Mézes Tünde: Ide még jön valami
Szegedy-Maszák Zoltán: Nehezen olvasható művek
Kisterem, Budapest
2022. február 4 – március 4.
Mézes Tünde és Szegedy-Maszák Zoltán parallel kiállítással készültek a kisterem galéria meghívására. Az Ide még jön valami és a Nehezen olvasható művek nincsenek szoros, kiegészítő viszonyban, nem referálnak közös kulturális halmazra, más technikai megoldásokkal vagy médium beli megközelítéssel fogalmazzák meg mondandójukat. Inkább egy körülhatárolható szövegkorpuszokból való építkezés alkotói eszközével élnek, vagy egy-egy olvasási sémához kapcsolódó lehetséges viszony vizuális megragadásával, tehát ebben a tekintetben rokoníthatók, mondhatni közeli szomszédok, nem csak topografikus értelemben. A következőkben a szöveghasználat mikéntje, illetve a mindkét esetben sorozatalapú munkák létrehozásának vagy bemutatásának módja közti összefüggéseket és szembeötlő különbségeket veszem számba, lajstrom szerűen.
A megnyitó szöveg szerkesztett változata.
Mézes Tünde: Ide még jön valami / Something Goes Here, Kisterem, Budapest, 2022. február 4 – március 4. © Fotó: Gyuricza Mátyás
Szegedy-Maszák Zoltán: Nehezen olvasható mű, 2021, 3D nyomat, PLA, 50×50 cm © Fotó: Gyuricza Mátyás
Szegedy-Maszák Zoltán: Nehezen olvasható mű, 2022, 3D nyomat, PLA, 50×50 cm © Fotó: Gyuricza Mátyás
1. A forrás helye: a szövegkorpusz a gyűjtés, a felhasználás és az elrendezés hármasában
Ha a felhasznált források felől közelítünk elsőként, Szegedy-Maszák a kiállításkoncepcióban is hivatkozott Jonathan Swift Gulliver utazásai egyik fejezetére, s annak egy adott részletére szorítkozik: a Laputát elhagyó Gulliver a repülő szigetről egy másik tartományba látogat, amelynek központja az akadémiáiról híres Lagadó, az alkalmazott és elméleti tudományok fővárosa. A reliefek plasztikusságával megjelenő, műanyagprintekben és tollrajzokban feldolgozott szövegrész a lagadói nyelvészek eszmecseréjét rögzíti az állam nyelvének tökéletesítésével kapcsolatban. Az egyik itt elhangzó elképzelés szerint a beszéltnyelvi, verbális kommunikáció csak fölösleges pneumatikus igénybevétel a tüdőnek, így rövidíti a várható élettartamot, ezért ideális esetben a hangzó beszéd helyett az egyes tárgyak felmutatásával lehetne az adott fogalmakat megidézni egy társas szituációban, társalgásban. Vagyis ebben az elképzelt nyelvben nincsenek igék vagy elvont fogalmak. Minden önmagára mutat, minden konkrét. Szegedy-Maszák képzeletét is ez a nyelvfilozófiai kérdés mozgatja meg a nyelv és a fogalmi gondolkodás viszonyával kapcsolatban. A lagadói akadémia és az egymással tárgyakkal kommunikáló tudósok képe korábbi műveiben (mint például a Vizuális kommunikáció – Hommage to Jonathan Swift című interaktív installáció a 2008-as és a 2018-es változatában is) fontos kiindulási alapot jelent. A Nehezen olvasható művek 3D printelt képei vagy a GépKépek tusrajzsorozat is Swift vonatkozó szöveghelyének konkrét másolási gyakorlatából építkeznek. A másolás ugyan itt kiszervezett, gépiesített, algoritmusnak delegált folyamat, amelyet a művészre jellemző, precíz előkészítési fázis előz meg. Itt például az alkotó a lagadói akadémián tett látogatás eredeti angol kifejezéseit rendezi el egy virtuális térben, egy 3D modellbe foglalt szövegmezőben, a szavak hangtani vagy morfológiai paraméterei szerint alakítva azok méretét és pozícióját. Ugyanakkor a műanyagszálak és a tus egymásra rakodó rétegei a szövegmező egy-egy kiválasztott szegmensének konkrét másolása során megfogható, fizikai kiterjedéssel és anyagminőséggel rendelkező struktúrákat hoznak létre. Így válnak a Gulliver tökéletes nyelvhasználatról fantáziáló sorai a használat, a tárgyiasulás révén tökéletlenné: a műanyagrétegek gravitációnak kitett torzulásai olvashatatlan képződményekké, a mattan fénylő tus a századási időnek és a printer lassan mozgó, a nyomtatás során soha fel-nem-emelkedő fejének kettősében lazúros, poétikus vonalhálóvá.
Szegedy-Maszák Zoltán: Nehezen olvasható mű, 2022, 3D nyomat, PLA, 40×30 cm © Fotó: Gyuricza Mátyás
Szegedy-Maszák Zoltán: Nehezen olvasható mű, 2021, 3D nyomat, PLA (részlet) © Fotó: Szegedy-Maszák Zoltán
Mézes Tünde munkáiban konzekvensen van jelen a talált szövegek beemelése és rekontextualizálása. Szegedy-Maszákkal ellentétben az ő szövegei sok helyről valók, szerző nélküliek, a szépirodalmi referenciával szemben a hétköznapok szintjén láthatatlanok, és látszólag minden poézist nélkülözők, funkcionálisak. This can’t be reversed. (Ezt nem lehet visszafordítani.) olvashatjuk az online felhasználói profilunk törlése során az utolsó figyelmeztető üzenetben. Ismerős, de nem emlékezetes szövegtöredék. Substitute, mondja a másik gipszöntvénybe ágyazott, pár tized milliméter mélységben, negatívan elnyúló felirat. A sablonok közti válogatásban ezek az elvont jelentés nélküli, szemléltető szerepű feliratok csak az adott vizuális séma azonosítását segítik a mindennapokban: egy felkínált, betölthető helyét, a template-ét, a sablonét. Mézes most a televíziós médiakultúrából ismerős formát alkalmazza következetesen, ennek kitöltési metódusára készít variációkat. A frízsor szerűen ismétlődő newer and newer and newer and newer a hírműsorok vagy a digitális fényreklámok fürge, mozgó, tán soha véget nem érő szövegfolyamát idézik meg az újdonság mindennemű konkrétumhoz kapcsolása nélkül. Egy másik gipsztábla a szikár, tényalapú közlés helyett a jóslat, a prognózis, a kinyilatkoztatás hangnemében szólal meg: This will happen. Ugyanakkor a mutatónévmás a gipsz néma közegébe rögzülve dinamikus, időben változó szövegkörnyezet híján nem mutat sem előre, sem hátra, hanem univerzalizálódik, bármire vonatkozó, örökérvényű állítás lesz.
Mézes Tünde: Plan, 2022, akvarell, papír, 32×45 cm, 4 db © Fotó: Gyuricza Mátyás
2. A felhasználás és olvasás helyzete, fénytörések
A fentieket folytatva, amikor Mézes a tömegkommunikációs médiumok szösszenetnyi feliratsablonjait helyezi át gipszreliefekbe, akkor a háromdimenzióba kilépő szövegek a választott anyagminőség révén elvesztik illékony karakterüket, és cikázó figyelem vagy féltudatos olvasás helyett lassú nézésre ösztönöznek minket. Ezt a pásztázó nézői tekintetet Mézes eltérő felületminőségek alkalmazásával is elmélyedésre hívja. Hol porózusabb, matt, hol finomra csiszolt, fénylő vagy a fafelület mintázatát megidéző rétegeket variál a template-ekben. A talált, beemelt szövegek mellett az elrendezés, a rétegrendek közti atipikus szerkesztési elvek is behúzhatnak minket a csőbe: a kiemelés itt mellérendeléssé válik, a szalagcím és a kiegészítő felirat helye felcserélődik. Ismerős vizuális helyzetek ezek, amelyek egyrészt a pszichológia percepcióval és emlékezéssel kapcsolatos séma- és forgatókönyv elméleteit juttatja eszünkbe, másrészt az ismerős keretrendszerek elleni lehelet finom provokációk, figyelemjátékok is egyben.
Szegedy-Maszák forrása – bár egy lineáris szövegfolyam, de – a 3D modell paraméterezései és a nyomtató technikai sajátosságai folytán az egymásra írás egy sűrű, betűkből szerveződő szövetet hoz létre, amely az olvashatóság és olvashatatlanság skáláján inkább az utóbbi felé mozdul el. A sűrítés itt azonban nem csak formai, stilisztikai eszköz, hanem az idézés, a hommage jellegű művek sajátja is, egyfajta Swift előtti tisztelgés. Hasonló konceptuális gesztus, mint amilyen Esterházy Péteré volt, amikor 1981–82-ben, Ottlik Géza hetvenedik születésnapjára, kb. 250 óra alatt, egy 77×57 cm-es rajzlapra lemásolta az Iskola a határont – ezzel egyidejűleg egy olvashatatlan szövegképet hozva létre.
A fenti fizikai jellemzőkből fakadóan mind Szegedy-Maszák, mind Mézes művei a teret használó látogatót aktív, több, váltott pozícióból történő befogadásra buzdítják. Hiszen a lagadói akadémia szövegépítményei, a template-ek felületei, kiöntött sorai vagy az akvarell munkák oldottan éteri, tájképfestészeti előképeket megidéző felületei más-más fénytörésben, eltérő olvasatokat és hozzáférést mutatnak.
3. és egyben utolsó: a tervezettség és a véletlen kettőse
A konstruált spontaneitás, ottfelejtettség érzet Mézes korábbi papíralapú munkái, tárgyai bemutatásmódjában is felfedezhető volt, ahogy jelen esetben a lazán, 75–80 fokos szögben a falnak támasztott polclábak, az ég felé tartó csonka lajtorják és a rajtuk pihenő öntvények is hasonló benyomást keltenek elrendezésükkel. Ezt ellenpontként a monitorok és az üres plakáthelyek kékjét idéző, a háttérben meghúzódó színmező foglalja keretbe. A három, egymást lazán átfedő, elcsúsztatott, 4:3-as arányú faltapéta egyfelől a klasszikus háttér funkcióját tölti be, egyfajta állandó elemként az installáció változói közül, másfelől a választott kék színnel az ad hoc hátrahagyott, vetített digitális képet is megidézi – például a bekapcsolva, de vetítésre szánt tartalom nélkül hagyott projektor alapbeállításával – s az átmenetiség, a váratlan változás kontrasztját is eszünkbe juttatják.
Mézes Tünde: Template, 2022, gipszöntvény, fa, blueback papír, 270×230×50 cm © Fotó: Gyuricza Mátyás
A másik idekívánkozó fogalom a Szegedy-Maszák munkák esetében gyakran visszatérő terminus: az irányított véletlen, mint a nyomatok és rajzok készítését is meghatározó szervezőelv: a nyomtatást az előkészítő fázisban a lehetséges elrendezéseket, szélső értékeket, tűréshatárokat magában foglaló keret határozza meg. Ám a kivitelezés már olyan, az alkotótól független folyamat, amelyben az anyagtulajdonságokból következő apró hibák együttese Szegedy-Maszák műveinek poétikai mozgatórugóját adják.
Szegedy-Maszák Zoltán: Nehezen olvasható mű, 2021, 3D nyomat, PLA (részlet) © Fotó: Szegedy-Maszák Zoltán
Szegedy-Maszák Zoltán: GépKép, 2021, papír, tus, 3D nyomtató, 50×40 cm © Fotó: Szegedy-Maszák Zoltán
Szegedy-Maszák Zoltán: GépKép, 2021, papír, tus, 3D nyomtató, 25×25 cm © Fotó: Gyuricza Mátyás
Összegezve a keretekből, a sémából való kimozdulás mind az Ide még jön valami és a Nehezen olvasható művek válogatásának sajátja, de míg Mézesnél mint egy vizsgált és módosításoknak alávetett gyűjtemény darabjai jelennek meg, addig Szegedy-Maszáknál a szöveg lineáris másolásához kapcsoló keretek lebontása új, konstruktív erővel bír.