Műtő, Budapest
2019. március 22 – április 5.

Kurátor: Barta Bence

Fotók: Eln Ferenc

>>>>>>>>>>>>>> A képek átvették a hatalmat. Pontosabban a képek mérhetetlen tömege vette át a hatalmat. Aminek egykor a különlegességében volt az ereje, az mára kikerülhetetlen eleme a látóterünknek, puszta súlyával terít le a lábunkról. Értelmezésre se idő, se kapacitás, már rég a következő poszthoz kommentelek felháborodottan. Amennyire természetes a bevált értelmezési sémákat gyorsan, felületesen alkalmazni, a valós kontextusra ügyet sem vetve, ugyanannyira félrevezető is. Így nem nehéz elszédülni, feladni a kontrollt a figyelmünk felett, amit boldogan manipulál és felhasznál a hatalom. <<<<<<<<<<<<<<<

A kiállítás inspirációs forrása egy középkori festmény, melyen Szaturnusz felfalja saját fiát. A kép érdekessége Szaturnusz mutató keze, ami a központi történéssel ellenkező irányba, látszólag a semmibe mutat. Miért tartjuk annyira izgalmasnak a középkori képábrázolást, hogy hetente lepik el a netet a különböző gyűjtések? Mintha valami furcsa titok hordozói lennének, mégis, a szakralitással keveredő profánság, a bizarr brutalitás közelebb hozza őket a jelenhez, mint mondjuk egy 19. századi életképet. Aztán felfejtve a mutató kéz és a képértelmezés lehetőségeit, azon is érdemes elgondolkodni, hogy amennyire nem értjük már ezeket a képeket (amelyek részben pont azért készültek, hogy az olvasni nem tudókat információkkal lássák el), annyira máshogy kéne értelmezni azt a képhalmazt, ami a mindennapjainkban körülvesz minket. Nem arról van szó, hogy nem olvasunk, nem látunk, hanem inkább arról, hogy mennyire másként tesszük ezt. Pontosabban egy átmenet, egy paradigmaváltás közepén vagyunk, ahol keveredik a 20. századi technikán és kultúrán alapuló kommunikáció, tudás, értelmezés és a 21. századi hálózati struktúra, képközpontúság, digitális platformok. Már senkit nem érdekel, hogy ténylegesen mit látunk a képen, mi a kontextusa, milyen céllal született, kicsit olyan, mint egy mértékegységek nélküli koordináta-rendszer, ami mentén aztán mindenki azt gondol, hisz, amit akar.

A probléma szempontjából tényleg lényegtelen, hogy mi is szerepel egy-egy képen vagy mi egy szöveg tartalma, mert itt az a metódus fontos, ahogy az eddig kontextusukban értelmet nyerő szavak vagy képek gyakorlatilag tetszőleges, új, folyamatosan változó kontextusban jelennek meg. Tekinthetnénk erre valami rettenetes dologként is, de a probléma nem ez, hanem ha elfelejtjük ennek a változásnak a tényét, benne ragadunk egy már nem funkcionális információszerzési metódusban, mert ezzel elszédülünk a kép- és hírtömegben, figyelmünket pedig felhasználja az, aki tud vele bánni, általában valamilyen gazdasági vagy politikai hatalom, sokszor rosszul.

A kiállítás ezt az instabil, folyamatosan mozgásban levő, összekuszálódó koordináták és felboruló értékrendek szilánkjaiból álló világot modellező installáció. Egy olyan pszeudo-tér, aminek bejárási útvonala külső irányítottság érzetét kelti, ahol a döntéseink valójában csak választások egy előre meghatározott skálán. Ugyanakkor valahol megvan a lehetőség arra is, hogy ettől az érzéstől megszabaduljunk, feloldódva az egymásra rétegzett, absztrahált mintázatok között, beépülve a rendszerbe. A képeken megjelenő felületek, minták kiragadott képrészletek, eltorzított nagyítások egymásra rétegzett halmaza. Ennek a kiismerhetetlen világnak a realisztikus képei, amelyek megkövetelik a befogadótól, hogy kilépve a sémák és skatulyák összeboruló világából a befogadás egy újfajta módját válassza.

Agg Lili

This content requires HTML5/CSS3, WebGL, or Adobe Flash Player Version 9 or higher.