A párhuzamok felszámolása

«ZRH» – Mikhail Bushkov & Olga Bushkova

Az ISBN könyv+galériában rendezett «ZRH» című kiállítás1 a gazdasági ki- és bevándorlás jól ismert forgatókönyve alapján lejátszódó migrációs folyamat két, személyes és őszinte olvasatát mutatja be. A művészpáros, Olga Bushkova és Mikhail Bushkov egy-egy saját projektet illesztett egymás mellé és hozott párbeszédbe a tárlat keretében. Mikhail Bushkov Zürich (2012–2020) című fotósorozatából válogatott képein az elindulás, egy jól ismert otthon hátra hagyásának és a családtól való fokozatos eltávolodásnak a nehézségei jelennek meg intim közelségben. Olga Bushkova – A Google Wife (2011–2017) című, könyv2 formájában is megjelent projektjéből kiemelt – fotóin viszont a megérkezés légüres terével szembesülünk, amelyben az új otthon teremtése párhuzamosan zajlik a művész saját szerepének keresésével egy véletlenszerűen szerveződő közösség tagjaként.

A két művészeti projekt összefonódásával kibontakozó történet túlmutat a művészek, vagyis a két főszereplő egyéni tapasztalatainak sajátosságain: kitágítva a kört, ezeknél alapvetőbb, az el- és kivándorlás globális jelenségéhez szorosan kapcsolódó lélektani folyamatokra kérdez rá. Milyen veszteséggel jár, ha hosszú évekre vagy talán örökre magunk mögött hagyjuk a családunkat és korábbi otthonunkat? Hogyan lehetséges az otthonteremtés egy olyan helyzetben, amelyben nem támaszkodhatunk már a hétköznapok jól megszokott rutinjára és csak egy bizonytalan jövőképbe kapaszkodhatunk? Vajon az elindulás és a megérkezés tekinthető-e egy történet kezdő- és végpontjának? Valóban elszakadhatunk-e a múltunktól és mi történik akkor, ha soha nem tudunk igazán megérkezni választott otthonunkba?

A kiállítás alaphelyzete – amelyre a címe is utal – a kivándorlást követő átmeneti időszak, amelyben a jól ismert környezetünk már messze van, az új földrajzi helyzetünkről pedig leginkább a csomagokra ragasztott reptéri kódok adnak pontos tájékoztatást. A művészpáros életében 2011-ben következett be ez a fordulat. Mikhail Bushkov, aki művészeti tevékenysége mellett magasan képzett programozóként dolgozik, egy új állás miatt költözött Zürichbe, ahova felesége is követte. A kiállításon bemutatott mindkét projekt kiindulópontja ez az életesemény: a Zürichbe költözést követő „reptéri hangulat” érzése, amelyet a házaspár tagjai merőben más pozícióból éltek meg.

A Google alkalmazottjaként Bushkov számára a hétköznapok újraépítése nem okozott jelentős gondot. Figyelmét sokkal inkább az a párhuzamos élet kötötte le, amely oroszországi otthonában, Rosztov-na-Donuban folyt tovább, immár nélküle. „Amikor Rosztovban éltem, úgy éreztem, ez a hely mindig velem lesz, hogy az egész életemet ugyanabban a házban töltöm majd ugyanazokkal a fákkal a kertben, hogy a szüleim és a barátaim mindig a közelemben lesznek. De elköltöztem és ez az érzés eltűnt”3 – írta egy 2018-as, a Zürich című sorozatot bemutató cikkében. A biztonság, a stabilitás, a valahova tartozás érzése – amelyek leginkább jellemezhetnek egy otthont – veszett el a kivándorlással a Zürich projekt főszereplőjének életéből. A veszteség hatására a visszatérések, a néhány hetes látogatások minden banális eseménye és hétköznapi mozzanata hirtelen felértékelődött. A kiállításon bemutatott, felnagyított képeken szinte tapinthatóvá válik az a sűrűn szőtt, bensőséges viszony, amely a család tagjait körülveszi. A gazdagon terített asztal, a sarokba elhúzódó beszélgető csoportok, a családtagok véletlenszerű portréi zavarba ejtő közelségben jelennek meg előttünk. Bushkov a fényképezés aktusán keresztül tesz kísérletet arra, hogy képekbe zárja és archiválja a rövid viszontlátások tünékeny pillanatait. Szemlélődő megfigyelése azonban egyszerre irányul környezetére és önmagára: így fotográfiái a szülővárosához és a szeretteihez, egykori otthonához fűződő személyes viszonyulásának lenyomatát is adják, amely – akárcsak Rosztov – az idő múlásával folyamatosan változik.

Míg a Zürich projekt az elindulás és elengedés, a honvágy és a távollét kérdéseit járja körül, ezzel pedig a múlt és jelen különbségeire helyezi a hangsúlyt, az A Google Wife című fotósorozat a várakozással teli jelen-jövő tengelyen mozog. Olga Bushkova különös helyzetben találta magát az elvándorlást követően: korlátozott vízuma miatt két évig nem vállalhatott munkát Svájcban. Megérkezésekor levelet kapott a Google-től egy meghívót a Spooglers (Google alkalmazottak házastársai) csoportba, amelyet a techóriás a művészhez hasonló helyzetben lévő partnerek számára hozott létre azért, hogy megkönnyítse társadalmi beilleszkedésüket. Bushkova projektje a felülről szerveződő, leginkább a kiszolgáltatott helyzetükben kapaszkodót kereső, főként nőkből álló csoport tagjainak találkozásaiba enged betekintést. A kiállításon bemutatott képek két sorba rendezve, szorosan követik egymást, akárcsak egy film képkockái vagy egy képregény lapjai. A fotókon egy-egy találkozás mikrotörténetei bontakoznak ki, amelyeknek sajátos dinamikát kölcsönöznek a képen szereplő alakok hangulatváltozásai. A gyorsan pergő képkockák arra hívogatnak, hogy legalább gondolatban átrendezzük őket: újabb és újabb narratívákat vázoljunk fel ugyanarra a helyzetre. Bushkova másfél éven keresztül módszeresen rögzítette a Spooglers közösség találkozásait. Érkezéskor felállította fotóállványát a helyiség egy távoli sarkában és egy távirányító segítségével időnként kioldotta az időzítőt. A projekt készítése során arra törekedett, hogy objektív, távolságtartó nézőpontból, értékítélettől semleges módon kövesse nyomon egy olyan közösség belső dinamikájának változásait, amelynek még megfigyelői szerepében is aktív tagja maradt. A fényképezés gesztusa ezúttal inkább egy eszköz lett arra, hogy tartalommal töltse fel és rendszerezett mederbe terelje a mindennapok folyását: kezelhetővé tegye a kéretlenül kapott, váratlan szabadságot. Bushkova maga, performanszként értelmezi4 a projektjét: a fotográfus szerepébe helyezkedve addig ismételte a fényképezés rítusának jól begyakorolt mozdulatait, amíg maga is azonosulni tudott szerepével.

A kiállítás harmadik eleme a tér közepére pozícionált vetítés, amelynek képei szintén az A Google Wife projekt részét képezik. A szalagfüggönyön a művészpár zürichi otthonának üres étkezőasztala látható. A lazán belógatott, félig transzparens alkalmi vetítővászon nyersesége és újszerűsége összhangban van a képek hangulatával. Ez a köztes állomás egy összekötő kapocs az idősíkok között, egy itt-és most pillanat, amely személytelenségével és ürességével egyszerre rejt magában egy kihívást és egy lehetőséget: az otthonteremtésre, a megérkezésre, az újrakezdésre.

A «ZRH» című kiállítás két személyes vallomás egyazon történetről, amelyet a művészek érzékeny módon, mégis kellő távolságtartással mondanak el. Ahogy a kiállítás koncepciója is hangsúlyozza,5 Olga Bushkova és Mikhail Bushkov egyéni válaszok vagy megoldási javaslatok helyett inkább kapcsolódási pontok létrehozására törekedett, amelyek mentén a személyes tapasztalatokon túl a ki- és bevándorlás témaköréhez tartozó globális társadalmi problémák is kirajzolódnak. A kiállítás, akárcsak az átmenet időszaka, elbizonytalanító, feszültséggel teli, párhuzamba állít élethelyzeteket és életkörülményeket, szembesít a saját értékrendszerünkkel, döntéseinkkel és dilemmáinkkal, és nem riad meg attól sem, hogy rámutasson a mindezek mögött húzódó sztereotípiákra. A megérkezés talán ott kezdődhetne, amikor felszámoljuk a párhuzamokat és az összehasonlítás helyett megtanuljuk elfogadni és önmagukért értékelni a különbségeket.