Digitális reziduumok Keresztes Zsófia HOLYLAND című kiállításában*

Az önadományozás egy eksztatikus élmény, amelynek során a mester a szentség darabjait, a szent testet osztja szét a tanítványok között. A kései 8. században Aldebertus keresztény tanító hajszálait és körömdarabjait ajándékozta híveinek.1 A híveknek szükségük volt a szentség fizikai nyomaira ahhoz, hogy fenntarthassák a hit fáradságos munkáját. Ez a munka azonban maga a munkátlanság, amelynek teljesítése leépíti a testiséget, sőt, a testiség megannyi megsemmisülése és lebomlása köré összpontosul. A szentség heterogenitása a test maradványainak furcsa összeállásain keresztül tűnik fel, feltépve a mindennapok elnyomó homogenitását. 813-ban a Mainzi Zsinat elrendelte, hogy „a szentek testeit nem szabad hordozni egyik helyről a másikra.”2 A szent tetemek és testrészek deterritorializált mozgásokra hajlamosak, ez magyarázza az ilyen tiltások, homogenizáló törvények és rendeletek megalkotását. Csak az kényszerül újraszabályozásra, ami automatikus deterritorializációs gépezetként nyomul előre. A halott test felbomlása, rothadása egy automatikus, irányíthatatlan folyamat, amely mégis perverzül fokalizál. Az ereklyék, szent tetemek és nyomok jelentéseket hordoznak magukban. Jeleket, amelyek a rothadás és a rendetlen mozgás által tovább heterogenizálódnak.

*

Keresztes Zsófia: HOLYLAND
Kurátor: Gadó Flóra
Labor Galéria, Budapest
2016. november 3 – november 10.

1

Patrick J. Geary (1991 [1978]) Furta Sacra: Thefts of Relics in the Central Middle Ages (Princeton: Princeton Universtiy Press), 31.

2

Geary 1991 [1978]: 40.

Keresztes Zsófia: Biztos, hogy a mennyország is inkognitó módban van tartva, 2016, polisztirollap, akrilfesték, cérna | fotó: Zana Krisztián

Keresztes Zsófia HOLYLAND című kiállításának középpontjában az idegen, poszthumán módon szerveződő digitális technológiák és a 21. század fiktív erekléyi állnak: „A Holyland elnevezésű nyílt, nem jelszóvédett Wi-Fi hálózat nyolc éve elérhető lakásunk konyhájából, azóta is otthonunk kizárólag ezen szegletében fogadjuk az ismeretlen helyről jövő adatsugárzást, így vált ez a 10 négyzetméteres, pepita burkolatú tér lakásunk szent helyévé.”3

3

Keresztes Zsófia: HOLYLAND

Keresztes Zsófia: HOLYLAND | fotó: Zana Krisztián

A kiállítás kritikusan és egyben parodisztikusan reflektál a digitális eszközökhöz való mágikus viszonyulásra, és a testetlen, megragadhatatlan szentség paroxizmusba hajló vándorlására, ahogy a technikai eszközök dobozai vagy a routerek és hálózatok töltődnek fel megfertőződött szakralitással. A szent fény már nem az égből zuhan alá, hanem a digitális felhőből sugárzik erőteljesen.4

Az alteritás minden egyes betörése krízist eredményez a mi világunkban, miközben az alteritás maga is problematizálódik. Paul Ricoeur szerint összefüggés áll fenn a krízis és a bevégződés között.5 Míg a halál bevégződésnek tekinthető, a rothadás az önkonstitúciót megkérdőjelező krízisként dekonstruálja még a halál bevégződését is. Nem áll meg sem a felbomlás, sem a szentség komplex burjánzása a rothadó testek esetén. Radikálisan megalapozhatatlan ezen entrópia eredetének a kérdése.

Folyamatosan észleljük a heterogenitás kibontakozását, a mozgások megannyi elcsúszott vonalát, szélfútta bolyongását. A rothadás dadogás, amely a tiszta anyagot szabadítja fel, „szétzilálja a kódokat, elsodor kifejezéseket és tartalmakat, tényállásokat és kijelentéseket.”6 Mint Gilles Deleuze megjegyzi, a „leendés-tömb mindig aszimmetrikus.”7 A különböző valóságszintek, szökésvonalak, vibrációk és áradások között nem beszélhetünk egyenlőségről. Egyik jelenség mindig szükségképpen telítettebb a másiknál. Egyes testrészek nagyobb hatóerővel bírnak entitásoknál vagy daraboknál, míg más belső szerv-elrendeződések jobban kínálkoznak fel a rothadás számára. A szent elüszkösödés egy heterogén, mozgékony, szálkás és foszlányos rétegződésszint, amely a Szent metakommunikativitását veti fel. Gregory Bateson a következőképpen definiálja a metakommunikativitást: „ezen a szinten a diskurzus szubjektuma a beszélők közötti kapcsolódás maga.”8

4

Keresztes Zsófia: HOLYLAND

5

Paul Ricoeur (1997) Fenomenológia és hermeutika (Budapest: Kossuth Kvk.), 50.

6

Gilles Deleuze – Claire Parnet (2016) Párbeszédek (Budapest: L’Harmattan K.), 62.

7

Deleuze – Parnet 2016: 63.

8

Gregory Bateson (2000) Steps to an Ecology of Mind: Collected Essays in Anthropology, Psychiatry, Evolution, and Epistemology (Chicago and London: University of Chicago Press), 178.

Keresztes Zsófia: Biztos, hogy a mennyország is inkognitó módban van tartva, 2016, (részlet), polisztirollap, akrilfesték, cérna | fotó: Zana Krisztián

Keresztes Zsófia HOLYLAND című kiállítása a metakommunikáció reziduális megjelenítésére tesz kísérletet. Az egyik installációban vékony cérnákat, torz fonalakat látunk, amelyek instabil finomságuknál fogva az elmúlást idézik meg, valamint a metakommunikativitás heteroreferenciális jellegét. Az összekapcsolódás a nyelven kívül rögzíthető csupán, nyomokban, rothadó féregszerű nyúlványokban, dezantropomorf formájú vezetékben és széttartó fonalakban ragadható meg. A kommunikáció szintekkel rendelkezik, olyan rizómatikus metakommunikativitásként, amelyben a rothadás jelenti az egyik rögzíthetetlen, föld alatti szökésvonalat. Annak ellenére, hogy a fonalak látszólag fentről, a kék ég felől érkeznek, ez az égbolt valójában a talaj maga, amelyen fonálférgek, kukacok és meztelencsigák falkába verődve nyálkásítják a kiállítóterem padlózatát, és a befogadó tekintetét. Minden látszat ellenére horizontalitással van itt dolgunk, a képzeletet és valóságot felbontó rizomatikus maradvánnyal.9

9

Moldvay Tamás (2016) „E mint esemény”, Tiszatáj 70 évf, 9 sz., 2016, pp. 46-61.

Keresztes Zsófia: A Mártír Terhelhetősége, 2016, 
polisztirol lap, cérna, akrilfesték, Macbook dobozok, Macbook akkumulátor | fotó: Zana Krisztián

Azok a fonalak, amelyek már szétmállottak, a mártírok testeiként is felfoghatók, amelyek már messze meghaladták a hús normális, megszokott formaiságát. Megélésük egy olyan tapasztalás, amelynek bensőségessége tisztaságot kölcsönöz az érző léleknek. Egy Drusus nevű mártírról, akit élve elégettek a következőt jegyezték föl: „és a füst, amely felszállt, elűzte a démonokat, akik odafent repkedtek, megvetemítette a démont és megtisztította a levegőt.”10 A test elégetése ebben a diskurzusban egyfajta tisztulási rítus, amely nemcsak a testet tisztítja meg annak bűneitől, hanem a test közvetlen ökológiáját, sőt, még az égboltot is megszabadítja a démoni ellenség megszállásától. Felszáll az elégetett test füstje a felhőbe. Sokatmondó, hogy ebben a példában a gonoszság fentről érkezik. A fenti leírásban tetten érhető a fenséggel és a fénnyel szembeni szkepszis, mert a démonok odafent, az égben repkednek, akárcsak az angyalok. Elvégre nem egyéb a démon, mint eltévelyedett angyal. Különösen érdekfeszítő, ahogyan Keresztes összefűzi a kozmológiát és a metafizikát a korunkban egyre divatosabb felhő alapú informatikával mint technológiai jelenséggel. A felhő elengedhetetlen sajátossága a különböző hálózati ágensek közötti interpenetráció, amint erre felhívja a figyelmet egy, a digitalitással foglalkozó kézikönyv: „az emberi és kulturális tudás egyre inkább interpenetrálni fogja a természeti és épített környezetet, egyre nagyobb fokú telítettséggel.”11 Nemcsak a testiség töltődik fel a felhőbe, hanem a felhő továbbterjesztései és ökológiai nyúlványai révén az elfüstölt korporealitás kísértetiessége visszatér az átható technológiai ökológián keresztül. A szétterített tudás a maga automatizmusával negativitást, démonokat és meghibásodásokat generál, a démoni megszállottság általános ökológiáját. A digitális romok, és virtuális reziduumok korunk rothadó testjei, intenzív érzetgyűjtemények, amelyek „alany nélküli individuációt” képeznek.12 A felbomlottság itt nem kizárólag a fizikai testben megy végbe, hiszen a digitális kódok – a hálózatba való tömörítéshez – már fraktalizálták magát a testet is. Nem elkülöníthető a szent rothadás, és a virtualitás a korporealitás irányába való fatális megnyílása, amely rothasztó-romboló gépként, háborús összeállásként deterritorializál minden organitást. Ennek a folyamatnak sohasem lehet vége, ahogy az installáción szereplő kékes nyúlványok is egyesítik a démonikus eget és a fenséges, virtuális alantasságot. Mint Timothy Leary megjegyzi, „a kilépés utáni vágyakozás ugyanolyan értelmetlen, mint az élethez való ragaszkodás.”13 Nem tudunk kilépni a metakommunikativitás fonalai közül, amelyek pókhálószerűen ölelnek körbe minket.

10

Charles Freeman (2012) Holy Bones, Holy Dust How Relics Shaped the History of Medieval Europe (New Haven and London: Yale University Press), 20.

11

Anne Burdick, Johanna Drucker, Peter Lunenfeld, Todd Presner, Jeffrey Schnapp (2016) Digital_Humanities (Cambridge: The MIT Press), 50.

12

Deleuze – Parnet 2016: 37.

13

Timothy Leary (2003) Az eksztázis politikája: Drog, tudat, vallás (Budapest: Edge 2000), 56.

Keresztes Zsófia: Virágzó Router, 2016,
 (részlet), polisztirol lap, akrilfesték, művirág, router, purhab, műanyag cső, gyorskötöző | fotó: Zana Krisztián

A Virágzó Router című alkotásban egy példáját láthatjuk annak, amit Matteo Pasquinelli „immateriális parazitának” nevez.14 Az információs társadalom nemcsak adatokat szolgáltat, hanem csatornákat, protéziseket, mimétikus készüléket, vágyakozógépeket és olyan autonóm eszközöket, amelyek paraziták módjára megszállják a társadalmi életet.15 Az installációban látható pálmafa törzs megidéz két hernyószerű lilás parazitát, amint kibocsátanak magukból egy bizonytalan anyagot, amelyet akár „a rossz transzparenciájaként” is jellemezhetnénk. Annak dacára, hogy mindenki számára látható, a rossz transzparenciája pontosan vizuális túltelítettsége és túlműködése okán gyakorol elhomályosító és elidegenítő hatást a társadalomra. Jean Baudrillard a rossz transzparenciája kapcsán a nyilvánossággal a vírusosságot köti össze: a kibernetikai kultúra „minden folyamata gépiesen kapcsolódik egymásba, és programozása vég nélkül folyik, szimbolikus szervezés nélkül, transzcendens cél nélkül, pusztán az önmagával való promiszkuitásban, amely egyben a hálózatok és az integrált áramkörök promiszkuitása is.”16

A sejtosztódással szaporodó lényeknek nincsen szükségük semmilyen dualitásra: testeik produktivitása vírusos modellt követ, önreferenciális módon kibocsátja magából az egyre kisebb mértékű genetikai heterogenitással bíró utódnemzedékeket. Nem tudhatjuk egészen pontosan, miként szaporodik ez a fajta nyilvánosság. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy a felhő formátlan masszaként a földre szállt, és átvette az irányítást a hálózataink felett. A sejtosztódásos, hibridizációs masszaszerű szaporodás egyben ürítés is. Összefolyik a születés és a székelés gesztusa, az anyag kizárólag plasztikus, formátlanul folyékony lehet, összenyomható, felgyűrhető és kiteríthető. Gusztustalan módon az átlátszó bélcsatorna folyik ki a hernyó redőzött testéből. A transzparens bélfal láthatóvá teszi az emésztés internalitását, és ezáltal fokalizálja és összpontosítja a tekintetünket. A fokalizáció vonatkozásában fontos megjegyeznünk, hogy az „komplexifikálja a narráció kategóriáját azáltal, hogy a narratív funkcionalitás egy különálló, beágyazott rétegét különbözteti.”17 Az installációban látható hernyó átlátszó bélcsatornája is hasonló narratív funkciót tölt be, mivel ráirányítja a befogadó tekintetét a komplexifikáció alantas rettenetére. A transzparencia obszcenitásában a túlhasználat láthatóvá teszi, hogy nem marad semmi, ami elrejthető. Érdemes megemlítenünk az elhasználódás és a látható bélcsatorna kapcsán egy különösen morbid pornográfiai esztétikai formát. Az extrém anális szexpornográfiákban elterjedt az úgynevezett rosebudding, amelynek során a szereplők kinyomják elnyűtt bélizmaikat, mely így egy kinyíló rózsára emlékeztető húscafatot tesz láthatóvá. Mint egy cikk említi, ennek a ʻvirágnak’ „a szaga olyan, mint a vér, és az íze pedig olyan, mint a nyers húsé.”18 Ez a nyers, romlott hússzerű virág a halál kinyílása és a rossz transzparenciája. Amint találkozik a nyelv ezzel a torz virággal, csődöt mond minden fertőtlenítési és megtisztítási törekvés. Nincs teljes és totális anális beomlás, csak fatális túltelítődés: „a megsemmisülés útja az elszaporodás, a fertőzés, a telítődés és a transzparencia, a kimerülés és a kipusztulás, a járvány szimulálása.”19 Az installáción látható immateriális parazita kiegészítéseket, pikkelyeket, fertőző dudorokat is tartalmaz, tehát testét a virális tobzódás és az organikus kimerülés kettőssége jellemzi. Megszülni önmagát átláthatóságánál fogva nem képes, csak bélcsatornája bukkan elő úttalan vadonként. Ez a bakterológiai virtuális tenyészet utat kíván számunkra a föld feltöréséhez, amely obszcénabb a legeksztrémebb szexuális aktusnál, és végtelen sorban termeli ki a különböző betegségdobozokat.20 Az elfeketedés, a fekélyesség, a tályogok nem mint a test hibái lépnek fel, hanem a test működésének zavaraiként, zajként. Clarke szerint a zajt nem tiszta hiányként kell értenünk, hanem olyan „önreferenciális effektusként, amely megerősíti a jelet a célja felé közvetítő materiális médium nélkülözhetetlenségében.”21 A zaj is rendelkezik információértékkel, mivel adaptációra kényszeríti az általa érintett rendszereket. A transzparens hernyótest a hús elektronikai zajokra és elszabadult digitális bitekre való evolúciós adaptáció tünete, amely az elfekélyesedésen és elrákosodáson keresztül fogalmazza meg a saját reaktív létét.

14

Matteo Pasquinelli (2013) “Biosphere of Machines: Enter the Parasite” In: Ariane Lourie Harrison (ed.) (2013) Architectural Theories of the Environment: Posthuman Territory (New York: Routledge), 76.

15

Pasquinelli 2013: 77.

16

Jean Baudrillard (1990) „A rossz transzparenciája” In: Sári László, Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrúd (2002) A posztmodern irodalomtudomány kialakulása: A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig – Szöveggyűjtemény (Budapest: Osiris Könyvkiadó), 89.

17

Bruce Clarke (2008) Posthuman Metamorphoses: Narrative and Systems (New York: Fordham University Press), 31.

18

http://www.dailydot.com/irl/rosebudding-hardcore-porn-dangerous-trend/

19

Baudrillard 2002 [1990]: 89.

20

Horváth Márk – Lovász Ádám (2016) The Isle of Lazaretto: Studies in Separation (Schism Press)

21

Clarke 2008: 137.

Keresztes Zsófia: Virágzó Router, 2016,
 (részlet), polisztirol lap, akrilfesték, művirág, router, purhab, műanyag cső, gyorskötöző | fotó: Zana Krisztián

A Holyland plasztikus szentsége itt a kivirágzó router által megidézett Szent Erzsébet-legendába torkollik, hiszen a Wi-Fi posztmodern alamizsnaként szóródik szét a szegények között. A Wi-Fi router adakozás egy poszthumán porózus, bizonytalan aktus, amely a szentség idegenségére és távolságára utal. Poszthumán, technikai konstrukció váltja ki az idejét múlt kenyeret, és a szentség internet hálózatokon keresztül tobzódba bomlik ki. A ragacsos, nyálkás és undorító bélcsatorna előtörése és a rózsa kitárulkozása valójában egyazon gesztusra, a megnyílás teljességére utal. Megnyílni annyi, mint túlzóan kivirágozni és rothadóan, alantasan kilépni önmagunkból. Az önfeladás, a transzgresszió és a megsemmisülés két útja valójában összetartozik. Minden virág azért virágzik, hogy rovarok és egyéb alantas lények megmásszák és meggyalázzák. A degradáció a rózsa-csoda elkerülhetetlen része.

Keresztes Zsófia: Az Alamizsna, 2016, (részlet), polisztirol lap, akrilfesték, cérna | fotó: Zana Krisztián

Az Alamizsna című installáció arra mutat rá, hogy a digitális hálózatok mindig önmagukra visszahajlók és rekurzívan rakoncátlanok. A hálózatkutatás egyik fontos képviselője Barabási Albert László összekapcsolja az internet struktúráit az AIDS-vírus és a terrorista hálózatok kommunikációs hálózatait, és arra a következtetésre jut, hogy azonos hálózati struktúrájuk van ezeknek a látszólag rendkívül heterogén jelenségeknek.22 Minden hálózat a komplexifikációval együtt csomósodik, felgyűrődik és kaoszmológiai szökésvonalakat teremt meg, ahol berobbanthatja saját magát. A robbanások kibontják a multiplicitások rendetlenségét és formátlan tovaáramlását. A hálózatelmélet értelmében három alapelvnek felelnek meg a hálózatok: a konnektivitás, a mindenütt jelenvalóság és az univerzalitás.23

22

Barabási Albert László (2013) Behálózva: A hálózatok új tudománya (Budapest: Helikon Könyvkiadó)

23

Eugene Thacker (2004) “Networks, Swarms and Multitudes” In: Arthur Kroker and Marilouise Kroker (eds.) (2004) Life in the Wires: The Theory Reader (New World Perspectives Books ), 170.

Keresztes Zsófia: Az Alamizsna, 2016, polisztirol lap, akrilfesték, cérna | fotó: Zana Krisztián

A rothadó szentek maradványai a test múlandósága ellenére a szentség általánosságát és heterogén multiplicitását fedték fel. Nem rothadhat két szent test ugyanúgy, viszont a szentség azonos, amely a felbomlás maradványaiban sűrűsödik. Az installációban láthatunk élénk narancsszínű cérnákat, amelyek egy torz kézbe akadnak bele. A megtörtség összegabalyodottsága a hálózatban meglévő káosz lehetőségét teszi nyilvánvalóvá. Ezek a kezek hozzánk képest végtelen exterioritással rendelkeznek, azonban minden egyéb testiségtől is idegenek. Levágott, komplexifikáló és redőző relációk, mint a megtörtség torz összeállásai rombolják a hálózatok harmóniáját, valamint a testi integritást. Különös affektivitással rendelkezik a kéz, mivel az alantas és a virális felé fordul, és nem alárendelhető semmilyen hasznosságnak. A kéz rothaszt és egyben el is rothad. Különös, horrorisztikus történetet közvetít számunkra a káoszmédia. Egy elhagyatott albérleti lakásban egy levágott, elrothadt emberi kezet találtak 2017 januárjában.24 A rothadt kéz semmilyen irányt nem mutat, csak a rothadás komplex és megdöbbentő hiányos jelenlétére utal. A cikk arról számol be, hogy ez az elhagyott testrész döbbenetet keltett. Hasonló módon döbbenetet kelt Keresztes művének befogadójában az a körülmény, az elhagyatott, inoperatív és poszthumán valóság felbomlasztóan vonzza a tekintetet. Az alantasság, az esztétika felbomlása, a rossz transzparenciája olyan jelenségek, amelyek egy rothadt kéz markában sűrűsödnek össze.

Keresztes Zsófia: Virágzó Router, 2016
, polisztirol lap, akrilfesték, művirág, router, purhab, műanyag cső, gyorskötöző | fotó: Zana Krisztián

BIBLIOGRÁFIA:

Barabási Albert László (2013) Behálózva: A hálózatok új tudománya (Budapest: Helikon Könyvkiadó)

Bateson, Gregory (2000) Steps to an Ecology of Mind: Collected Essays in Anthropology, Psychiatry, Evolution, and Epistemology (Chicago and London: University of Chicago Press)

Baudrillard, Jean (1990) „A rossz transzparenciája” In: Sári László, Bókay Antal, Vilcsek Béla, Szamosi Gertrúd (2002) A posztmodern irodalomtudomány kialakulása: A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig – Szöveggyűjtemény (Budapest: Osiris Könyvkiadó)

Burdick, Anne, Drucker, Johanna, Lunenfeld, Peter, Presner, Todd, Schnapp, Jeffrey (2016) Digital Humanities (Cambridge: The MIT Press)

Kristeva, Julia (1992) Black Sun: Depression and Melancholia (New York: Columbia University Press)

Clarke, Bruce (2008) Posthuman Metamorphoses: Narrative and Systems (New York: Fordham University Press)

Deleuze, Gilles – Parnet, Claire (2016) Párbeszédek (Budapest: L’Harmattan K.)

Freeman, Charles (2012) Holy Bones, Holy Dust How Relics Shaped the History of Medieval Europe (New Haven and London: Yale University Press)

Geary, Patrick J. (1991 [1978]) Furta Sacra: Thefts of Relics in the Central Middle Ages (Princeton: Princeton Universtiy Press)

Horváth Márk – Lovász Ádám (2016) The Isle of Lazaretto: Studies in Separation (Schism Press)

Leary, Timothy (2003) Az eksztázis politikája: Drog, tudat, vallás (Budapest: Edge 2000)

Moldvay Tamás (2016) „E mint esemény”, Tiszatáj 70 évf, 9 sz., 2016, pp. 46-61.

Pasquinelli, Matteo (2013) “Biosphere of Machines: Enter the Parasite” In: Ariane Lourie Harrison (ed.) (2013) Architectural Theories of the Environment: Posthuman Territory (New York: Routledge)

Ricoeur, Paul (1997) Fenomenológia és hermeutika (Budapest: Kossuth Kvk.)

Thacker, Eugene (2004) “Networks, Swarms and Multitudes” In: Arthur Kroker and Marilouise Kroker (eds.) (2004) Life in the Wires: The Theory Reader (New World Perspectives Books)