Nemere Réka | Pályalátvány, hálók

Liget Galéria, Budapest
2017. március 16 – április 13.

Nemere Réka képei karakterisztikusan nagyon zöldek, zöldebbek, mint itt a Liget májusban, júniusban. Magában a zöld színben benne rejlik az a biztatás, az az optimizmus, amit megragadok. Tudom ez mind csak bla-bla-bla.

De mégis: Nemere festi zöld képeit, mással nem törődik. Boldog ember, senki se ellenőrzi, mennyi zöldet fest és hova és miként, ahogy kedve tartja szabad, mint a madár. Szabad, mint a madár, de alapjában véve nem. Zárt teret, focipályát konstruál, és ebben a zárt rendszerben gondolkodik, önmaga által szerkesztett, kigondolt, egyszemélyes játékszabályokkal. Ezeket a szabályokat leolvashatjuk a képeiről. Hol nyit a képen egy kaput, vagy egy eget, hol bezár egy távlatot. Néha hálóval takarja előlünk a pályát. Nem a focistáknak kell a háló, ők aligha tudnák kilőni az olajfesték labdát a pályáról. A pálya pedig tömény zöld, szinte műfű, legozöld. Élénk műfű lesz a harmatos besztercebányai fűből. Ezt a zárt rendszert találta ki magának, ahol csak a pályán van élet. Azon kívül üres ég, vagy tömör hegy, erdő. Az igazi játék szenvedélybetegek látnak így.

Nemere Réka: Pályalátvány, hálók (részlet a kiállításról) Liget Galéria, 2017 | Fotó: Sulyok Miklós

Igazságtalan vagyok? Igen. Mert a festő a pálya szélén áll. Önmagát, nézőpontját a pálya szélére pozícionálja, amivel mi is azonosulunk. Így belőlünk is szurkoló lesz, vagy cserejátékos, aki várja, hogy a pályára lépjen. Persze a kérdés az, hogy kiknek is szurkolunk? Vagy kik helyére kéne bemenni a pályára? Van tétje a meccsnek? Úgy tűnik, hogy mi a pályaszélén állók izgatottabbak vagyunk, mint maguk a játékosok a pályán. Szeretnénk drámát látni, a pályán játszódó nyugodt passzolgatás helyett. Mikor jön el a dráma ideje, nem tudjuk azt sem, hogy eljön-e. Mivel festményről van szó, még jó ideig mi itt fogunk állni a pálya szélén, ők pedig belül merevednek be egy mozdulatba.

Nemere Réka: Pályalátvány IX, 1999–2016, olaj, vászon, 50 × 70 cm | Fotó: Sulyok Miklós

Nemere Réka: Pályalátvány X, 1999–2016, olaj, vászon, 50 × 70 cm | Fotó: Sulyok Miklós

Akárhányszor focimeccsen voltam, mindig huzatos volt a pálya, a szél örömét leli a nagy üres térben. Itt nem. Itt a zöld mezőben, konstruktív szélcsend van, amiben – mint kés a vajban – mozognak a játékosok, és nem fáradnak el.

Egyáltalán kit figyelünk a pályán? Ki a sztár, ki a csatár? Jelenléte érthető lenne, de a sztár észrevétlen marad. Ez jó vagy rossz, így van.

Hol van a labda? Jó lenne előkeríteni azt a labdát, mégis ő lehetne a főszereplő, ha már nincs csatár. Rákérdezek. Felhívom Rékát. – És a labda? – Lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem.

Világos. A labda is mellékes. De akkor mégis ki a főszereplő? A vonal. Vonal a vonal, vonal a kapu, és vonal a háló is. Mind határol, elválaszt valamitől, valamit. Nélküle nincs pálya, csak mező. Ő értelmezi, keretezi a teret. Ő a keret.

Nemere Réka: Pályalátvány, hálók (részlet a kiállításról) Liget Galéria, 2017 | Fotó: Sulyok Miklós

És az idő? Az idő meghatározhatatlan ezeken a képeken. Adjunk az időnek egy pohárka bort, hogy tudjon dönteni önmaga felől, mert nagyon tanácstalan. A képeken nincs sípszó, pedig a sípszó az időbeli vonal a pályán.

A háló nagyon bő, amibe ezer gólt lehetne lőni, és sok kapus vetődhetne benne egyszerre. Az oldalvonalak pedig feszesek, szenvtelenül tárgyilagosak, eddig és nem tovább. Falusi focimeccseken voltam, a kutyák is tudták, hol a pálya széle, nem rohantak be a pályára.

Kétségeink velünk vannak, illetve nekik a pálya szélén kell maradniuk, a pályán már nincs helye, ott játszani kell. Mi a nézők a kétségek mezején állunk, és nézzük a meccset, ha önmagunkba felejtkezünk, akkor a gólt se vesszük észre.

Itt nincs is gól. Pedig mindegyik focista fejében a gól jár. Legalábbis kénytelen a gólra gondolni. Ezek a képek ennek a hiányát juttatják eszünkbe. Nemere ezekről nem fecseg, ezekről egy szót, egy ecsetvonást sem ejt. Nem fecseg a kapus pokláról, amikor gólt kap, nem száll le a pokolba a kapusért, de minket se taszít a pokolba, hogy ezt megértsük. Mert itt baráti labdakergetés van a pályán.

Nemere Réka: Pályalátvány, hálók (részlet a kiállításról) Liget Galéria, 2017 | Fotó: Sulyok Miklós

És ami még nincs, és amit nagyon szeretek a képeken, az hogy nincs sípszó, se focista se szurkolói káromkodás, se zaj, se moraj. Az a csend van, amely a magányos focipályák sajátja. Ez a csendes tér adja azt a képzetet, hogy ezek a figurák jelenések, testetlen suhanások, vetített képek, de nem izzadó, futó, lihegő emberek. Igen, ez a paradicsom, ahol még nem verejtékkel kell megkeresni kenyerünket. Majd ha a meccs véget ér, a pálya magára marad, és mit sem változik. Ő állandó, nincs benne semmi Haladás, se Újdonság se Divat.

Nemerénél a focisták is állandók, úgy tűnik mindig voltak, vannak és lesznek. Nem is igazi focisták, hanem személytelen színfoltok, szétszórt gondolatok. Ezeknek a szétszórt gondolatoknak ad teret a vonallal határolt pálya. Összetereli és mozgásban tartja őket. Ennek a megértése ad örömet a nézőnek. Ez a valódi műélvezet. Ez az öröm, amiért semmit sem érdemes lemondani.

Ahogy így elnézem, elemzem a képeket, minden kezd érthetővé válni, az idő sem bizonytalan többé, mintha minden képi-elem előjött volna az árnyékból, és beszélni kezdene hozzánk. De ilyenkor jobb óvakodni a dolgoktól, mert visszasüllyednek a kép állandó síkjába, mielőtt megértenénk, hogy mit is akartak mondani. Nekem ez a tapasztalatom.

Nemere Réka: Pályalátvány XII, 2017, olaj, vászon, 140 × 200 cm | Fotó: Sulyok Miklós

Nézzük egyben a kiállítást. Itt egyes képek képesek arra, hogy bizalmasan bevonjanak a sarokba, és a fülünkbe súgják, hogy a dolgok rendben vannak, és nemsokára gólra is sor fog kerülni. Ez megnyugtató, bár az efféle bizalmaskodást egy központi helyen lévő kép nem adja, az inkább meg sem szólal. Nem akar a dolgokon javítani, se szórakoztatni az adófizetőket.

Nemere Rékánál otthon van a focipálya. Nála a focisták önzetlenül futnak. Nem fizeti őket senki, hogy fussanak, játsszanak! Magáért a gyönyörért futnak, hogy festékfoltok legyenek. De ez nem festékfolt sport, ez valódi sport valódi önzetlen focistákkal. Nincs rájátszás, színlelés mint a tévében. Pedig a szerepjátszás boldoggá teszi az embert.

Nemere a meccset néző ember szerepében nézi a harsogó zöld pálya boldogságát, miközben úgy hátrál, hogy más nézőt ne lásson, de a pályát elég nagy szögben átlássa. A drámában megtalálta helyét, amit mi is átélhetünk, ha a képek elé állunk, és várjuk az összecsapást, a meccset, amit a képeket nézve csak önmagunkban találunk meg. De ad nekünk egy csendes képi teret, amiben szembe nézhetünk önmagunkkal. Nekem jó a szemem. Egyelőre még látom a képet, magam előtt a csendet, és látom a képet, magamban a meccset. Ezt kell összeegyeztetni. Világos?

(A megnyitó szöveg szerkesztett változata.)

Nemere Réka: Hálótanulmány II, 2016, olaj, vászon, 24 × 30 cm | Fotó: Sulyok Miklós

Nemere Réka: Hálótanulmány III, 2016, olaj, vászon, 24 × 30 cm | Fotó: Sulyok Miklós

Nemere Réka: Hálótanulmány IV, 2016, olaj, vászon, 80 × 90 cm | Fotó: Sulyok Miklós