Art Encounters – Találkozások a művészettel – 3. Temesvári Biennálé1

A kezdetben antik térképeket, majd modern és kortárs román művészetet gyűjtő Ovidiu Șandort 2018-ban Romániában az év vállalkozójának választották meg; a Forbes romániai kiadásának Power 100-as listáján évek óta foglalt helye van. A sikeres gyűjtő-üzletember a művészet egyéb területein is aktív: a Tate Modern kelet-európai akvizíciós bizottsági tagsága2 mellett, 2015-ben Temesváron létrehozta az Art Encounters Alapítványt,3 amely jelentős városi támogatással az idén már harmadik alkalommal rendezte meg Temesváron nemzetközi biennáléját.4 A 2019-es kiadás kurátorai Maria Lind és a Szingapúrból erre a projektre hazatért Anca Rujoiu, a helyi művészeti intézményekkel és szervezetekkel együttműködésben, egy közel egy évig tartó programsorozatot valósított meg, olvasószemináriumokkal, beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, a Bevezetés a kortárs művészetbe című többrészes előadással, és számos egyéb diszkurzív eseménnyel. Az éves terv csupán egyik, de nem elhanyagolható egysége volt a 2019. szeptember 20. és október 27. között közel huszonöt helyszínen bemutatott a The Whole and Its Parts (Az egész és részei) című kiállítás-sorozat.

Ez utóbbi asszociatív kerete az 1987-ben Romániából Németországba emigrált Nobel-díjas író, a bánsági sváb származású Herta Müller műveiben gyakran visszatérő szél motívuma. A (temesvári) szél, amely akadálytalanul áramlik, észrevétlenül hatol át a falakon, vagy hirtelen irányt váltva felerősödik, hogy aztán újra szelíden elcsendesedjen. A levegő „…amikor megmozdul, szél lesz belőle. Megemelkedik, és beleköltözik abba a vidékbe, ami éppen az útjába kerül, kitölti a saját környezetét. És csak a dolgok mozgásából látni, hogy a szél birtokába vette a környéket. Magát a szelet nem látjuk, csak az általa megérintett tárgyak lebbenését, verdesését. Ezek a tárgyak némán vagy jajveszékelve megtelnek széllel, szelesek lesznek. A nyughatatlan, megbízhatatlan, kapkodó-csapkodó vagy alattomosan lebegő emberről szintén azt mondjuk: széllelbélelt. Itt bezárul egy kör: ha valami a levegőben lóg, annak az emberből kiinduló veszélyhez van köze.”5 – foglalja össze az írónő a szél változatos alakzatait. A kurátorok a szél-metafórát egy olyan megközelítési lehetőségnek tekintik, amely a biennálén bemutatott munkákhoz közös nevezőket rendel: az önszerveződés, a találékonyság, az identitás, a vándorlás vagy a fizikai és ideológiai határok például nemcsak Temesvár múltjára és jelenére vonatkoztatható kategóriák, hanem a városon túl is aktuális témákat jelölnek.

1

https://2019.artencounters.ro/en/home_en/

2

Ld. https://www.tate.org.uk/about-us/tate-reports (Utolsó belépés a szövegben hivatkozott webhelyekre: 2020. január. 14.)

3

https://www.artencounters.ro/en/fundatia/

4

A témához ld.: Szegedy-Maszák Zsuzsanna: Egy személyesebb nézet | Beszélgetés Diana Marincuval. Balkon – Online (2018. február 2.): https://balkon.art/home/egy-szemelyesebb-nezet-beszelgetes-diana-marincuval/

5

Herta Müller: Ha valami a levegőben lóg, az nem sok jót jelenthet. (2014. március 1.), ld. http://ujnautilus.info/herta-muller-ha-valami-levegoben

Michael Beutler: Moby Dick | kiállítási nézet a Hamburger Bahnhof-ban – Museum für Gegenwart, Berlin, 2015. © Staatliche Museen zu Berlin, Nationalgalerie. Fotó: Thomas Bruns. Michael Beutler és Galerie Nagel Draxler, Berlin / Köln jóvoltából.

A falakon innen és túl

A Kárpát medence délkeleti részén található Bánságon több állam (Magyarország, a Török Birodalom, Szerbia és Románia) és még több nemzet osztozott már a történelem során. Temesvár nemcsak az időnként konfliktusokkal terhelt etnikai együttélés, hanem a kényszerű menekülés vagy akár a szabad akarat vezérelte vándorlás jelképe is.6 A nemzeti és az etnikai, a földrajzi és a szellemi határok, illetve az ezek közé nem szorítható identitások kérdésével több munka is foglalkozott a biennálén.

Pınar Öğrenci a Mária Terézia-bástyában7 bemutatott, 2017-ben készült videójában (A Gentle Breeze Passed Over Us / Gyengéd szellő suhan át felettünk) egy arab lant (úd) lebeg az Égei-tenger hullámain, miközben egy bagdadi zenész menekülésének történetét hallhatjuk, aki csomagjait, így hangszerét is hátrahagyva volt kénytelen a hosszú útra elindulni, és aki aztán Bécsben „kikötve” utcazenészként keresi meg a fennmaradáshoz szükséges pénz.

A többek között a határokkal és a tulajdonlással is foglalkozó román művészpáros, Anca Benera és Arnold Estefan kutatásának helyszíne a Fekete-tengerben található, mindössze 17 hektáros Kígyó-sziget, amelyért a Szovjetunió felbomlását követően hosszú évekig pereskedés folyt Románia és Ukrajna között. 2009-ben a Hágai Nemzetközi Bíróság döntése értelmében a román partoktól 45 kilométerre lévő földdarab nagy része Ukrajnához került, viszont Romániáé lett az olajban gazdag kontinentális talapzati rész. A terület gazdasági potenciálját jelzi, hogy már a bírósági döntés előtt mindkét fél nagy olajvállalatokkal (természetesen más-más cégekkel) állapodott meg a kitermelésről.

A művészek egy restitúciós eljárást kezdeményezve (The Equitable Principle / Az egyenlőség elve 2012–) felosztották a földterületet, valamint a szigethez tartozó kontinentális talapzati részt Románia lakosai között. A filmen dokumentálták, amint „kiemelik” az egy főre eső részeket: a tengerparti szakaszból egy 0,509 m² nagyságú jégdarabot, a szigetből pedig egy 0,982 m²-nyi földdarabot. „Földfoglaló” gesztusukkal a gazdasági érdekek vezérelte állami tulajdonjogok és az ország lakosságának érdekei között húzódó, ellentmondásokkal teli áthidalhatatlan szakadékra hívják fel a figyelmet.

6

Ezt a nyelvében is sokszínű közösséget szólítják meg a honlap többnyelvű (román, szerb-horvát, német, angol, magyar és romanesz) felvezető oldalai, bár például a magyar fordítás számos pontatlan megoldást eredményezett. Ettől eltekintve a biennálé honlapja áttekinthető, az egyes művek leírásai informatívak.

7

A Mária Terézia-bástya a XVIII. században az osztrákok által kiépített temesvári erődítmény egyetlen épségben megmaradt, 1730–1735 között épített része. Ld. http://muemlekem.hu/hatareset/Maria-Terezia-bastya-Temesvar-1006

Aslan Gaisumov: People of No Consequence (Lényegtelen emberek), 2016, HD videó HD, filmrészlet, Art Encounters Biennialé 2019, Maria Theresia Bastion, a művész tulajdona © Fotó: Adrian Câtu

Aslan Gaisumov People of No Consequence (Lényegtelen emberek, 2016) című videója egy több évtizeddel korábbi területi és etnikai konfliktushoz kapcsolódik: a második világháború alatt több ezer csecsent hurcoltak el Sztálin parancsára Közép-Ázsiába.8 A filmben a traumát átélt, egykor kitelepített tradicionális népviseletbe öltözött idős csecsenek néma csendben gyülekeznek a grozniji önkormányzat dísztermében. Idegenként ülnek a terem fődísze, egy hatalmas felhőkarcolókkal zsúfolt városkép előtt a sorokba rendezett székeken.9

A mindmáig rendezetlen területi kérdések témájához kapcsolódik Tanja Muravskaja nemrég a budapesti Ludwig Múzeumban is bemutatott munkája (Three Sisters / Három nővér, 2015). A „harmadik nővér” videóinstallációjában szereplő két, egymással rokoni kapcsolatban álló ukrán hölgy homlokegyenest ellenkezően ítéli meg az ukrán-orosz politikát, a Krím-félsziget orosz annektálását.10

A vándoréletet élő, kissé különc, autodidakta performansz-művész, Ghenadie Popescu egyik korábbi munkája (Childhood Memories / Gyermekkori emlékek),11 két moldovai családról szóló bábanimáció, akiket 1941 és 1951 között telepített ki Sztálin Szibériába. Egy szőnyegért cserébe a családfő tehenet szerez és így megmenti a családját az éhezéstől. A temesvári Közlekedési Múzeumban bemutatott animációban (The River Rakovăt / A Rakovăt folyó, 2013) is központi szerep jut a szőnyegnek, nem is akármilyennek, egy repülőszőnyegnek: a folyó vonulatát követve azon utazik egy népviseletbe, valamint egy modern ruhába felöltözött nő, miközben a múzeum csarnokát is átjáró, Moldávia mindennapjairól szóló ének kíséri útjukat: „Hallottam, ahogyan elállt a szél a dalban. Ha mindenki alszik, elcsitul a szél is a fák között. Elállni nem tudott a szél. Mindig csak elcsitult.”12

Románia közel 620.000 főt számláló roma lakossága13 határokon átívelő roma közösség tagja. Közülük örökített meg lányokat és asszonyokat – a mindennapok „hivatásos” boszorkányait – a fiatal fotós Virgina Lupu (Tin Tin Tin, 2018), aki több projektjében foglalkozott már a boszorkányüldözés helyi hagyományaival. A Lengyelországban élő roma Malgorzata Mirga-Tas színes ruhákból kivágott textil-patchworkjein életképek motívumai láthatóak. A közösség nőtagjainak csoportban végzett szabadidőtöltése és a női munka tapasztalata összekapcsolódik a művésznő fiatalok számára tartott workshopjainak témájával és a közös képkészítés módszertanával.

8

Az Ingusfölddel 1934-ben egyesített, majd 1936-ban létrehozott Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság autonómiáját 1944-ben megszüntette Sztálin, és az itt élőket Szibériába és Közép-Ázsiába telepítette ki, azzal az ürüggyel, hogy kollaboráltak a német megszállókkal. A deportáltak csak jóval Sztálin halála (1953) után, az 1950-es évek második felében térhettek vissza, amikor Hruscsov alatt (1957) visszaállították a köztársaságot és rehabilitálták a kitelepítetteket.

9

Ld. még Anna Smola: People of No Consequence by Aslan Gaisumov, mezosfera.org (2016. október),
http://mezosfera.org/people-of-no-consequences-by-aslan-gaisumov/

10

Nyelvrokonok – Észt – magyar kortárs művészeti kiállítás. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2018. szeptember 28 – 2019. január 6., ld. https://www.ludwigmuseum.hu/kiallitas/nyelvrokonok-eszt-magyar-kortars-muveszeti-kiallitas

11

https://vimeo.com/363286614

12

Herta Müller: Szívjószág, Carthaphilus Kiadó, Budapest, 35.

13

https://hu.wikipedia.org/

Malgorzata Mirga-Tas: Úton – Andro Drom, 2016, patchwork

Áthatolva a falakon

A kiállítóterekkel is rendelkező Art Encounters Alapítvány főhadiszállásán bemutatott munkákat különböző művészi-nyomozati tevékenységek kötik össze. A 2011-ben alapított Forensic Architecture, a londoni Goldsmith University of London Center for Architecture and Research égisze alatt működő csapat vezetője Eyal Weizman építész, a csoport tevékenységét az akció (aktivizmus), a művészet és az építészet közös halmazában helyezi el.14 Munkáik a mozgóképek politikai konfliktusokban betöltött szerepére példák: nemcsak mint manipulációs eszközök, hanem mint ezen mechanizmusok leleplezéséhez szükséges alapvető források is. Az internetes közösségi médiafelületekről vagy aktivistáktól összegyűjtött anyagokat, dokumentumokat bizonyítékként használják fel olyan politikai bűnügyek felderítéséhez, amelyeket a kormányzati média saját céljainak megfelelő olvasatban tár a nagyközönség elé. Állami megrendelést soha nem vállalnak, kizárólag civil szervezetek felkérésére, vagy FA saját kezdeményezésére dolgoznak. A biennálén bemutatott eset (The Long Duration of a Split Second / Egy másodperc töredékének hosszú pillanatai, 2018) egy beduin faluban történt meg 2017. januárjában, ahol rajtaütésszerű támadást hajtottak végre az izraeli rendőrök. A falu egyik lakója, egy Yaqub Musa Abu alQi’an nevű tanár és egy Erez Levi nevű izraeli rendőr meghalt. A hivatalos jelentés szerint a rendőr terrorcselekmény áldozata lett, a tanárt pedig kapcsolatba hozták az ISIS csoportjával. A helyiek és az aktivisták azonban másképp ismerik a történetet. A FA fotósokkal és aktivistákkal dolgozott együtt az ügy felderítésén: számítógépes animációt, hőtérképeket használtak a helyi tanár vezette autó mozgásának, és a katonák helyzetének feltérképezésére. Nyomozásuknak köszönhetően bebizonyosodott, hogy a polgári személy azért hajtott a rendőrök közé, mert rálőttek, ezért elvesztette uralmát a kormány felett. A helyszínen tartózkodó orvosoknak és az aktivistáknak a rendőrök nem engedték meg, hogy belépjenek a területre, így nem tudtak segíteni a sérülteken.15

„Amit csinálunk, az alapvetően kutatás. A gyakorlatunk pedig a nyomozás, oknyomozás… Számunkra a művész azt is jelenti, aki megkérdőjelezi a fennálló viszonyokat, rákérdez a politikai status quóra, és akiben dolgozik a kíváncsiság, hogy a dolgok végére járjon.”16 A kiállítóteret fórumnak, a kiállítást pedig egy olyan bemutatóteremnek tekintik, ahol különböző időmetszeteket, látószögeket használva tudják az összefüggéseket bemutatni.17

14

A Forensic Architecture egyik tagját, Christiana Varvia-t, Szalai Borbála nemrég meghívta a Trafóba. Az oknyomozói munkájukról tartott előadása kapcsán, tevékenységük művészeti kontextusairól az artportal.hu készített vele interjút: Nagy Gergely: Visszajönnek a tények, és megharapnak (2018. június 5.), https://artportal.hu/magazin/visszajonnek-a-tenyek-es-megharapnak/. A témához ld. még: Júliusz Huth: Pre-modern Violence. A Forensic Oceanography a palermói Manifesztán, Balkon, 2018/8., 10-14., https://issuu.com/elnfree/docs/balkon-2018-8-issuu

15

Az esettanulmányokat és az adatokból összerakott digitális animációs technikával készített filmeket a Forensic Architecture honlapján is meg lehet tekinteni: https://forensic-architecture.org/

16

Nagy Gergely: Visszajönnek a tények és megharapnak (2018. június 5.), https://artportal.hu/magazin/visszajonnek-a-tenyek-es-megharapnak/

17

u.o.

Trevor Paglen: NSA-Tapped Fiber Optic Cable Landing Site, Keawaula, Hawaii, United States, 2016 © Trevor Paglen. Courtesy of the Artist, Metro Pictures New York, Altman Siegel San Francisco.

Szintén az Art Encounters épületében láthatóak Trevor Paglen titkos katonai objektumokról készített felvételei, amelyek – a Forensic más munkáihoz hasonlóan – a leleplezés szándékával készültek. A biennálén – az „ártatlan” természetfotós álcáját felöltve – az óceánpartot vagy a fürdőzőkkel teli idilli tengerparti strandot örökíti meg – látszólag. Azonban a földi halandó számára beazonosíthatatlan katonai bázisokhoz hasonlóan, ezek a munkák is egy szabad szemmel nem látható világra hívják fel a figyelmet: az amerikai és a francia partok alatt több kilométer kábel húzódik, az azokban szállított adatok tartalma és felhasználásuk célja azonban ismeretlen.

Lawrence Abu Hamdan neve nem oly régen a hazai sajtóban is felbukkant: a figyelmet az idei Turner-díj többi jelöltjével együtt azzal a javaslattal érdemelte ki, hogy a több ezer fontot érő versenyeztetés helyett, megosztott díjat adjanak át (ami egyúttal a díjazottnak járó összeg felosztásával is jár). Ezzel a gesztussal minden bizonnyal valamennyien be is kerültek a Turner díj történetének emlékezetes nomináltjai közé.18 A Forensic Architecture korábbi munkáiban is résztvevő, akusztikus hatások vizsgálatára specializálódott Abu Hamdan is oknyomozást végez. Tanúvallomások segítségével hangokat vizsgál például egy szupertitkos börtön térszerkezetének és az ott folyó (kínvallató) tevékenységeknek a feltérképezésére.

Temesváron bemutatott videóinstallációjában (Walled/Unwalled / Falakkal/Falak nélkül, 2018) a művész olyan eseteket idéz fel, amikor például hőkamerákkal „átlátva a falakon” lelepleznek egy marihuánatermesztőt, vagy amikor müont, egy elemi részecskét „használtak” – „fal-áthatoló” képességeinek köszönhetően – a piramisok belső szerkezetének feltárásához, amelynek ez a tulajdonsága ugyanakkor, zárt konténerek tartalmának felderítésére is kiválóan alkalmazható. Abu Hamdan a Mária Terézia-bástyában bemutatott filmje a levegő által szállított hang politikai természetével foglalkozik: a (titkos) területeket a külvilágtól elhatároló tömör falak nem áthatolhatatlan szerkezetek. A hidegháború idején például egy Kelet-Németországban fejlesztett ‒ egyébként a Közel-Keleten népszerű ‒ exporttermék volt a „hanggal felfegyverzett” börtönfal.
A világtól elzárt keleti-blokk áthatolhatatlanságán másképpen próbált lazítani a Szabad Európa Rádió. Dora García az állami román rádió 1985 és 1989 között rögzített kulturális műsorait tanulmányozta, pontosabban a műsorokban sugárzott csendeket. A város központjában található könyvesboltban ezeket a csendeket, az elhallgatás, a visszafojtott indulatok, a kétségbeesés csendjeit, a visszatartott gondolatok vagy a szavakba nem önthető érzelmek csendjeit és az ezek, illetve a mondatok közötti szaggatott, visszafojtott lélegzetvételeket fűzte össze egy „helyspecifikus” hangjátékban (Dr. Murke Collected Silences: Culture 1985–1989 / Dr Murke Összegyűjtött csendjei: Kultúra 1985–1989).

18

Emőd Péter: Ilyen sem volt még a Turner Prize 35 éves történetében (2019. december 8.) ld. https://artportal.hu/magazin/ilyen-sem-volt-meg-a-turner-prize-35-eves-torteneteben/

Peles Empire: Kiállítási nézet a GAK (Gesellschaft für Aktuelle Kunst, Bréma) terében, 2007/2014 © Fotó: Tobias Hübel. A művész jóvoltából.

Temesvár látható és láthatatlan tartományai

A bemutatott munkák közel harmada a biennálé felkérésére készült, ami talán érzékelteti a költségvetési keret nagyvonalúságát és a biennálék ‒ Maria Lind által különösen hangsúlyozott ‒ produkciós szerepét.

Dan Acostioaiei a biennálé felkérésére készített muráliája (Seas under Deserts / Tengerek a sivatagok alatt) a családi archívumát feldolgozó sorozatának újabb darabja. Az 1970-es években mérnökként Szíriában dolgozó apja egyik képeslapjának (Souvenir de Syrie) felnagyított részletéből egy nagyméretű színes mozaikfalat készített a forgalmas temesvári vasútállomás egyik átjárójának falára. A Szíria traumákkal terhelt, háborús mindennapjaival kontrasztban álló zsánerjelenet a rendszerváltás előtti idealizált Közel-Kelet képi világát is feleleveníti, s ugyanakkor a helyszínválasztás ‒ Románia menekültválsággal kapcsolatos retorikájának függvényében ‒ aktualizálja is a muráliát.

Az ottomán múltját (1551 és 1716 között a törökök uralkodtak itt) úgy tűnik, inkább elfelejtené a város, legalábbis erre lehet következtetni Ahmet Ögut a History Otherwise: Ottoman Socialist Hilmi and Ottoman Women’s Rights Defender Nuriye / A történelem másként: A török szocialista Hilmi és a török női jogvédő Nuriye című köztéri munkájára adott (fizikai) reakciókból, ugyanis nem sokáig maradt sértetlen a munka.

Törökországban az 1910-es években alakult meg a török szocialista párt és a nők védelméért fellépő társaság is. Képviselői egymás mellett állnak a város központjában Ögut digitális, anamorfikus képén. A művész a szórványosan fellelhető emlékekből és a helyi történészekkel folytatott beszélgetésből kiindulóan a szocialista örökséget és a női felszabadító mozgalmak láthatóságának fontosságát egyaránt hirdeti.19

19

Maria Lind leírása a munkáról: http://w.ahmetogut.com/ahmetwebottoman.html

Agnieszka Polska: The Wayward Pigeon, 2019, tintanyomat, nyilvános tér és online kampány, 2019 (részlet) © Courtesy of the artist.

Agnieszka Polska galambja a biennálé kabalaállata: a város több pontján, kiállítótérben, plakátokon találkozhattunk vele.20 A postagalamb nemcsak, hogy megállás nélkül képes több száz kilométert repülni, hanem a nap, a légmozgás és a föld magnetikus tényezőit használja a tájékozódáshoz. Polska önfejű (wayward) madara abban különbözik a hagyományos postagalambtól, hogy ő nem megrendelést teljesít, hanem a saját feje után megy.

Lindék kurátori koncepciójának kritikusai Polska madarának öntörvényűségével állítanak fel analógát: a túlságosan tág tematikus keretbe helyezett művekkel a kurátorok mintha maguk próbálnák megadni a választ az általuk feltett kérdésekre.21 A másik oldal ‒ köztük ennek a cikknek a szerzője is ‒ éppen ebben a tág metaforikus keretben látja a koncepció erősségét, valamint a művek heterogenitásának lehetőségét.

Egy biennálé sikere több tényező függvénye, hosszútávú hatása a kiállítások bezárásakor még nem mérhető. A nemzetközi figyelem ‒ amelynek biztosítéka egyrészt a sztárkurátor, másrészt az impozáns művészlista volt ‒ a kiállítások zárását követően törvényszerűen alábbhagy, így a helyiek kezében marad az aktivitás és a figyelem fenntarthatóságának kulcsa. Hogy valóban sikerült-e a kurátoroknak és a szervezőknek láthatóvá tenni és mozgósítani a már eleve jelen lévő városi (kulturális) infrastruktúrát, arra egyértelmű igen a válasz, és ez leginkább a román társkurátor, Anca Ruojiu helyismeretének volt köszönhető. A biennálé végére megjelent on-line is hozzáférhető kiadvány is nagy hangsúlyt fektet a helyi viszonyokra: Temesvár művészeti életéről írt hosszabb, elemző tanulmány mellett (Daria Ghiu), jó néhány helyi művész és társadalomtudós (például Viktor Neumann, Radu Pavel, Smaranda Vultur, tehát egy történész, egy író és egy társadalomkutató) is megfogalmazta nemcsak a város gazdasági, szociokulturális helyzetéből adódó aktualitásokat, hanem az azokban rejlő potenciálokat is.

Kérdés azonban, hogy a bruttó egyéves időtartamra kiterjesztett biennálé lokális szinten és hosszú távon milyen eredményeket tud elérni: milyen energiákat mozgat(ott) meg, elindít-e további önszerveződő kezdeményezéseket? Mint ahogy az is csak később fog kiderülni, hogy vajon nyitottak lesznek-e majd a városi intézmények a további együttműködésekre is? És végül: be tudnak-e ezek a folyamatok épülni a város mindennapi életébe úgy, hogy közben esetleg különböző nemzetközi hálózatok részeivé is válnak, vagy az őszi biennálé még érzékelhető nyomai, inkább egy sikeres projekt laza hordalék-kupacai, amelyeket lassan széthord majd a temesvári szél?

20

http://www.waywardpigeon.net/

21

Török Krisztián: Where Do These Winds Blow? (2019. október 22.), https://revistaarta.ro/en/where-do-these-winds-blow/

Ciprian Mureșan: Plague Column, 2016, Eric Hussenot Gallery, Paris, 2016 © Fotó: Eric Hussenot Gallery. Courtesy of the artist.