Tartalom:
ie
EL ANATSUI: Logoligi Logarithm, 2019, installáció, Haus der Kunst © Fotó: Maximilian Geuter
4
A mandala szakrális tárgy, de ahogy én ezt felkínáltam, hogy a táblákra a nézők rajzolhassanak, bizonyos értelemben WC-falfirka lett belőle. Egyszerre szent és profán, mert a spárgák hosszúsága, meg a smirglik elhelyezése azért elég jól szabályozta, hogy hova lehet firkálni.
Várnagy Tibor
17
El Anatsui az elsők között volt, aki úgy foglalkozott a klímaváltozás kérdésével, hogy mediálisan is ehhez illő technikát és formanyelvet választott. S ugyanezt teszi ma is, a különböző mértékű befolyással rendelkező politikusok tagadásának ellenében érvelő kutatók véleménye szerint már megkérdőjelezhetetlen tény idejében (Emelkedő tenger).
Gadó Flóra – Szegedy-Maszák Zsuzsanna
22
Az Arts Council England és az Aaron Cezar vezette Delfina Foundation által támogatott performansz-program a kurátori koncepciót szálazza szét, fejti tovább: olyan művészeket kértek fel, akik eltérő eszközeikkel – tánc, hang és vizuális művészet – vizsgálják az uralkodó esztétikai, viselkedési és társadalmi egyezményeket az identitás, a rasszizmus, a társadalmi osztályok és nemek vonatkozásában.
Üveges Krisztina
26
Már napok óta csak ittunk és mentünk és nevettünk, amikor megpillantottuk a ránk meredő kis halakat egy bolt kirakatában a jégen. Megvásároltuk, amit a pénzünk engedett, és siettünk haza, hogy megkezdjük az életre keltésüket a fürdőkádban, ahol mi is lemostuk az út porát.
Vető János
29
Az életnagyságú ábrázolásban rejlő abszurditást, sőt szürrealitást a sorozat főműve demonstrálja a leginkább. A művész Egy az egyben megrajzol szénnel egy 10 méter magas fenyőfát (Egy az egyben, 2019). A monumentális léptékű alkotást nemcsak a munkafolyamatban rejlő alázat és aszkézis, illetve a művészre mindig jellemző bravúros technikai kivitelezés, a finom foltstruktúra egyszerre absztrakt és realista minőségei teszik lenyűgözővé, hanem a valósághű leképezés mögé bújtatott szürrealitás is.
Fehér Dávid
34
Tolerancia. Olyan egyszerűnek, magától értetődőnek tűnik, hogy mit is jelent: elfogadni mások vallását, világnézetét, nemzetiségét, származását, nemi hovatartozását vagy éppen szexuális preferenciáit. A szónak van biológiai értelme is: ha a szervezet tolerál valamit, akkor képes vele együtt élni.
Fodor Tamás, Szikszai Rémusz, Jerger Krisztina
27
Jelenleg olyan képi fordulatban vagyunk, ami teljesen más, mint a száz évvel ezelőtti. Még nincs rálátásunk, hogy miféle következményeket kell feldolgoznunk, de az már bizonyos, hogy a digitalizáció vonzása átalakítja a pszichénket.
Haász Katalin
38
A matéria maga jelentős helyet foglal el Bátai Sándor művészetében, nem véletlen, hogy az itt kiállított művek nagy része a saját maga készítette papírból épül fel. A művész öntvényeket, vastag, testes anyagot kreál, valahogy úgy, ahogy Isten gyúrta az anyagot, hozza létre következetesen alkotásait.
Láng Eszter
ie