Kétfejű gyufa | Válogatás négy kortárs román magángyűjteményből

Kurátorok: Diana Marincu – Szegedy-Maszák Zsuzsanna

Új Budapest Galéria, Budapest
2018. február 16 – május 27.

Az utóbbi évtizedben a román művészet sikere, mondhatni, töretlen – legyen szó filmről, színházról, vagy képzőművészetről. Az idei Arany Medvét Adina Pintilie elsőfilmes rendező alkotása nyerte a Berlinálén, de olyan alkotókkal, mint Cristi Puiu vagy Corneliu Porumboiu, a román újhullám már évek óta a filmes élmezőnybe tartozik.

Andrei Şerban – aki már többször is rendezett Magyarországon – nemrég állított színpadra a Radnóti Színházban Shakespeare III. Richárdját.1 Hasonló példák hozhatóak a képzőművészet területéről is, ahol például a kolozsvári és egyben berlini kirendeltségű – a kiállításon is megjelenő – Plan B Galériának2 köszönhetően Adrian Ghenie és Victor Man képzőművészek is nagy ismertségre tettek szert. Számos hazai tárlaton találkozhattunk már a Kétfejű gyufa kiállításon is látható művészekkel, így például a Műcsarnok Európai utasok3 kiállításán (2012) amely Angel Judit rendezésében mutatta be átfogó módon a kolozsvári művészeti színteret. 2015-ben pedig Ciprian Mureșannak4 a Ludwig Múzeumban, majd Mi Kafchinnak a Trafó Galériában5 volt önálló bemutatkozási lehetősége.

Az Új Budapest Galéria Kétfejű gyufa című kiállítása a Bálnában6 négy fontos román magángyűjteményből – Mircea Pinte, Ovidiu Şandor, Răzvan Bănescu és a Plan B Alapítvány kollekciójából – mutat be válogatást, Diana Marincu7 és Szegedy-Maszák Zsuzsanna rendezésében. Egy ilyen típusú válogatás több kérdést is felvet: az, hogy a bemutatott anyag négy magángyűjtemény alkotásaiból áll össze, értelemszerűen valamennyire limitálja a kurátorok döntéseit, választási lehetőségeit. Lehet, sőt valószínű, hogy ezáltal kimaradnak olyan művészek vagy művek, amelyeket amúgy a román kortárs szcénát tekintve fontosnak, reprezentatívnak ítélnének. Viszont az is igaz, hogy egy ilyen szelekció éppen arról mutathat átfogó képet, hogy melyek azok a művészek, tendenciák, irányzatok, amelyek már „áttörtek” egy bizonyos szintet, bekerültek egy adott gyűjteménybe – azaz részévé lettek egy sajátos piaci logikának – és elindultak a kanonizáció útján. Emellett a magángyűjtemények nyilvános bemutatása egy intézményben mindig fontos lépést jelent a különböző szereplők (művész, gyűjtő, kurátor, muzeológus) szemszögéből nézve, és a kapcsolatok aktivizálását tekintve. Végső soron pedig hangsúlyozza azt is, hogy noha az, hogy ki mit gyűjt, számos különböző szempont alapján áll össze, mégis mindig tartalmaz egyfajta szubjektivitást, személyességet. Éppen ettől a többirányú mozgástól válik izgalmassá a magángyűjtemények bemutatása és vizsgálata, amely ugyanakkor az Új Budapest Galéria következetes kiállításpolitikájának része is egyben.8

A döntés a kurátorok részéről egy ilyen kiállítás rendezésekor abban is áll, hogy megtartják-e ezt az egységet, és a gyűjtemények szerint mutatják be az anyagot, vagy saját tematikus kategóriákat hoznak létre, és ezekbe helyezik be a műveket. Jelen kiállítás esetében ez utóbbira esett a választás és igen szerencsés módon: az öt tematikus egység – Ütközőpálya, A reflektív én, Vegyél nekem rejtelmet, A csend temploma, Az űr peremén – kifejezetten átgondolt koncepciót tükröz, és sikeresen, ám nem didaktikusan próbálja összefoglalni a kortárs (és helyenként korábbi) román képzőművészet legfőbb tendenciáit, érdeklődési irányait, meghatározó alkotóit. Ahogy a kiállítási koncepció is hangsúlyozza, az öt tematikus szakasz – melyek a diktatúra utáni újrakezdésre, az ehhez kapcsolható társadalmi, történelmi és gazdasági változásokra, valamint mindebben az egyén szerepére kérdeznek rá – fejezetekként, illetve egy összefüggő narratíva részeként is értelmezhetők. És ez valóban így is van, mivel az egységek pont a megfelelő mértékben árnyalják és egészítik ki egymást, ezáltal inkább egyfajta konstellációt, mintsem lineáris történetet hozva létre. Eközben azt is érezhetjük, hogy melyek azok a „kulcs” munkák, amelyek akár több tematikus egységhez is tartozhatnának, illetve melyek azok, amelyek az adott gyűjtemény profilját ugyan árnyalják, a kiállítást azonban kevésbé teszik izgalmassá.

1

http://radnotiszinhaz.hu/repertoar/lll-richard/

2

http://plan-b.ro/

3

Európai utasok. Kolozsvári képző művészet az ezredforduló után, Műcsarnok, Budapest, 2012. április 19 – július 8. (http://mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=561c3525eebf4&tax=), ld. még: Hornyik Sándor: Alternatív időutazók – Posztkommunizmus, figurativitás, és dekolonializáció. Balkon, 2012/7,8., 2-11. (https://issuu.com/balkon_2012_7_8)

4

Ciprian Mureșan: Egzisztenciátokat szerződés szavatolja, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2015. január 16 – március 22. (https://ludwigmuseum.hu/kiallitas/ciprian-muresan-egzisztenciatokat-szerzodes-szavatolja), ld. még: Szipőcs Krisztina: Néhány szó az elnyomó rendszerekkel szembeni harcképtelenségről. Balkon, 2015/5., 9-13. (https://issuu.com/balkon_2015_05)

5

Mihuț Boşcu Kafchin: Fordított öntervezés. Trafó Galéria, Budapest, 2015. szeptember 19 – október18. (http://trafo.hu/hu-HU/mihut_boscu_kafchin)

6

http://budapestgaleria.hu/uj/2018-kiallitasok/ketfeju-gyufa-valogatas-negy-mai-roman-magangyujtemenybol/

7

Diana Marincu többek között a 2017-es az Art Encounters társkurátoraként lett ismert. Ld. még: Egy személyesebb nézet | Beszélgetés Diana Marincuval (http://balkon.art/home/egy-szemelyesebb-nezet-beszelgetes-diana-marincuval/)

8

http://budapestgaleria.hu/uj/2018-kiallitasok/ketfeju-gyufa-valogatas-negy-mai-roman-magangyujtemenybol/
http://budapestgaleria.hu/uj/2014-kiallitasok/kortarsak-gyujtok-es-muveszek/

© Fotók: Eln Ferenc

APPARATUS 22: Vegyél nekem rejtelmet, 2015, (részlet), fa, szőrbundák, neon felirat | O. S. Gyűjtemény

Az Apparatus 22 Vegyél nekem rejtelmet című nagyméretű installációja erős indítása a kiállításnak. Ennek az első tematikus egységnek a munkái ironikusan és viszonylag könnyed hangnemben reflektálnak a ’89 utáni változásokra, a fogyasztói kultúra megosztó szerepére és mindennek a művészetre való hatására. Az Apparatus 22 munkája, címéhez híven, kissé enigmatikus: egy fából készült ágytámlára egymáshoz varrt szőrmebundákat aggattak, mely ruhadarab általában az újgazdag mohóság, birtoklási vágy asszociációt ébreszti fel. A ’90-es évek hirtelen meggazdagodó rétegének a „nyugathoz” való felzárkózási kísérlete és annak lehetetlensége fogalmazódik meg a műben, amelyet a címadó mondat paradox állítása gondol tovább: a nem materiális dolgok megvásárlása mint realitás és/vagy illúzió.

Mircea CANTOR: Gyémánt kukorica, 2005, öntött kristály, kartonpapír posztamens | M. P. Gyűjtemény

Egy átvezető folyósóra szorult ugyan, de a kiállítás egyik legizgalmasabb és legjobban kifejtett alrésze a Reflektív én-szekció. A legdominánsabb műfaj itt a portré, az önarckép, mely különböző koncepciókon és stílusirányzatokon keresztül jelenik meg: láthatunk performansz-dokumentációt, absztrahált portrét, belső énképeket, vagy a genderrel való játékot is. Felbukkannak olyan ismert művészek, mint a már említett Adrian Ghenie, akinek Cím nélkül (Darwin) című 2014-es absztrakt munkája baconi színkezelésével radikálisan nyúl a portré műfajához, vagy Ion Grigorescu, akinek Önarckép mint Tutanhamon című 1976-os fotóján a művész nyakán a fáraó halotti maszkjának lenyomata látható, összemosva a művész és a teremtő/uralkodó mítoszát. A maszk, lenyomat kérdése más munkákban is megjelenik: Alex MirutziuÉlő maszk a művészről mint 29 éves önmaga (2011) – saját arcának üveglenyomatát készítette el egyfajta halotti maszkként, kísérteties hatást keltve hever, alulról megvilágítva egy posztamensen. Hasonló unheimlich érzést vált ki a kiállítás másik erős, már-már túlságosan is hangsúlyos installációja, Iona Nemes A fehér csapat (Sátán) című 2009-es munkája. A román paraszti kultúrából származó – a busójárás során használtakra emlékeztető – rituális maszkok, kisajátításuknak köszönhetően, kissé idegenül hatnak: póznákra szerelve egyszerre ijesztőnek, s ugyanakkor erejüket vesztettnek tűnnek a galéria térben. Noha egy másik alegységhez tartozik, érdemes idekötni a már említett Mi Kafchin Az altertest alkímiája című 2013-as festményét, amely a maga furcsa összevisszaságában egy ember és egy robot kapcsolatát, afféle kortárs Frankenstein-sztorit idéz, amely szintén olvasható egyfajta kritikus önportréként is.

Ioana NEMEȘ: A fehér csapat (Sátán), 2009, szőr, bőr, szarv, arany, epoxid | O. S. Gyűjtemény

Alex MIRUTZIU: TAH29. Élő maszk a művészről, mint 29 éves önmaga, 2011, üveg | O. S. Gyűjtemény /// Adrian GHENIE: Cím nélkül (Darwin), 2014, olaj, vászon | O. S. Gyűjtemény

Alex MIRUTZIU: TAH29. Élő maszk a művészről, mint 29 éves önmaga, 2011, (részlet), üveg | O. S. Gyűjtemény

Adrian GHENIE: Tanulmány az Önarckép mint Charles Darwin-hoz, 2013, szén, papír | O. S. Gyűjtemény /// Rudolf BONE: Gesztenyés önarckép, 1983, fénykép | R. B. Gyűjtemény /// Ștefan BERTALAN: Növényi önarckép, 1985–86 k., vegyes technika | O. S. Gyűjtemény

Adrian GHENIE: Tanulmány az Önarckép mint Charles Darwin-hoz, 2013, (részlet), szén, papír | O. S. Gyűjtemény

Ion GRIGORESCU: Önarckép mint Tutanhamon, 1976, fekete-fehér fénykép | M. P. Gyűjtemény /// Sorin NEAMȚU: Egy kép visszaállítása, 2014, print transzfer, olaj, fatábla | R. B. Gyűjtemény

Cornel BRUDAȘCU: Cím nélkül, 1994, olaj, vászon | M. P. Gyűjtemény /// Gheorghe ILEA: Szemét (A Tronicart 1300 sorozatból), 2011, olaj, motorháztető | Plan B Alapítvány

Mi KAFCHIN: Az alter-test alkímiája, 2013, akril és olaj, vászon | O. S. Gyűjtemény /// Ioana BĂTRÂNU: Bekerített kert, 1994, olaj, vászon | Plan B Alapítvány /// (előtérben) Andra URSUȚA: Cím nélkül, 2015, aqua-resin, O. S. Gyűjtemény

Dan PERJOVSCHI: Vázlatfüzet – Tate előkészületi rajzok, 2006, O. S. Gyűjtemény

A portré-szekció folytatásaként jelenik meg A csend temploma című blokk, amelyben az elmagányosodott egyén vívódásai, emlékei, történelemképe és az arra való reflexió kerül előtérbe. Ez a rész izgalmasan vegyíti a lírai (és amúgy a tárlaton túlsúlyban levő) festményeket – mint péládul Șerban Savu vagy Mircea Suciu műveit – azokkal a fotóalapú munkákkal, amelyek a román forradalom utáni társadalmi változást, és az idő terekben megőrződött lenyomatait örökítik meg. Ilyen például Michele Bressan fotósorozata, amelyben a különféle szabadidő és turista központok átalakulását dokumentálja, a magyar közönség számára is ismerős atmoszférát felidézve. A már említett Suciu Hajolj meg (2007) című festményének görnyedt férfialakja pedig mintha egy korszakokon átívelő, mindig visszatérő mozdulatsort ragadna meg, amely alkalmazkodóképessége segítségével túlél minden rezsimet.

Gili MOCANU: Ipari templom, 2008, akril, vászon | O. S. Gyűjtemény /// Mircea SUCIU: Hajolj meg, 2007, olaj, vászon | R. B. Gyűjtemény

Simon Cantemir HAUȘI: Úszás szervezett helyen, 2009, olaj, vászon | M. P. Gyűjtemény /// Michele BRESSAN: Fast Eco Building, 2012, Wellness, 2011, Wellness, 2011, lambda print | O. S. Gyűjtemény

Kétfejű gyufa | A csend temploma (részlet a kiállításból)

E sorok írója a látogatás végére hagyta az Űr pereme nevet kapó tematikus egységet, amely önreflexív, helyenként ironikus alkotásokon keresztül többek között magát a művészeti kánont, az hommage kérdését, a művész pozícióját, illetve mindennek társadalmi, gazdasági vetületét emeli ki. Ezek a munkák kifejezetten alkalmasak arra, hogy kérdésfelvetéseikkel, dilemmáik kimondásával a tárlat záróegységét képezzék. Ciprian Mureșan munkája, melyben egy André Caderéről szóló album oldalait rajzolja egymásra, palimpszesztként működik és stílszerűen Cadere 1973-as párizsi akciójának fotódokumentációja mellé került. A mű eszünkbe juttathatja Esterházy Péter Ottlik Géza Iskola a határon művéről készült „másolatát” is. Mindez kiegészül Mureșan egy másik ismert, ám a leheletfinom grafikai stílust elhagyó munkájával, amelyben tulajdonképpen Yves Klein művét játssza újra, azaz folytatja: Ugrás a semmibe, három másodperccel később (2004) címmel. A földön fekvő alak visszazökkent a valóságba: kiábrándít, és egyben szembesít. Hasonlóan, mint a kiállítás címadó munkája: Mircea Cantor egyszerűségében frappáns gesztussal utal a gyorsan elérni kívánt változások, sikerek átmenetiségére a kétfejű gyufa paradox tárgyával.

Cristi Pogăcean 2544 című videója méltó zárása a kiállításnak. Egy férfi láthatunk, amint egy zászlóval a kezében mászik meg egy hegyet – a leírásból kiderül, hogy itt maga a galerista „hódítja meg” Románia legmagasabb csúcsát, zászlóján pedig egyik művészének arcképe látható. A sikert és a hírnevet szó szerint szállító, a művészt a „legmagasabbra” vivő-juttató galériatulajdonos mítosza, illetve az ez iránti vágy, valamint az ezzel kapcsolatos illúzió és mindennek a nehézsége ötvöződik ebben az ironikus, 2006-os videómunkában, amely ugyanakkor magára a magángyűjtés gesztusára, és annak nyilvános térbe való helyezésére is utalhat.

A kiállítást végigjárva nem az állhat össze a látogató fejében, hogy melyek az egyes magángyűjtemények fő jellemzői – bár kétségtelen, hogy kirajzolódnak bizonyos jellegzetességek –, sokkal inkább egyfajta háttérként, felületként működnek ezek a válogatások, melyek kiemelik a kortárs román művészeti színtér legizgalmasabb aspektusait, tendenciáit, művészeit. A tematikus blokkok jól vezetik a nézőt, rámutatnak a leglényegesebb kérdésekre, és noha a szelekció értelemszerűen nem törekedhetett teljességre, mégis egy izgalmas, továbbgondolásra késztető élménnyel távozunk.

Ciprian MUREȘAN: André Caderéről szóló könyvből válogatott képek, 2017, ceruza, papír | O. S. Gyűjtemény /// André CADERE: Kiállítás a Galerie des Locataires-vel, Avenue des Gobelins, 1973, fényképek | O. S. Gyűjtemény

Ciprian MUREȘAN: André Caderéről szóló könyvből válogatott képek, 2017, (részlet), ceruza, papír | O. S. Gyűjtemény

Ciprian MUREȘAN: Ugrás a semmibe, három másodperccel később, 2004, fénykép, kiállítási példány | M. P. Gyűjtemény /// Gabriela VANGA: Pavel, 2006, üveg, fehér homok | M. P. Gyűjtemény

Gabriela VANGA: Pavel, 2006, üveg, fehér homok | M. P. Gyűjtemény

Kétfejű gyufa | Az űr pereme (részlet a kiállításból)

Dragoș ALEXANDRESCU: A kudarc gyakorlása, 2013, videó, 5’33’’ (filmképek) | O. S. Gyűjtemény

Cristian RUSU: Tiroli pavilon, 2007, beton objekt és fénykép | M. P. Gyűjtemény

Radu COMȘA: Fázis 3-5-7, 2014, beton és olaj-alapú festő toll, lenvászon | R. B. Gyűjtemény /// Radu COMȘA: Átírás (Beethoven 5. szimfóniája), 2013, olaj, vászon | R. B. Gyűjtemény /// Ioana NEMEȘ: Cím nélkül (péntek 11. 01. 2008.), 2008, epoxid, festék, lakk | O. S. Gyűjtemény

Ioana NEMEȘ: Cím nélkül (péntek 11. 01. 2008.), 2008, (részlet), epoxid, festék, lakk | O. S. Gyűjtemény

Mircea CANTOR: Kétfejű gyufa, 2002–2003, A romániai Szamosújvári Gyufagyárban kézzel gyártott 20.000 doboz gyufa | M. P. Gyűjtemény

Mircea CANTOR az Új Budapest Galériában, Budapest, 2018. 05. 27., 15:30:03

Cristi POGĂCEAN: 2544, 2006, videó, 5’ (filmképek) | M. P. Gyűjtemény

Miklós ONUCSAN: Álló balett a századvégért, 1996, filmre vett akció, videó 14’ | Plan B Alapítvány /// Ana LUPAȘ: Identitás ing (második generáció), 1969, szövet, cérna, izzadság, vér | O. S. Gyűjtemény

Miklós ONUCSAN: Álló balett a századvégért, 1996, filmre vett akció, videó 14’ (filmképek) | Plan B Alapítvány

Ana LUPAȘ: Identitás ing (második generáció), 1969, (részlet), szövet, cérna, izzadság, vér | O. S. Gyűjtemény