A grafika eleme a feketeség. Átragyog rajta a fény, felszínre tör, áthatol a nyomdafestéken, belehasít a sötétségbe. A három legnagyobb európai grafikus, Dürer, Rembrandt és Goya a szó szoros értelmében az éjszaka erőivel harcol. A karcolótű és a sav kutatja a műveikben a titkot. Vállalt feladatuk szimbolikus értelme a felfedés.

Jan Gondowicz

Ezek az absztrakt plasztikák nem ábrázolni akarnak, sokkal inkább az anyag, a forma és a tér lehetséges kapcsolatáról szólnak. Pozíciójukban, függőleges tartásukban ugyan hasonlatosak Alberto Giacometti hosszúkás, kifeszít emberalakjaihoz, de közük nincs azokhoz. Dús úgy absztrahál, hogy csak sejtet, sugall valami kézzelfoghatót a megfoghatatlanban, ám a 3D-ben megvalósított, tömbös és szálas, áttört és csipkézett kolumnái eltérnek Giacometti vagy Alexander Archipenko fogalmazásmódjától.

Kozák Csaba

A Disconnected tárgyegyüttesében a születés és a halál kettőse ebben a szempontrendszerben is megjelenik. Ahogy arra Foucault rámutat, lényeges, hogy a kollektív láthatóság érdekében a 18. század után előálló orvosi hatalom lekapcsolja az egyént a család ápoló szerepéről. A születés és a halál is kikerül az otthon, a család ápoló, ellátó, gondoskodó teréből: a kórház orvosi felügyelete ugyan a szakértő ellátást kínálja, ugyanakkor elválasztja a beteget a családtól, és az otthon biztonságát a kórterem ridegsége váltja fel.

Varga Tünde

Mit érthetünk a tradícióhoz való új viszonyulásmód alatt? Semmiképp sem a hagyomány rekonstruálását, sokkal inkább részekre bontását, majd ezek nyomán újraalkotását. A hagyományból kiemelt elemek új kontextusba, új elrendezésbe kerülnek, és ezáltal új értelemösszefüggéseket, konstellációkat hoznak létre.

Trapp Dominika gyűjtőként viszonyul kiállítási tárgyaihoz, azonban célja nem ezek konzerválása, hanem a máig aktuális problémák felszínre hozása. Giorgio Agamben első könyvében, A tartalom nélküli emberben, a gyűjtő tevékenységét forradalmi tettként aposztrofálja, mivel radikálisa kiszakítja a tárgyakat megszokott környezetükből, és ezáltal megváltoztatja a rájuk irányuló nézői tekintetet és befogadói attitűdöt.

Darida Veronika

Komoróczky ezúttal egy a múlt homályába vesző, archaikus-mitikus motívumot választ kiindulópontul: kiállításának címében óriási, torz és fenyegető lényekre, küklopszokra utal, akik mintegy megszemélyesítik az ember számára felfoghatatlan fogalmakat. Ködös és képlékeny terekben sorakoznak. Milyen lehet egy ilyen tér? Olyan, mint a világháló beláthatatlan virtuális tere? Vagy egy blue box, amelyben az összefüggések, a kontextusok bármikor megváltoztathatók? Esetleg olyan, mint a leghíresebb küklopsz, Polüphémosz homályos, sötét barlangja, amelyben Odüsszeusz és társai a biztos halálra vártak? Mint ismeretes, a – régi rend felett győzedelmeskedő – „leleményes” Odüsszeusz végül megmenekült: leitatta és megvakította az egyszemű óriást, miközben szerepet játszott, azt hazudva, hogy úgy hívják, „Senkise”.

Fehér Dávid

1976-ban, amikor először voltam kint turistaként, a legnagyobb döbbenettel a másológépeket néztem. Bemegy az ember egy helyre, előveszi a kéziratát, és pikk-pakk. Ezt xeroxozásnak hívták, xeroxolunk, vagy xeroxozunk, és mindenütt lehetett csinálni, ahol volt gép. Magyarországon a munkahelyeken egy külön szobában tartották a fénymásolót, csak igazgatói engedéllyel lehetett másolni és minden könyvelve volt: hány példány készült, mennyi fehér papír fogyott stb. Akkor vált egyértelművé, hogy mindazok a dolgok, amik itt elérhetetlennek tűnnek, azok néhány kilométerrel arrébb a legtermészetesebbnek számítanak. Számomra ez volt a luxus.

Dalos György

García Lorca elsiratta a torreádort (Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött), Devecseri Gábor elsiratta a bikát (Bikasirató). Dallos Ádámnál nem lehet tudni, hol kezdődik a bika és meddig tart, hogy hol kezdődik a torreádor és meddig tart. Vad és szelíd, megzabolázott és megzabolázatlan egyetlen látvány porondján van jelen. A küzdelem helyét olykor az esedező vágy kiszolgáltatottság-érzete veszi át: a kegyetlenség kegyetlensége, a viszonzatlan sóvárgás, a lélek fájdalmas túlcsordulása, a másik világába való beleolvadás esélytelensége, mely a húsra, a testre kényszeríti magát.

Csehy Zoltán

A geometrikus diagramokat a folyamatos, időtlen, univerzális cselekvések rögzített pillanataiként értelmezhetjük, amelyek egyébként érzékelésünk elől rejtettek maradnának. Így válhat egy látszólag matematikai cselekvés az intellektuális és spirituális megértés eszközévé.”

Vásárhelyi Antalt grafikusként, rajzolóként, képalkotóként ismerjük „időigényes, […] hihetetlenül aprólékos, mérnökien precíz” munkájú, bonyolult, szimbólumokban gazdag, temérdek referenciális olvasatot kínáló képeiről.

Körösvölgyi Zoltán

Mattis Teutsch művészeti gondolkodásmódjának alapja Kandinszkijt idéző meggyőződése, miszerint a képzőművészet megnyilvánulási formája „faj és nemzet szerint változik”, s minden nép a kultúráját csak egy olyan új, saját maga által alkotott formanyelvvel fejezheti ki, melynek minden körülmények között a kor ideológiáját kell tükröznie. Kunstideologie című írásában a művészet definíciójaként a következőket fogalmazta meg: „Művészet: az emberlét és az egész életjelenség szellemi megragadása és átérzése”, „megélés és érzékelés biztos formában”.

Márkus Eszter