Bullás József: OP REMIX. Válogatás az elmúlt 10 év anyagából

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr
2016. október 21 – december 5.

Amikor az absztrakt művészek elhagyták a figurativitást, részben az volt a szándékuk, hogy a néző magára a festésmódra – a technikára, a színekre, az ecsetkezelésre – figyeljen, ne a „sztorira”. A művészetből kivonták a narrációt, mivel a befogadó különben leragadt a történetnél, amelyet a kép ikonográfiai, kultúrtörténeti stb. szempontból mesélt el.

Az absztrakt művek magáról a látványról szólnak. A „képen” látott formát felesleges egy „valódi” tárgyhoz hasonlítani, hisz az nem azt ábrázolja. Ha valamihez érdemes hasonlatokat keresni és találni, legfeljebb a nézőben keltett élményhez lehet. Az absztrakt művészet a látvány, a szín, a forma közvetlen prezentációja. „Nem pusztán arról van szó, hogy hajlamosak vagyunk összekeverni a képen ábrázolt dolgok attraktivitását magának a képnek a minőségével. Nem is arról, hogy az attraktivitás mint olyan vajmi kevéssé jelenti egy műalkotás maradandó sikerét. Sokkal alapvetőbb ennél, hogy a reprezentált jelentése – megkülönböztetve az attraktivitástól – valóban elválaszthatatlanná válik magától a reprezentációtól.”1

Bullás József: 120202, olaj, vászon, 180×140 cm

Bullás József: 120121, olaj, vászon, 180×140 cm

Az absztrakt művészet hasonlóan működik, mint a zene: a legtöbb esetben nem beszélhetünk arról, hogy mit ábrázol, legfeljebb a bennünk keltett érzésekről. Nem véletlen, hogy az egyik első absztrakt művész fő inspirációja is zenei volt. Kandinszkij 1910-ben készített akvarelljeit zene hatására készítette, a művek címei is ezt tükrözik, a színek érzelmi hatására építve. Ebben az attitűdben azonban Bullás festészete lényegében különbözik Kandinszkijétól.

Bullás József munkássága évtizedek óta az absztrakt művészet terepén mozog. A győri Op-remix című kiállításon válogatást mutat be több évtizedes pályájának műveiből. A rendezés részben kronologikus, részben probléma-centrikus. Az Op-remix cím az optikai, op-artos művek képzetét kelti, s jelzi, hogy az életműnek egyfajta újraolvasása történik.

Bullás József: 161001, 2016, akril, vászon, 120×95 cm

Bullás József: 150606, 2015, olaj, vászon, 120×140 cm

Bullás József: 160701, akril, vászon, 200×220 cm

Bullás saját bevallása szerint olyan absztrakt festészet létrehozására törekedett, ami ötvözi a „tradicionális” nyugati konstruktivizmust a keleti ornamentikával – kerülve a természet asszociációt, az irodalmiasságot és a jel-képzést. A toposzok posztmodern újrakeverése helyett a „saját szem” által való értelmezés, az újralátás a célja. A nyolcvanas években kezdte el foglalkoztatni a computer tér- és színhasználata. A virtuális kép végtelen variációinak lehetősége azonban túlságosan felhígította a koncentrációt, de az anyaggal való közvetlen kapcsolat és a mozdulat szabadsága is hiányzott a számítógépes kísérletekből.

Bullás absztrakciója nem elméleti konstrukciók eredménye, nem optikai tanulmányok során született, ugyanis fontos számára, hogy a látás, a szem, ne pedig az agy felől közelítse meg látványkísérleteit. Ez talán meglepő precízen megfestett, aprólékos festészetét látva, mely látszólag a nézőre gyakorolt hatás tudatában születik meg. Bullás festményeinek befogadása során rendre elhangzik Victor Vasarely neve,2 akivel valóban közös az optikai csalódásokon, illúziókon alapuló látvány létrehozása. Bullás témája a látás és látvány maga, a festék, a festmény és a néző viszonya. Képei újabb és újabb látvány-kísérletek eredményei, melyeket a festés során, munka közben talál ki. A győri kiállítás teljes pályaképet nyújt a nézőnek, melyben jól kirajzolódnak különböző korszakainak főbb stílusjegyei.

2

Bullás József 2011-ben elnyerte a Vasarely-ösztöndíjat.

Bullás József: 150902, 2015, olaj, vászon, 100×100 cm

Bullás József: 160214, 2016, olaj, vászon, 100×100 cm

A munkáiról való beszédet ugyanakkor jócskán megnehezítik a címek, illetve azok hiánya. Bullás képeinek nem ad címet, ezzel is kerüli mind a narrativitást, mint a címadási kényszert, így a műveket készítésük dátumával jelöli. A szakirodalomban megoszlanak a nézetek az absztrakt művek címadását illetően. Rosalind Krauss egyenesen egy rácsról3 beszél, amit a modern művészet a szó és a kép közé emelt, s Greenberg szerint is az absztrakt művészet elsődleges feladata – megelőzve az illúzió és a reprezentáció feletti győzelem fontosságát – a vizuális művészetek és a nyelv közötti fal felállítása. A minimalista cím tehát jellemző Bullásra is, de az nem a kép és nyelv közti demarkációs vonalként tűnik fel, hanem azért, hogy ne kelljen valamilyen közhelyes ál-címet kitalálni képeinek. Jonathan Borofsky is úgy véli, hogy „minél kevesebb a verbális súgás a festő részéről címek, narratív jelek vagy téma formájában, annál jobban követeli, hogy a szemlélő töltse ki az ürességet a nyelv használatával”.4

A reprezentációról szóló tanulmányokban érdekes módon általában nem kerül elő az absztrakt művészet, míg a valóságban nem létező dolgok (mint pl. az unikornis) állandó szereplők. Nem kerül elő, mivel az absztrakt művészet nem „re-prezentál”: nem idéz fel, nem másol stb. Az absztrakt mű témája maga a kép, ő maga hozza létre a látványt, azaz „prezentál”. Elméleti szempontból ezért is lehet tökéletes cím a dátum, azonban mérhetetlenül nehéz így beszélni a képekről, különösen egy ilyen hihetetlenül gazdag életmű kapcsán. Például ha azt mondom, hogy az én kedvencem a 70114, az Bulláson kívül feltehetően senkinek sem fogja felidézni az adott művet. De talán ez is szándékos – hiszen műveinek fontos eleme a jelenlét, a bemutatás, azaz ismét csak: a prezentáció.

3

Rosalind Krauss: Grids. In The Originality of the Avant Garde and Other Modernist Myts, Cambridge, MA:MIT Pres, 1985

4

Jonathan Borofsky: Green Space Painting with Chattering. Philadelphia Museum of Art, JB catalogue (editor: Mark Rosenthal-Richard Marshall), 1984, 62. idézi: W.J.T. Mitchell: Ut pictora theoria: Az absztrakt festészet és a nyelv. In W.J.T. Mitchell: A képek politikája. Válogatott írások. Szeged, JATE Press, 2008, p. 228.

Bullás József: Hommage à Vasarely, 2015, olaj, vászon, 100×100 cm

A Greenberg által emlegetett egy pontba rögzített figyelemtől Bullás festészete lényegesen különbözik, mivel képeire jellemző, hogy nézőpontunk is folyamatosan változik a folyton vibráló látvány által. Bullás különböző struktúrákat mozgat, egyes sorozatait épp e változó struktúrafajták mentén lehet elkülöníteni. Festészetére sokkal inkább használhatjuk a Rosalind Krauss által emlegetett rácsfogalmat, bár a legkevésbé sem úgy, ahogy ő használta – azaz nem a kép és a nyelv közötti elválasztóként, hanem struktúraszervező elemként: egészen más struktúra dominál például a 70114, a 71107, a 90007 vagy a 170601 típusú képeken.

Bullás festészete azért is izgalmas, mert miközben elhagyja a narrációt, megtartja az illúziót: illúziója optikai illúzió, játék, szemtorna. Ahogy Fenyvesi Áron is írta megnyitó beszédében: „A festőiséget Bullás érzékeink provokációjára használja festői karrierje során.”