Skip to main content

Eperjesi Ágnes: Érezze megtiszteltetésnek című könyvének bemutatójáról

A felelősségnek számos megközelítése létezik: jogi, erkölcsi és etikai vonatkozásairól egyaránt beszélhetünk. Vannak helyzetek, amikor a felelősség egészen egyértelműen lekövethető és bizonyítható, de van, hogy árnyaltabb a kontextus annál, mintsem azonnali ítéletet tudnánk hozni. A Pauer Gyula által készített szobor, a Magyarország szépe (1996) és Molnár Csilla tragédiája komplex esettanulmányként szolgál nem csupán társadalomelméleti- vagy történeti, de művészetkritikai szempontból is.

Öt éves kutatás és művészeti feldolgozás újabb fordulópontja a június közepén bemutatott Érezze megtiszteltetésnek című könyv, ami a képzőművész Eperjesi Ágnes projektjét mutatja be, illetve témájának archív dokumentációját tartalmazza.

Eperjesi Ágnes, ahogyan nyílt levelében fogalmaz, komoly lökést kapva a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatóitól, pár évvel ezelőtt művészeti kutatást kezdett végezni a Magyarország szépe ’85 szépségverseny és az akörüli események kapcsán.1 A szépségverseny győztese, Molnár Csilla ugyanis – szerény díjak mellett – egy művészeti akció részese is „lehetett” (vagyis nem volt választása kimaradni belőle): Pauer Gyula, a neoavantgárd egyik jeles képviselője ugyanis Szépségakció című sorozatába a szépségkirálynőt és udvarhölgyeit is be kívánta emelni, így szobrokat, egész pontosan azok gipszlenyomatait készítette el a hölgyekről. A lenyomatok készítése nem éppen intim körülmények között zajlott. A művész stúdiójában rajta és a modelleken kívül asszisztensek, illetve fotósok és egy filmes stáb is részt vett. A stáb a Szépleányok (1987, rendezte: Dér András és Hartai László) című dokumentumfilmet forgatta, amely aztán nagy sikert ért el a korabeli nézők körében, a fotósok pedig egy, a modellek elől eltitkolt üzleti célon dolgoztak: az udvarhölgyek meztelen fotóit, és Molnár Csilla meztelen testét formázó öntvényéről készült képeket az osztrák Lui nevű szoftpornó magazinnak adták el. Az összetett történet eseményeit pár hónappal később tragédia követte, ugyanis a szépségkirálynő öngyilkosságot követett el.

1

Az Eperjesi Ágnes és diákjai között a Magyar Képzőművészeti Egyetemen lezajlott plágium-eljárásról folytatott vita részletei a cikk megírása után láttak napvilágot.

A könyv elsősorban az öt év kutatómunkáját igyekszik összegezni. Újonnan írott tanulmányokat olvashatunk Berecz Ágnestől és György Pétertől, találkozhatunk archív fotókkal találkozhatunk a szépségkirálynő-választás és a szobor mintavételének korszakából, de olvasható a 2019-es Érezze megtiszteltetésnek című kiállítás kapcsán megrendezett beszélgetés szerkesztett változata,2 illetve korábbi, publikált és publikálatlan írások a témában. A könyv, bár a téma összetettségét tekintve akár háromszor ilyen terjedelmű is lehetne, jól átgondolt szerkesztői munka eredménye.

A könyvbemutató estjén elméleti szakemberek – Berecz Ágnes, Babarci Eszter, Havas Júlia, Bencsik Barnabás – vettek részt egy kerekasztal-beszélgetésen. Habár az elmúlt évek során számos tanulmány jelent meg, mégis újabb és újabb feltáratlan problémák kerültek felszínre. Bencsik Barnabás a Magyar Nemzeti Galéria közintézményként jelenlévő felelősségére hívta fel a figyelmet, amire, habár a kutatási anyag részben (leginkább lábjegyzetekben) kitér, ugyanakkor (még) kimondatlan marad. Miért áll még mindig a Galéria terében a problematikus szobor? Miért és ki vétózta meg Eperjesi Ágnes és Oltai Kata a témában megrendezett kiállítás-tervét az utolsó pillanatban? Az est másik fontos hozzászólója a közönség soraiból György Péter volt. Többek között egy – számomra is nagyon fontos – kijelentést tett, amikor leszögezte: ez a projekt mutat rá arra, hogy minden művészet politikai. Ennek értelmében nem tudunk olyan művészetről beszélni, ami akár a szorosan, akár a tágabban értelmezett politika mezőjén kívül esik, így a kritikai megközelítésnek sincs tétje, ha e mezőn kívül, látszólagos semlegességbe próbál helyeződni. Eperjesi Ágnes projektjében közreműködő elméleti szakemberek munkája a 21. századi magyar művészeti színtéren fontos mérföldkőnek nevezhető. A kimondás gesztusával olyan társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet, amik nemhogy a képzőművészeti színtéren, de a magyar társadalomban a Kádár-korszak óta tabusítás alá estek. Ilyen többek között a szexizmus jelenléte, a korrupció, vagy a női-férfi viszonyok (nem csak a képzőművészetekben létező) kiegyenlítetlensége.

2

A neoavantgárd testpolitikája, és annak utóhatásai. Beszélgetés a Fészek Művészklubban, 2019. június 12-én. Beszélgetőtársak: Acsády Judit, Bán Zsófia, K. Horváth Zsolt, Kürti Emese, Oltai Kata. A beszélgetést Erhardt Miklós vezette.

Pauer Gyula Molnár Csilláról készített szobrának az elmúlt pár év kritikai értelmezése esettanulmányként mutatja be, hogyan is lehet (és kell) a művészetkritikának a művészethez és művészekhez állnia. E példán keresztül talán a szakma is végre érzékeli a kritika fontosságát és elmaradhatatlan meglétét akkor, amikor műtárgy és életmű elemzésre kerül a sor. A könyvbe frappánsan beillesztett 1985-ös Körner Éva-dolgozat még a pátosz dicsfényébe emelve beszél Pauerről, az egekbe magasztalva a művész munkáját és egész munkásságát. A Szőke Annamária által írt tanulmány már némi kritikát gyakorolva, ugyanakkor a művészettörténeti semlegesség palástjába burkolózva beszél a szobor, a modell, és a művész hármasáról. A 2018 óta Eperjesi által generált szakmai figyelem eredménye pedig a mára számos helyen fellelhető, ebben a könyvben is részben összefoglalt kritikai revízió, ami pedig elengedhetetlen a művészet- és társadalomkritikai tisztánlátáshoz. Ezen elméleti szál mentén fontos megemlíteni az előzményként, és biztos alapként szolgáló, a műtárgy és kontextusának kiállításokon megjelent kritikai értelmezését: MUMOK-ban rendezett Gender Check: Femininity and Masculinity in the Art of Eastern Europe című kiállítás kapcsán, a Magyarország szépe szobor és a Szépleányok film együttes bemutatásával megvalósult, András Edit tanácsadó és kutató szerepének köszönhetően megvalósult interpretációját (MUMOK, Bécs, 2008–2009), illetve Oltai Katának a Capa Központban rendezett Bőrödön viseled című kiállítása, ahol a film és a Lui magazinban közölt képek kettőse volt bemutatva 2014. szeptember 30 – november 2. között. A kritikai hangok szerteágazók, értelmezési keretük lényege viszont nem más, mint hogy a kortárs művészetelméleti – legyen szó kritikusról, kurátorról, esztétáról, művészettörténészről vagy kutatóról – közeg feladata és felelőssége a kritika aktív gyakorlása. Nem is beszélve a Bencsik Barnabás által is felvetett, a közintézmények önkritikus hozzáállására vonatkozó kitételről. Ez a nemzetközi színtéren már bevett gyakorlat: az érdeklődők gyakran találkozhatnak a múlt kiállításait újragondoló vagy újraértelmező tárlatokkal, kritikai írásokkal, és egyre gyakoribb a múzeumok saját gyűjteményeiben végzett kritikai revízió, s az ezt követő szelekció, restitúció is.

Pauer Gyula személyének démonizálása azonban a „cancel culture” mindennapjainkba való ártalmas beszivárgásának eredménye, aminek esetleges összemosódása a szakmai kritikai attitűddel mindenképpen káros folyamat. Jelenlétét a szakembereknek is észre kell venniük és kritikai szemlélettel kell megakadályozni a túlkapásokat. Azonban az etikai szempontú művészetkritika, ha jól megalapozott és a fenti rossz beidegződéstől mentes, a mai nemzetközi kulturális paradigmaváltás egyik sarokköve. Ez megmutatkozik például abban is, ahogyan a Black Lives Matter mozgalom hatására lebontották a kolonialista és rabszolgatartó társadalmak emlékét hirdető szobrokat. Akár ha megnézzük, milyen látványos eredményei lettek a #metoo mozgalomnak a populáris- és sztár kultúrában: közismert szereplőket vonnak felelősségre, s döntik le a sokszor sovinizmusból táplálkozó bálványaikat. Habár az utóbbi példa kortárs jellegénél fogva egyértelmű, hogy a vádlottak védekezhetnek az őket ért vádakkal szemben, a szobrokká avanzsált történeti figurák alkotójának esetében ez nincs így. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy „halottgyalázásról” lenne szó: fel kell ismerni a társadalmi és szakmai kritika kortárs nézőpontjait, és meg kell tenni azokat lépéseket, amiket az előző korok nem tudtak, akarat vagy eszköztár híján: az adott problematikus kontextus vizsgálatában minél szélesebb spektrumon kell megkérdőjelezni a művészeti alkotások, megmozdulások, művészek legitimitását.

Az Érezze megtiszteltetésnek a maga komplexitásában nagyon fontos dolgot tesz: beszél. Felfedi a Kádár-kori társadalom bizonyos anomáliáit, megmutatja a szexizmus, az egyenlőtlen hatalmi viszonyok, a kiszolgáltatottság jelenlétét a képzőművészetben. Számos olyan társadalmi-művészeti problémát artikulál, amelyek nem csak a korabeli, de a kortárs közegben is kimondatlanok maradnak. Csak remélni merem, hogy a projekt kapcsán létrejött diskurzus nem elhaló hang lesz, hanem egy párbeszéd kezdete.

A weboldalon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.