Beszélgetés Istvánkó Beával, az ISBN könyv+galéria1 vezetőjével

Istvánkó Beát, amióta kortárs képzőművészettel foglalkozik, érdekelték a témában megjelent kiadványok. A kiállítási katalógusok, szakkönyvek, független kiadványok, művészkönyvek és a fanzine-ok. Külföldi utazásai során feltűnt számára, hogy minden nagyobb városban akad egy kortárs művészeti szakkönyvesbolt, Budapesten viszont nagyon nehéz beszerezni ilyen típusú kiadványokat. Ezzel párhuzamosan szerett volna egy saját, nonprofit és független galériateret létrehozni, így kézenfekvőnek tűnt párosítani a két funkciót, és 2017 decemberében megnyílt az intézmény, mely a könyvek azonosítására szolgáló 13 jegyű kódról, az ISBN-számról kapta a nevét. Az ISBN kiállítási struktúrája évi tíz kiállításból áll, amiből öt olyan egyéni kiállítás, amely fiatal és középgenerációs magyar művészeket/művészcsoportokat mutat be. A maradék öt kiállítás együttműködéseken alapul külföldi partnerekkel, művészekkel és intézményekkel, valamint vendégkurátorokkal.

Sirbik Attila: Hogyan lett Csatári Lőrincné műanyag feldolgozó, szemüvegkeret készítő kisiparos műhelyéből, a szakma által egyre inkább számon tartott, Istvánkó Bea által létrehozott és fenntartott művészeti szakkönyvesbolt és kortárs művészeti galéria?

Istvánkó Bea: Izgalmasan hangzik a kérdés, annál kiábrándítóbb a válasz: semmilyen folytonossági viszony nem áll fenn Csatári Lőrincné műanyag feldolgozója és az ISBN között. Ami közös, az csupán csak annyi, hogy a ’90-es évekig ez a vállalkozás működött a helyszínen, legalábbis a régi cégér alapján. Az ipar ekkor megszűnt, a műhely pedig érintetlenül állt 2017-ig, amikor megvásároltam Csatáriné örököseitől és nekiláttam a felújításnak. A régi cégér egyébként még megvan, csak matricával takartuk el. Sokáig az előző felirat látszott a Google Street View-n, de azóta volt újabb utcakép fotózás, aminek köszönhetően már online is az ISBN tereibe lehet bekukkantani. A kisiparos műhelyre egyébként teljesen lepusztult állapotban, omladozó falakkal, lommal tele, fűtés és komfort nélkül tettem szert, így ma már az impozáns műkő lépcsőn és a betonpadlón kívül semmi nem utal a korábbi állapotokra.

Trashbook – A címváltoztatás jogát fenntartjuk | 2018. február 27 –március 29. © Fotó: Biró Dávid

Sirbik Attila: Milyen koncepció mentén válogatod ki a kiállító művészeket, alkotói csoportokat?

Istvánkó Bea: Az ISBN kiállítótere nonprofit elvek mentén és tematikus szűkítés nélkül működik. Évente 10 kiállítás valósul meg, amelyek fele fiatal és középgenerációs magyar művészek, vagy művészcsoportok önálló bemutatkozása. Ennek az az oka, hogy jelenleg viszonylag kevés nonprofit galériatér működik Budapesten és még kevesebb, ahol önálló kiállítások is nyílhatnak. Emiatt fontosnak tartom, hogy lehetőséget biztosítsak ezeknek a generációknak. A megvalósuló kiállítások másik fele, azaz évi öt kiállítás különböző együttműködéseken alapul, amelyek elsősorban az ISBN szakmai és nemzetközi networkjét hivatottak erősíteni. Meghívott kurátorok, külföldi művészek és intézmények, valamint társművészeti intézmények kiállításai alkotják az éves program ezen felét.

Paranormális régészet – fejezetek a sárga újságírásról | 2018. április 7 – május 4. © Fotó: Martin Farkas

Sirbik Attila: Milyen gazdasági kihívások elé állított az ISBN fenntartása?

Istvánkó Bea: A legfontosabb természetesen az intézmény fenntartási költségeinek és a saját megélhetésemnek a kitermelése a könyvesbolt bevételeiből, hiszen ahogy említettem, a galériatér nonprofit módon működik, azaz nem zajlik műkereskedelmi tevékenység. Tudom, hogy bátor (sokak szerint egyenesen naiv) célkitűzésnek tűnik, ugyanakkor a saját tapasztalataim alapján semmivel sem kisebb vakmerőség közalkalmazotti bértáblára vagy szabadúszó kurátori tevékenységre alapozni egy egzisztenciát. Ma Magyarországon kortárs művészeti szakemberként elhelyezkedni önmagában gazdasági kihívás, ahol nehéz és nagyon nehéz forgatókönyvek közül lehet csak választani. Nekem a 100%-os, rendszerektől és intézményektől való függetlenség megérte ezt a kockázatvállalást.

Kárpáti János Iván: INTRO | 2018. június 12 – július 18. © Fotó: Kárpáti János Iván

Sirbik Attila: Hogyan választod ki a galériában kiállító külföldi alkotókat, csoportokat?

Istvánkó Bea: Elsősorban régiós szempontok vezérelnek, így a közép-kelet-európai régióban kiépített szakmai kapcsolataim alapján hívom meg a projekteket.

Sirbik Attila: Az OFF THE HOOK – Crude: body, colour, realism című kiállítás a te ötleted volt, vagy a szlovének keresték fel a galériát, hogy kiállíthassanak, népszerűsítsék elképzelésük szerint, nemzetközi kontextusba helyezzék a Galerija Dobra Vaga2 által létrehozott művészeti platform dizájnban érdekelt alkotóit?

Istvánkó Bea: A Dobra Vagát nem ismertem egészen 2018 áprilisáig, amikor az Ukmukfukk zine feszten egymás mellé kerültek a standjaink. Az Uki magyar szervezői, Marjai Petra Lilla és Sebesvári Soma már a vásár előtt is figyelmembe ajánlották a ljubljanai intézményt, ami akkor egyébként pop-up kiállítást is szervezett a Kisüzemben. A vásár alatt Lara Pavlačekkel, a Dobra Vaga vezetőjével volt időnk egyeztetni az elképzeléseinket, valamint az ISBN-be is ellátogattunk. Az OFF the HOOK anyaga nagyjából megvolt már tavasszal is, mivel utazó kiállításról van szó, ami korábban Berlinben is járt, így én is örömmel fogadtam be a projektet. Emellett a Dobra Vagával való együttműködés korántsem ért véget a kiállítás december 30-i bezárásával, 2019-ben valószínűleg Ljubljanában folytatjuk egy magyar zine-ekből álló projekttel, aminek a részletein éppen most dolgozunk.

Eperjesi Ágnes: Lapozás | 2018. szeptember 8–28. © Fotó: Eperjesi Ágnes

Sirbik Attila: A ISBN-ben megtalálható kiadványok és a galériában kiállításra kerülő alkotások hívószavai metszik egymást? Mennyire különül el a galéria tere és a szorosan hozzátapadó könyvesbolt?

Istvánkó Bea: A galériatér és a könyvesbolt alapvetően egymástól függetlenül működik. Azt gondolom, a két funkció egymástól független és így is erősítik egymást. A könyvek nem a kiállításokról szólnak, a kiállítások pedig nem a könyvek illusztrációi. Ugyanakkor az eddigi 12 kiállítás közül számos kötődött valamilyen formában a könyv témához, vagy dolgozott a művészkönyv/fotókönyv médiumával. A kapcsolódási pontok kialakítása egyáltalán nem az én unszolásomra következett be; mivel sok esetben új installációk vagy helyspecifikus projektek valósulnak meg, ezért legtöbbször a művészek döntöttek úgy, hogy valamilyen módon reflektálnak a könyvesbolt jelenlétére. Nem törekszem direkt módon arra, hogy mindig könyves kiállítások valósuljanak meg a térben, ugyanakkor ha a bolt jelenléte ennyire markáns, akkor az ezáltal kiváltott hatást sem érdemes kiküszöbölni.

It’s Worth It! | 2018. október 6–31. © Fotó: Simon Zsuzsanna

Sirbik Attila: Az ISBN szellemisége bizonyos tekintetben a kritikai gondolkodás, a régió mindennapi életére adott vizuális reflexiók mentén helyezhető el?

Istvánkó Bea: Igen, vagyis remélem! Azt gondolom nemcsak az ISBN, hanem a minőségi kortárs művészet szellemiségét is minden tekintetben a kritikai gondolkodás kell hogy meghatározza. Az ISBN-ben pedig az én kurátori mércémmel mérve minőségi kortársművészeti projektek valósulnak meg. Mivel pedig a régióban élő és alkotó művészek állítanak ki, ezért a mindennapi életre adott vizuális reflexiókban sem szenvedtek hiányt az eddig megvalósult projektek.

Sirbik Attila: Az eddigi kiállítások, mintha szinte egytől-egyig, valamilyen formában megkérdőjeleznék magának a művészetnek az értékét is. Erős önreflexió jellemzi a szóban forgó alkotókat és alkotásokat?

Istvánkó Bea: A kiállítások és kiállítóik szinte egytől egyig a konceptuális művészet alkotói stratégiáit és eszköztárát használták/használják, aminek sajátja az önreflexió és az értékek (nemcsak művészeti) megkérdőjelezése. Valószínűleg ezért érzed így. Ugyanakkor az önreflexió mellett sokkal távolabbra, társadalmi és szociológiai kérdésekre, antropológiai jelenségekre, történelmi sajátosságokra, politikai problémákra és sok más egyéb kérdéskörre is reflektáltak az alkotók és a kiállított munkák.

OFF THE HOOK – Crude: body, colour, realism | 2018. december 8–30. © Fotó: Simon Zsuzsanna

Sirbik Attila: Ha tovább keressük a közös pontokat a galéria terében kiállításra kerülő alkotások között – legyen az fotó, art-book, installáció, festmény, grafika, videómunka, vagy bármi más – felötlik az őszinte nyerseség, a közvetlenség, a megörökítés vágya, a mindennapi-privát tér fogalma. Ez véletlen, vagy kiállításról-kiállításra törekszel egyfajta következetes sorozatszerűségre is?

Istvánkó Bea: Alapvetően nem törekszem ilyen típusú sorozatszerűségre, mert évi tíz kiállítás megvalósítása nagy vállalás és hosszú távon (évek viszonylatában) nem tartom kivitelezhetőnek ilyen szigorú tematika szem előtt tartását. Aki foglalkozott már kiállítás koordinációval, az tudja, hogy sok esetben változik egy galéria éves programja, kiesnek kiállítások, beesnek extra projektek, vagy éppen a művész koncepciója változik és nem ugyanaz szerepel a kiállításon, ami eredetileg tervben volt. Ehhez mozgástérre van szükség és ezt a rugalmasságot szeretném én is megtartani az ISBN-ben. Ennek ellenére azt is gondolom, hogy tematikus koncepció nélkül is lehet koherens kiállítási programot építeni és ha te például úgy érzed, hogy illeszkednek egymáshoz a kiállítások, akkor ez, úgy tűnik, sikerült is, aminek nagyon örülök.

Sirbik Attila: Több kiállítás esetében jelen van a megismételhetetlenség és illékonyság is. Ezek is fontos kulcsfogalmak számodra?

Istvánkó Bea: Igen, abszolút fontos fogalmak, bár itt a szakmai döntéseim mellett újfent jelentősége van az intézményi sajátosságoknak. Először is annak, hogy non-profit kiállítótérről van szó. A kezdetekkor nagyrészt emiatt döntöttem úgy, hogy a galériatér maradjon kívül a műtárgypiac világán. Hiszen a legtöbb kereskedelmi galéria érthető okokból nem engedheti meg magának, hogy rendszeresen eladhatatlan, efemer vagy illékony projekteknek biztosítson helyet, hiszen ezeknek az installációknak a piaci értéke csekély, vagy egyszerűen csak nem, vagy nehezen gyűjthetőek. Mivel a meghívott művészeken a kiállítások esetében nincs eladási kényszer, lehetőségük van a kiállítótér, a művek és az anyagok sokkal szabadabb kezelésére. Olyan műtárgyak is létrejöhetnek, amik akár csak a kiállítás időtartama alatt láthatóak. Tovább erősítik ezt a terem indusztriális, fizikai sajátosságai, azaz a kiállítótérben futó csövek, ajtók, villanyóra doboz, vagy akár a markáns padló, amivel kénytelenek valamit kezdeni az itt kiállítók.

Loading...

© Fotó: Eln Ferenc

Sirbik Attila: A kiállítások terében, ahogyan már említetted is, sok esetben tematizálódik a könyv, mint: objektum? hordozó?

Istvánkó Bea: Ez mindig az adott kiállítástól függ. A kiadványbolt kínálata nincs jelen a kiállítótérben és nem is feladata a kiállításoknak, hogy azt promózzák, vagy megfejtsék a könyv médiumának mibenlétét. Ugyanakkor, mint azt említettem, vannak olyan kiállítások, amik kifejezetten a könyvvel mint hordozóval foglalkoznak. A jelenleg (február 1-ig) látható, Kóbor lapok című kiállításon például könyvlapokra készült az installáció Boros Mátyás kivitelezésében. Ahogy engem is, úgy sok esetben a művészeket is érdekli a kiadványkészítés múltja, jelene és jövője, valamint a Gutenberg-galaxis sorsa a posztinternet korszakában, ami egyáltalán nem csoda; elég izgalmas a téma.