OFF-Biennále Budapest
Repülő kajak

A kiállítás a tudomány és a művészet, a tudomány és a gazdaság lehetséges érintkezési pontjait vizsgálja. Nem csak azokat a kapcsolódásokat, amikor a művészek alkalmaznak tudományos eljárásokat, inkább tudományos és gazdasági eredmények művészi értelmezéséről, feldolgozásáról van szó.

Hogyan értelmezik a művészek a (sokunk számára) absztrakt asztronómiai kutatások eredményeit? Miként jelenik meg munkájukban egy olyan, mindannyiunkat érintő probléma, mint az inváziós fajok kérdése, és az miként válik egy önálló pedagógia kísérleti kezdeményezés kiindulópontjává? Hogyan válik a művész megfigyelésének tárgyává egy olyan, sokunk által idealizált természeti táj, mint az Alpok, melynek példáján keresztül megvilágítható ember és környezetének ambivalens viszonya, az emberi kisajátítás következményei, és az „érintetlen” tájat is átszövő hatalmi manipulációk?

Célkeresztben a megértés folyamatai, a tudás manipulálhatósága és az ebből fakadó visszaélések lehetősége állnak. A művészek emlékeztetnek a tudományok, a tények és az igazságok viszonylagos voltára, miközben saját értelmezési modelleket és alternatívákat kínálnak fel.

A projekt címe utalás Chris Burden munkájára (Flying Kayak, 1982), melyet azért választottunk, mert jól érzékelteti tudomány és művészet egymáshoz való viszonyának olykor abszurd, vicces, de mégis költői, játékos jellegét, ugyanakkor annak a kreatív alkotóerőnek a meglétét, amely mindkét terület elengedhetetlen feltétele.

Albert Ádám a Repülő kajak című kiállításon már meglévő munkáit kombinálja új művekkel, illetve a helyszínen, a Csillagászati Kutatóintézetben fellelt speciális „anyagokkal”, mint a csillagképekről készült üvegnegatívokkal. A prezentáció, a helyszínen megtalált vitrin használata is megfelel a művész korábbi kiállításaiban is megjelenő credónak, amikor is természet és tudomány összefüggéseire kérdez rá olyan tárgyak használatával, melyek korábbi századok tudományos vizsgálódásának eszközei voltak vagy a művészi manipulációnak köszönhetően azokra emlékeztetnek. Albert Ádám munkái folyamatos játékban vannak absztrakció és a reális leképezés világa között. A befogadó nem lehet biztos abban, hogy amit lát, annak valóban köze van a valósághoz, éppúgy, mint a kívülálló számára homályosnak tetsző fotónegatívok esetében. A régi és az új kombinációjából létrejött új jelentésrétegek vizuális közvetítése, a klasszikus technikák (rézkarc, ólomüvegtervezés) alkalmazása is a művészi értelemadás sajátos példája, melyben az elmúlt korok tudományos és művészeti eredményeinek, valamint a kortársi érdeklődésnek és konceptuális megközelítésmódnak sajátos kohéziója jön létre.

Armin Linke fotós, filmrendező munkáiban a kortárs képkészítés különböző technológiáit használja valóság és fikció határainak elmosására. Munkái fotográfiai archívumok anyagának szabad és reflexív felhasználásán alapulnak, melyeket az urbánus, építészeti és téri funkciók egymáshoz fűződő kapcsolatával és hatalmi potenciáljaikkal kapcsol össze, ezen összefüggések mentén vizsgálva ember és környezet(e) viszonyát és az emberi interakciót.

Az Alpi (2011) című film hét éves kutatás eredménye. Egymás mellé helyezi az Alpokkal határos nyolc ország különböző helyszíneit és az ott zajló eseményeket, váltakozva használva a határterületeken beszélt nyelveket. A film az Alpokat egy sajátos szigetként mutatja be, amely különböző globális átalakulások helyszíne és „elszenvedője”. A filmben az Alpok olyan fontos csomópont, ahol megfigyelhetjük és tanulmányozhatjuk a jelent meghatározó szociális, gazdasági, politikai viszonyok komplexitását. A mai Európa számára az Alpok a modernség és a vele kapcsolatos illúziók melegágya is egyben. (Armin Linke)

Galilei ferde sík kísérletében az idő és a távolság szabadeséskor létrejövő négyzetesen arányos kapcsolatát szemlélteti. Kísérlete egyben a kísérleti tudományok születésének kezdete. Galilei műszere egy harangsoros lejtőn guruló golyó segítségével egyenletes ütemet mér ki. A filmben szereplő installáció egy szemléltető eszköz, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a kísérleti tudomány kísérő jelenségeire. Mesterségesen generált ideális helyzetekben, laboratóriumi körülmények között nyert mérésekből egészen új világ születik. Mi a természet akkor, ha, – Galilei szavaival élve – a háromszögek és körvonalak nyelvén próbáljuk leírni? A perifériás figyelem olyan hangok érzékelésére is képes, amelyeknek nem szentelünk kellő figyelmet. És hogyan másképpen beszélhetnénk a (szabad)esésről?

A 2015-ben készült installáció kiindulópontja egy talált építészeti makett a nyolcvanas évekből. Az eredetileg középületnek szánt terv nem valósult meg, a makettet pedig kikezdte az idő. Szörényi ezt a múltból érkező, az ő beavatkozása nélkül perspektíváját vesztett tárgyat emelte túl a jelen pillanaton is, hogy az elképzelt jövő felől vizsgálja. A makettet egyfajta köztes állapotban tartó, azt pajzsszerűen körbevevő állványzat napkollektorokat idéző plexilapokkal borul az épület fölé. Mint egy az időből és a térből egyaránt kimetszett valóság, a múlttól már elszakadt, de a jövőbe meg nem érkezett kutatóközpont, esetleg lebegő űrállomás. A plexiken koncentrikusan apró lyukak láthatóak, épp olyanok, mint a beszélő-ablakok az olyan intézményekben, ahol kint és bent hangsúlyosan különböztetik meg. Ezeken a lyukakon keresztül a hangok töredékei jutnak csak át, a múlt megértése vagy a jövő befogadása lehetetlennek tűnik. (Erőss Nikolett)

Olyan, az egész világon elterjedt hangszertípusokat készítettünk, amelyek egy növényt a legegyszerűbb módon alakítanak át hangkeltő eszközzé. Aktuális lakóhelyünk növényzetét vettük kiindulópontnak, aholaz akác, a bálványfa és a japán keserűfű jelenléte a legszembeötlőbb. Ezek a Budapestről nézve idegenhonos növények a világ szinte minden részén megtalálhatók. Eredetileg dísz- és haszonnövényként telepítették be őket, később magukra hagyva, az ember által átformált, letarolt tájakon helyet találva maguknak, szabadon kezdtek nőni.

Ezeknek a hangszereknek az elkészítése nem igényel szaktudást, nem egy professzionalizálódott elitkultúra termékei, és ha nem egy mű előadására törekszünk, hanem a zenélést közösségi tevékenységnek tartjuk, mindenki tud rajtuk játszani.

Az An Alert Rabbit Breathing Purified Air (Az éber nyúl tisztított levegőt lélegzik be) – egy méretarányos modell-sorozat, amely a szobrászat, a diagrammatikus gondolkodás és a tudományos kutatás találkozási pontján helyezkedik el és az állatok (a fősodorhoz tartozó) tudományos közeg által elismert ontológiai státuszára reflektál. A munka biológusok, etológusok, kísérleti pszichológusok, antropológusok és agykutatók a 20. századtól egészen napjainkig laboratóriumokban elvégzett kulcsfontosságú kísérleteire támaszkodik, a tudósoknak az állatok kognitív alkalmat(lan)ságára vonatkozó kutatásait vizsgálva.

A művészek a tudományos szakirodalomban publikált olyan kísérleteket tanulmányoztak, amelyek az állatok észlelésével, tanulási és emlékezési folyamataival, rendszerezési képességével, térbeli felismerő adottságaival, kommunikációs készségeivel, a társas viselkedésükkel, ok-okozati érvelésükkel és metakogníciójukkal foglalkoztak. Egyszerű anyagok – kartonpapír, papír, fa és acetát – felhasználásával a kísérletekhez kapcsolódó diagramokat alakítottak át méretarányos építészeti modellekké, amelyek mindegyike egy adott esettanulmányt és az állatokkal kapcsolatos kérdéseket vizsgál.

Mit mondanak a tudományos kísérletek „építményei” a tudomány működéséről és a tudás előállításáról? Melyek azok az állatokról kialakult implicit feltevések, amelyek a tudósok által elképzelt terveket alakítják? A művészek által létrehozott modellek azt a kölcsönhatást hangsúlyozzák, ami a tudományos vizsgálati körülmények során a konceptuális és a konkrét között jön létre; valamint arra mutatnak rá, hogy ezek a konstrukciók nemcsak gyakorlati-, hanem gondolatkísérletekként is működnek.

19. századi botanikusok, klíma – és óceánkutatók felfedezései inspirálták a négy videóból álló installációt. Olyan tudósok munkái, akik a tengert kutatták, hegyeket másztak meg, vagy a természetben végzett mérésekhez hőlégballonokat engedtek fel a magasba. A filmeken az alkotókat láthatjuk, amint a folytonos változásban levő realitás megragadására, már-már annak „elfogására” tesznek kísérletet.

Az Atlanti-óceán északi részén fekvő Fogo szigeteki Új-Fundland partjain készített filmek a négy alapvető elemre összpontosítanak: a levegőre, a tűzre, a vízre és a földre. A művészek vagy egy hegy tetején bukkanak fel, miközben egy műanyag zacskót töltenek meg széllel, vagy sziklás partokhoz csapódó hullámokat fognak be egy üvegtál segítségével: a szertelen, határtalan és méltóságteljes környezet ellen irányuló gesztusok hiábavalósága ez. Miközben ezek a kísérletek leleplezik az ember nagyzási hóbortjából fakadó illúzióvesztést, azt hangsúlyozzák, hogy képtelenek vagyunk ellenőrzésünk alatt tartani azokat a helyzeteket, amelyekben létezünk.

Forrás: cargocollective.com/repulokajak