, amit interaktív térinstallációnak nevezel. A korábban már több változatban is megjelent, ikonikus ingainstallációd új elemmel bővül. Miről is van szó?

TV: A néző saját fizikai mozgását vagy helyben maradását a térben egy komplexebb rendszerben éli meg. A programozott motorikus struktúrában a befogadói jelenlét időbeli változását az ingák egyedi mozgásának és eseti együtt állásának függvényében szándékozom vizuális és auditív módon megjeleníteni. Jelenleg az új szoftveres rendszeren átfutó ritmusképlet kódolásán dolgozom, meghívott társkutatókkal és szakirányú kollegákkal.

Hamvai Kinga, Turcsány Villő

Ahogy Baranyay Andrásra, úgy a kiállítókra is a látszólag megáll(ítot)t idő, a folyamatosan kiszakított pillanat jellemző. Valójában azonban szó sincs valamiféle statikus, passzív állapotról, hanem sokkal inkább az aktív szemlélődés és a lázas lassúság elmélyült attitűdjéről.

Bordács Andrea

LE: Mennyire van közel vagy távol a mai zenei-vizuális kánonhoz az, amit csináltok? Egyáltalán beszélhetünk-e kánonról a fenti mű viszonylatában és úgy általában a zene és képalkotás viszonylatában napjaink művészetében?

GyZs: Hogy mi a jelenlegi audiovizuális kánon, nehezen tudom megfogalmazni, mert sokféle megoldás, stílus tud egymás mellett hitelt érdemlően működni. Az absztrakt megoldástól a lineáris elbeszélésig, a realista megjelenésig a horizont végeláthatatlanul széles, és még nem is említettük a vertikális irányt. Amiben én alkotóként és kurátorként mozgok, az az absztrakt audiovizuális mozgóképek, a vizuális zene. Izgalmas területnek tartom ezt, ahol a legújabb technikák, de a közelmúlt elektronikájának fúziós lehetőségei – de újbóli felhasználása is – újabb kapukat nyitnak meg.

Láng Eszter, Gyenes Zsolt

It could be nice | Achilleus

Koncert

Hope Session

SESAM – SESAM

Fluxus for 10 hands, 10 legs, 10 heads

The Crying Space

Headrest

Eric Andersen

Nem lebecsülve azt a tényt, hogy egy nyugati szuperhős mindig a gonoszt legyőző jót testesíti meg, mihez kezdhetünk a Buddha ikonográfiai vonásait hordozó vörösgárdistával kapcsolatos meditációval? Esetében ugyanis az ábrázolás két nagyon is különböző törekvő egyesítésére utalhat: a Tibet „békés felszabadítását” az ismert körülmények között véghezvivő Nagy Kormányosra, Mao elnökre, és a történeti Buddhára, aki a felszabadítási tevékenységet egészen másféle formában valósította meg; nevezetesen az emberi lét kiszolgáltatottságától, a szenvedéstől (dukha) való megszabadulás (vimukti) formájában.

Kelényi Béla

Ahogy életében, úgy a síremlékére vonatkozóan is csalhatatlan volt Tandori a szellemi útitársak megválogatásában. Mindenki tudta, hogy neki nem lehet szokványos sírja. Mint ahogy a Fiumei úti reprezentatív sírok közé sem illett volna egy kommersz megoldás. Méltó síremléket pedig csak egyvalaki tud csinálni: Jovánovics György. És megint igaza lett Tandorinak, hiszen a szobrász által készített Tandori Vers Emlékhasáb nem egyszerűen a házaspár sírja lett, hanem az egyszeri és megismételhetetlen Tandori-jelenség lényegének esszenciális emléke.

Kokas Nikolett