Floral Centrepiece

body me

if i died would it someshow
expose you?

your cult heroes on video
masturbing in front of underage girls
at house parties
and other such
mundane amours –

i look at woman on public transport
and wonder if you would find them attractive
to make that misery uncurl in me like a satin glove
or, with my apologies, rosebud
with that boast of the real in
ductile pink courtine
and microtransactions
of morning dew

A.K. BLAKEMORE

daphne

when i was young
i was trees just for fun –

epiphyte
with sticks of pink chalk
and a fast-rocking heart
shut away, contemporary – behind vert
and scent and basic face
lost to the canopy

A.K. BLAKEMORE

poinsettia

wines named for
a devil

dirty red skirts
knees in orlure – or
call me cuitlaxochitl
a flower

that grows in residues.
sniffing pillows

to know
the shape of your absence from my city
as if i never found your tidiness
oppressive

A.K. BLAKEMORE

691 BETŰ A MÚLT VASÁRNAPRÓL

Vakon felismernélek arról is,
ha csak egyet tapsolsz.
Ezt is itt kéne abbahagyjam.

Sárga tulipánok, porcukor, nem tudom.
Amikor úgy ülsz, egy villával mutogatva,
hogy attöl rögtön tiéd lesz az asztal.

Hozzáérni sem merek.

Vagy amikor mesélsz, nem is tudom, miről, régóta
mondod, de már egy ideje nem figyelek, csak nézlek.
Az egyik szemem sivatag, a másik idegenvezető.

– A súlyom pontosan két frissen kivágott, virágzó fányi.
Ha bármit kérdeznél, ezt válaszolnám.
De azt kérdezed, van-e még itthon vaj.

És besüt a Nap is.

Besüt a Nap. Iszol egy korty teát. Most messze van,
amikor csak egy hóval teli száj vagyok a sötétben,
messze, amikor a lágy részeim közt nyirkos kézzel

keresi valami, mit téphet még ki belőlem.
Most felállok, a hűtőhöz megyek, kiveszem a vajat,
aztán visszafordulok feléd, és egészen komolyan

arra gondolok, hogy ez itt a nyakszirted.

SIMON MÁRTON

ÍGY TELT

Szétestem párszor. Bár jobb napok is voltak.
Délután galambok. Hajnalban rókák.
Hetekig fáztam, ebből tudtam, hogy élek.
Áramlatok jöttek, anticiklonok.

A kávé mindenütt rossz volt.
Az ablakomból csak fák.
Meguntam mindent, ami ehető.
Untam a fákat is. A kavicsokat szerettem.

Éjszakénként egy üres csarnok.
A hátsó sarkában feküdtem, és vártam,
hogy bosszút álljanak rajtam a csempék.
Pisilni kellett.

A ruhám alatt volt még egy csomó arcom.
Hallgattam séta közben, mit beszélnek.
Hazaérve lekottáztam egy mentő szirénáját.
Azt mondtam a telefonba, hogy sírtam.

Kiborítottam a kukát, és minden darab
szemétre fölírtam, hogy csillagom.
Ennyi tellett.
Sodortam cigit hóesésben.

Valaki rám nézett, és felnevetett.
Fölajánlotta a bőréről a sót.
Pillanatok és pillanatok voltak.
Kitörések, protuberanciák.

Hogy el kéne kezdjek gyűjteni valamit.
Hogy milyen nap van. Volt. Nem tudom.
Hogy mi a franc lesz most az életemmel.
Ilyeneken gondolkodtam teregetés közben.

Sokat gondoltam a hattyúra, ami
a pincénkben élt. A szélre. Reggel.
Egy másik bolygón. Mint a nyelvem
alá elásottak nevetése, hullámzott a fű.

Hazugságok szelíd, szürke röpte.
Félelem árapálya. Senki. Nélkül.
Egy idegen nyelvű feliratokkal teli
műanyag flakon, csapvízzel – telt az idő.

SIMON MÁRTON

Megbaszott királynők,
corona de flore

A trónteremben – sűrű virágszobrok állnak,
nehéz, arany gyertyatartók, a falon lándzsa
és törött pajzs lóg – egymás mellett több egyforma trón van,
és ezekben megbaszott királynők ülnek sorban.
Mások agya máshonnan vett részleteket kombinál,
az övék éppen most is dolgozik és szakszerűen feltalál.
A szolgák hada, a tanácsadók, az alattvalók létszámban önként, naponta nőnek,
titokban azt hiszik, hogy ők teszik királynőkké a királynőket
(féltik, tökéletesnek ismerik és vigyázzák a királynőket).
A trónok előtt ájulatból összedobált virágszőnyeg.
A koronájuk ma koszorú; a homlokukon a tüskék néha szúrnak, néha nem.
A ruhájuk drága, a szerelmük is – néha szúrnak, néha nem.

Az ajtó lassan nyílik, belép egy kicsi, sunyi alak.
Ő tanít szégyent a királynőknek, és a királynők visszatanítanak.
Amint a királynők felkészültek, az alak három kérdést tesz fel.

Aggódni azért nem kell,
nincsenek rossz válaszok.

A megbaszott királynők összenéznek: várjatok.
Most akkor kiöntsük vagy ne öntsük ki a tiszta vizet a pohárból?
A megbaszott királynők összenéznek, egy virágszobor megkoccan magától.
Szipog egy őr, szégyenkezve elsunnyog az addig észrevétlen ékszerész.
Az első kérdés könnyű, a helyes válasz a visszakérdezés.
Sorban mustrálja a sunyi alak őket,
a kétségbeesett királynőket.
Aztán az alak nőni kezd, hogy az ülő királynők melle helyett lassan a vállukig érjen.
Mindenki tudja a teremben, hogy a sunyi alak maga a szégyen.
A második kérdés nem hangzik el; az alak egyszerre egy dologra képes;
Miközben egyre növekszik, egyre nehezebben kérdez.
A harmadik a második helyére csúszik.
A harmadik a második helyére csúszik,
a harmadik a második helyére csúszik,
a harmadikra nem is kell válasz.

Hogy mondjuk el az anyánknak?
Hogy mondjuk el az anyánknak, hogy neki szégyelljük magunkat,
ha magunknak okoztunk rosszat?

Anyakirályné, figyelj, rosszat okoztunk magunknak.
A megbaszott királynők összenéznek, összehadarnak, egymásnak adnák a stafétát,
dobálják a karjukat, mintha végigöntenék virágmintával a tapétát.

A sunyi alak lassan oriássá nő,
tartoztál neki magaddal, királynő,
– az egyikükhöz hajol, átnyújt egy gúnyos liliomot –
annak is megvan a maga baja, aki rádlő, királynő.
Ha így szeret, megérdemli. Tanulj meg nemlétezni.

Visszaveszi a liliomot és ad magának egy gúnynevet.
Mindenen túlnőtt mostanra: már megteheti, hogy magán nevet.
Szilárd csönd áll be a trónteremben,
a virágszobrok hosszában megrepednek.

Összenéznek a megbaszott királynők,
értik egymást félszavakból, tekintetekből,
ez most az volt, amikor eldőlt,
megadtuk magunkat, magunkat adtuk.
Szénnel rajzolt, felforrt vízben úszó hattyúk.

Kiskaput nem hagytak maguknak,
az ágy sarkában derékszögben aludtak,
de legalább most tapasztaltak,
nem mondhatni, hogy mozdultak,
mindig élükre fordultak;
minél kisebb felületeket nyújtsanak.
Mit szólsz, Óriás alak?
A közös emlék is felület az érintkezésre,
szabályszerűbb a bevésése, mint a végleges kitörlése,
A közös emlék tehát marad.
Testőrök bújtak az ágy alatt,
azt hitték, hogy nincs dolguk most,
és tulajdonképpen nem is volt.
Derűs, nyugodt testőrgárda hallgatja a királynőket,

a testőrők pajkos-cinkosan össze-összeröhögcsélnek.
Kártyázgatnak, várakoznak, ásítanak párat,
de ha a királynők csettintenének, ők azonnal ugranának.
Nincs ürügy a csettintésre, lehetne hirtelen rosszullét,
légszomj, rossz gyomor, asztma.
Egyik sincs, a királynők szája gondolatban összeragasztva.

Csak essünk túl rajta, mondják.
És túlesnek rajta.

Másnap ülnek tróntermekben,
kérdésekre válaszolnak,
sunyi alak nő föléjük,
nyílj ki szépen, zuhany-rózsa.

KEMÉNY ZSÓFIA

SZERETNI

Az a narancsliget, amit az út mellett láttunk
akkor nyáron, a tengertől hazafelé a kocsiból,
az az elhagyatott, sötétzölden nyújtózkodó, az a
valószínűtlenül csendes, sűrű liget, ahol úgy
világítottak a gyümölcsök a fán, akár egy lusta
galaxis csillagai, úgy ringatóztak az alig érezhető
délutáni szélben, ragyogtak, mint a Nap,
a kőkerítés túloldalán, a leszakadt tetejű,
romos ház kék falai körül, a kocsibejárón hagyott
bádogkád fölé hajolva, hosszan az út mentén,
a derékig érő gaz között a fák, zölden, sötétzölden,
titokzatosan és el nem felejthetően, messze
mindentől, az égető, árnyéktalan semmi közepén.
Mint az a narancsliget, olyan vagy,
ahogy most itt alszol.

Én pedig olyan, ahogy nézlek felkönyökölve
az éjjeli lámpa fényénél, mint az ivóvíz, cukor,
étkezési sav (citromsav), szén-dioxid (min. 3 g/I),
savanyúságot szabályozó anyag (nátrium-citrátok),
vitaminok [L-aszkorbinsav (C), niacin (B3),
pantoténsav (B5), piridoxin (B6), ribofl avin (B2),
kobalamin (B12), kolekalciferol (D)], aromák,
L-karnitin (50 mg/100 ml), koffein (38,4 mg/100 ml),
magnézium, színezék (ammóniás karamell),
stabilizátorok (pektinek, gumiarábikum, szentjános-
kenyérliszt), antioxidánsok, növényi olajok,
gyümölcskoncentrátumok (narancslé-koncentrátum),
narancskivonat (0,01%).

SIMON MÁRTON