Art Encounters | Kortárs Művészeti Biennále*

Kurrátorok: Ami Barak, Diana Marincu

Temesvár
2017. szeptember 30 – november 5.

2017 szeptember utolsó napjaiban Temesvár utcáit lelkes kiállítás-látogatók lepték el. E napok egyikén alkalmam volt beszélgetni Diana Marincuval, az Art Encounters címmel megrendezett biennáléról.

Szegedy-Maszák Zsuzsanna: Ez volt az első alkalom, hogy együtt dolgoztál Ami Barakkal?

Diana Marincu: Igen, de már ismertük egymást korábbi projektek révén.

Sz-M Zs: És ki szervezte meg a csapatot?

DM: Az Art Encounters Alapítvány javasolta, hogy működjünk együtt, és ez nagyon jól sikerült.

Sz-M Zs: Volt valamilyen kapcsolatod a korábbi biennáléval?

DM: Az első biennálén nem játszottam különösen fontos szerepet. A meghívott galériák szekcióban rendezett Plan B kiállításnak voltam a társkurátora Mihai Poppal, írtam egy szöveget a katalógusba és megismertem mindkét kurátort a kolozsvári és bukaresti kutatóútjuk során.

Diana Marincu | Fotó: Ovidiu Micşa

Ami Barak | Fotó: Ovidiu Micşa

Sz-M Zs: Ugyanazok a helyi művészeti helyszínek szerepeltek a mostani biennálén is, mint az elsőn?

DM: Javarészt. Az első biennálén a helyi közönség számára a város közepén található nagyméretű, elhagyatott katonai épület, amelyben a meghívott galériák mutatkoztak be, jelentette a fénypontot. A város lakói naponta elmentek mellette, de nem tudták, hogy mi van belül. Most a villamos remízt használtuk, mely szintén egy olyan épület, amelyet nagy kíváncsiság övezett, de ahová senki sem tudott bemenni. A biennálét követően ez lesz a Közlekedési Múzeum.

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Közlekedési Múzeum, Temesvár), balról jobbra: Julien Prévieux: Anthologie des regards, 2015 (fa, képernyők és selyemszőnyeg emulzió, változó méret); Zbigniew Libera: Lego. Koncentrációs tábor, 1999 (tintasugaras nyomat, papír) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Sz-M Zs: A Vízművek is egy ilyen jellegű épület?

DM: Igen, ezt szintén mindenki ismeri. Valójában mindenki UFO-nak becézte a formája miatt. Székely László1 tervezte, aki rengeteg temesvári épületnek volt az építésze. A Cigaretta Gyár2 egy másik olyan épület, melyet a helyi lakosok szintén jól ismernek kívülről, de belülről egyáltalán nem. Ebben rendezték meg a marosvásárhelyi B5 Stúdió kiállítását. Nagyon szerencsések voltak, hogy kapcsolatba léptek a Misc szervezettel,3 akik helyrehozták ennek a nagy épületnek egy részét, és odaadták a B5-nek erre a kiállításra.

Sz-M Zs: Doktori dolgozatodat a biennálékról írtad. Mennyire vagy rendületlen híve és mennyire szeretnéd átalakítani a biennále műfaját?

DM: Azt hiszem, hogy a periférikus művészeti szcéna szemszögéből a biennále nagyon jó eszköz arra, hogy felkeltsük az érdeklődést egy adott hely történései iránt, illetve arra, hogy kik vagyunk. Máskülönben a biennálék különböző fajtájúak és méretűek. Fontosnak tartom, hogy minden egyes alkalommal felül kell vizsgálni a modellt és nem szabad csak automatikusan átvenni. Massimiliano Gioni írása, In Defense of Biennials,4 feltette a kérdést, hogy vajon továbbra is használható modell-e a biennále, és arra a következtetésre jutott, hogy ez mindig attól függ, hogy a kurátor mennyire képes újragondolni a biennále-konstrukciót a folytonosság és újítás, és a múlttal való szakítás jegyében. Ismerni kell az előzményét, de a jövő szempontjából kell mérlegelni a lehetőségeket. Mert abban a pillanatban, ha már mintaképpé vagy receptté változik, nem tud hatékony eszköz lenni a múlt felülvizsgálata és a jelen sürgető kérdései szempontjából.

1

1913 és 1922 között Temesvár főépítésze, a Vízműveket 1910-ben tervezte.

2

1847-ben épült.

3

A Misc Művészeti Központ fényképészettel és színházzal foglalkozik, workshopokat, vetítéseket, vásárokat rendeznek. ld. még: https://www.patreon.com/MiscArtsCenter

4

Massimiliano Gioni: „In Defense of Biennials”, In: Contemporary Art: 1989 to the Present. Alexander Dumbadze–Suzanne Hudson (szerk.), Wiley-Blackwell, Chichester, West Sussex, UK, 2013

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Közlekedési Múzeum, Temesvár), balról jobbra: Crisitna David: The Real Reason of the Migration of People in Europe to West, 2006 (videó, mini DV, 1 perc, 58 mp); Szilárd Miklós: Freelancers Space Station, 2017, objekt (acetofán, ragasztóanyag, pigmentek), installáció, Hans Mattis-Teutsch festménye © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Sz-M Zs: Mik voltak az idei biennále kihívásai?

DM: Mivel ez egy nagyon ambiciózus vállalkozás, minden alkalommal kihívás a megvalósítása és figyelmes kivitelezése egy olyan városban, ahol az elmúlt években nem volt sok hasonló magánkezdeményezés. Temesvár elsősorban az 1980-as és 1990-es évek kísérleti légköréről ismert; ezt követően volt egy olyan időszak, amikor az emberek nem voltak kifejezetten bevonva a város kulturális életébe. Az 1990-es években például volt a Zona Fesztivál,5 melynek Ileana Pintilie volt a kurátora. De valahogy ez a kísérleti kontextus az elmúlt években kevésbé volt látható. Sokan elmentek, bár volt néhány kezdeményezés, ami véleményem szerint fontos volt, mint a TamTam6 vagy a Balamuc7 és mások. Azt gondolom, hogy a város számára fontos volt, hogy az újítások független vagy magánkezdeményezések eredményei, és hogy nem hagyatkozunk vagy reménykedünk kizárólag intézmények felől érkező ösztönzésekre, mert azokra hiába várunk. Kihívás volt a különböző feleket összehozni, és kapcsolatot teremteni a fiatalabb generációval, ugyanis külön-külön hangsúlyt fektettünk a most körülbelül harminc év körüli művészekre, a külföldi művészekre, idősebb művészekre; azt gondolom, hogy ez így egy jó kombináció volt. Kutatóutakra mentünk, hogy jobban megismerjük nemcsak a román, hanem a szerb szcénát is. Ezt a kapcsolatot is ki akartuk hangsúlyozni, részben a földrajzi közelség miatt. Furcsa, hogy mennyire közel vagyunk, mégis milyen kevés kapcsolatunk van a szerb művészeti világgal.

5

Ld. http://www.zonafestival.ro/ro/index.htm

6

https://www.facebook.com/SpatiulTamTam/

7

A Balamuc Galéria grafikákkal és vázlatfüzetekkel foglalkozik, 2017-ben a temesvári biennále egyik helyszíne volt. http://www.balamuc.org/

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Közlekedési Múzem, Temesvár). Miklósi Dénes: Noi am văzut [We’ve seen], 2016 (tintasugaras kétoldalas nyomat, 236×430 cm) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Sz-M Zs: Az említett magánkezdeményezések non-profitok voltak?

DM: A meghívott független kezdeményezéseket magába foglaló szekcióban igen, valamennyi szervezet non-profit volt. Válogatásunkban számos példája van az ilyenfajta kezdeményezéseknek, melyek Románia különböző területein működnek (B5 Studio, Citi Zenit, Lateral ArtSpace, MAGMA, pplus4, Raft, Sandwich, Tranzit.ro, Vector) a már említett Balamuc vagy a Simultan,8 mely tizenegy éve rendez videó fesztiválokat. Maga a biennále is egy magánkezdeményezés, Ovidiu Şandortól származik az ötlet, aki egyben műgyűjtő és üzletember. Nincsenek sokan, akik ilyen méretben tudnak vállalkozni és megvalósítani egy ilyen jellegű kezdeményezést.

Sz-M Zs: Az általad említett non-profit szervezetek pályáznak állami támogatásra?

DM: Igen, minden évben. De nem csak állami támogatásra, hanem másfajta finanszírozásra is; ezáltal állandó bizonytalanságban élnek.

Sz-M Zs: Ezen a biennálén vannak kifejezetten művészettörténeti tárlatok, és kortárs műveket felsorakoztató bemutatók olyan külföldi művészek alkotásaival, melyeket már máshol is volt szerencsém látni. Emellett vannak alkotások, amelyek kifejezetten erre az eseményre készültek, egyesek hely-specifikusak. A válogatásodban a hozzáállásodat inkább a művészekkel vagy a művekkel való együttműködés határozta meg?

DM: Azt mondanám, hogy mindkettő. Voltak olyan művészek, akikről a kezdettől fogva tudtuk, hogy szeretnénk, ha részt vennének, mert tudtuk, hogy jól fognak reagálni a témára, vagy jól tudnak viszonyulni ahhoz, amire gondoltunk; és volt, hogy láttunk alkotásokat, melyekről azt gondoltuk, hogy jól illenek a kiállítás koncepciójába. Nagyon fontos volt az új alkotások létrehozása, és nagyon szerencsések voltunk, hogy az Alapítvány lehetővé tette ezt.

Sz-M Zs: Hány művész készített művet kifejezetten erre a kiállításra?

DM: Azt hiszem körülbelül negyven.

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Közlekedési Múzem, Temesvár), balról jobbra: Zbigniew Libera: Lego. Concentration Camp, 1999 (tintasugaras print, papír); Lea Rasovszky: SOFT WAR (Bubble Gun of Sweet Surrender), objekt / installáció, felfújható szerkezet (600×350×250 cm) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Sz-M Zs: A történeti részekben a válogatáshoz művészettörténészként vagy kurátorként viszonyultál? Mennyire volt fontos számodra a történelem és a kontextus kommunikációja a néző felé? Egy rejtvényt rekonstruálsz a látogató számára, mint Georges Perec regényében9 a kirakók?

DM: Igen, de ez egy nagyon szubjektív rejtvény. Úgy gondolom, nem volt elég időnk arra, hogy egy történetileg – dátumokkal és kontextusokkal – is jól dokumentált kiállítást hozzunk létre. Nemrégiben láttam a Pompidou-ban, hogy használnak úgynevezett ‘exposition dossier’-t, vagyis történelmi, társadalmi és politikai adatokat is beszúrtak az állandó kiállításba és ez nagyon érdekes, mert ezek valahogy párhuzamot nyújtanak a látottakhoz. Ezek a beszúrások nem tolakodóak, csak ott vannak és a látogató rakja össze. Nagyon tetszett, de itt ezt nem alkalmaztuk, mert azt szerettük volna, hogy a hangsúly a műalkotásokon és a koncepción legyen. Azt gondolom, hogy a légkörből és a kiállításokat összekötő szál révén a látogató érzékelni tudja, hogy mik történtek párhuzamosan, össze tudja kötni az eseményeket és ezáltal ki tudja rakni a kirakót, meg tudja oldani a rejtvényt. Magda Radu, a bukaresti Salonul de proiecte10 meghívott kurátora egy sokkal történetibb megközelítést választott, hiszen az általa rendezett kiállítás – A koncept határán túl – anyagát már évek óta kutatja. A Temesvári Képtárban rendezett kiállítások – Újból eljátszások, 5 temesvári művész, Decebal Scriba & Serge Spitzer – 40 évvel később, és a Történeti avantgárd és a ping-pong művészete – az 1970-es évekre, mint az experimentális művészet korára koncentráltak.

Sz-M Zs: Perec regénye – La Vie mode d’emploi – használati utasítás egy, az írásra ráerőltetett korlátozások összetett rendszerére épül, mely tulajdonképpen előre meghatározza a regény szerkezetét. A korlátozások gondolata mennyire tükröződik a kiállítás struktúrájában?

DM: A kiállítás struktúrája nem annyira a korlátozásokról szólt. Elsősorban azt akartuk, hogy legyen egy pont, melyet párhuzamosan lehet értelmezni, mint egyfajta elbeszélést. Az alfejezetek nem kapcsolódnak egymáshoz, az egész nem egyetlen történetként jelenik meg, hanem inkább különböző rétegeket képvisel. Olyan rétegeket, melyeket a mindennapi életben tapasztalunk, melyek bár nem annyira vannak jelen a nyilvános diskurzusban, de benne rejlenek, azonban ezekről ritkán esik szó.

9

Georges Perec: La Vie mode d’emploi, Hachette Littératures, Párizs, 1978

10

Magda Radu és Alexandra Critoru által 2011-ben kezdeményezett kurátori program. http://salonuldeproiecte.ro/about/

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Közlekedési Múzeum, Temesvár), előtérben: Bartha Sándor: March for a New Identity, 2017 (installáció, különböző tárgyak); Julien Prévieux: Le lotissement, 2008, akril, MDF, ∼250×200×150 cm egyenként © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Sz-M Zs: Visszatérve még egy utolsó kérdéssel a regényhez. A történetben a főszereplő Bartlebooth helyszínekről (kikötőkről) fest akvarelleket, amelyeket elküld valakinek, aki egyre komplikáltabb kirakókat készít belőlük. A kiállítások révén a látogatók egy helyre és egy korba tudnak ellátogatni?

DM: Így is lehet tekinteni rájuk. Ezek olyan rejtvények, melyekhez a látogatók könnyen tudnak viszonyulni, ebből a szempontból nem egy nagyon komplikált dologról van szó, és ilyenképpen különbözik Georges Perec regényétől, amiben minden nagyon komplikált és matematikai alapú. Itt szerintem nagyon könnyű dolga van a nézőnek, a látottakkal kapcsolatot tud teremteni. Kezdettől fogva az volt a célunk, hogy a kiállítás ne legyen túlságosan rejtélyes. Még olyan alkotások esetében is, melyek kicsit összetettebbek, és megértésük megkívánja a magyarázó szöveget, akkor is az embernek az az érzése, hogy olyasmiről szólnak, ami mindannyiunkat érint. Mert időnként kortárs művészeti kiállítások esetében az ember elszigetelődhet egyfajta buborékba a saját gondolataival, ötleteivel és művészekkel, és nem képes felmérni a munkája hatását.

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Közlekedési Múzeum, Temesvár), előtérben: Mircea Suciu: Color Palette (2), 2017 (olaj, akril, print); Ioana Bătrânu: Melancholic Interior, 2012 (akril, vászon), háttérben: Michel Blazy: Fontaine de mousse, 2007–2017 © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Sz-M Zs: A biennále bezárását követően mit szeretnél, hogy hosszútávon megmaradjon? Említetted, hogy egyes épületek központibb szerepet kapnak majd a város kulturális életében. Mit remélsz, hogy mi lesz a biennále hatása?

DM: Azt hiszem nagyon nehéz felmérni a hatást. Valaki a pedagógiai program felől érdeklődött; ez kezdettől fogva fontos volt a biennále számára. A művészeti közvetítés és a gyerekek látogatása a kiállításokon, mind nagyon fontos, de lehetetlen felmérni a közvetlen hatást, mert a közönség, akiről beszélünk, nagyon kiszámíthatatlan. Nem könnyű látni, hogy a munkád hogyan befolyásol valakit. Azt hiszem, hogy a legfőbb dolog amit szeretnénk az, hogy azok a fitalok akik megnézték a kiállításokat, a biennále jövőbeli megvalósításaiban szerepet tudnak majd vállalni. Mint struktúra, a biennále remélhetőleg egyre több kapcsolódási pontot fog teremteni más romániai és külföldi intézménnyel. És például nagyon jó lenne, ha Szerbiával vagy Araddal kialakulna egy állandó kapcsolat. Jó lenne más városok és más intézmények bevonása, mert eddig mi hívtuk meg a művészeket, mi végeztünk kutatást, és ez így egy személyesebb nézetet eredményezett.

Sz-M Zs: Mik a jövőbeli terveid?

DM: Még nem tudom pontosan. Idővel visszamegyek Kolozsvárra, és utána Bukarestbe. Kolozsvárott egy kiállításon dolgozom, amelyen Cristian Rusu és Michael Takeo Magruder, egy amerikai származású angol művész alkotásai szerepelnek. Nagyon eltérő területről jönnek: Cristiant a tér, az építészet és a tér átalakításának vizsgálata, míg Michaelt a virtuális valóság és a digitális művészet érdekli. Együtt egy galéria teret fognak rekonstruálni, miközben a monumentalitásról gondolkoznak a galéria terébe belépő látogató szemszögéből.

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Isho ház), Smaranda Ursuleanu: Vulvatic Wallpaper, 2017 (test nyomat, akril, papír) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Isho ház), balról jobbra: Pavel Brăila: Pickled Story, 2017, installáció (polc, házi készítésű tartósított zöldségek, változó méretek); Bartha Sándor: March for a New Identity, 2017 (installáció); Olivia Mihălțianu: Trousse Beauté, 2009, light-boxok (karton, fénycső, digitális nyomat); Mary Reid Kelley: Pasiphae’s Liquor Cabinet, 2014 (palackok, folyadék, tabletták, festék, üveg, fa) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Isho ház). Olivia Mihălțianu: Trousse Beauté, 2009, light-boxok (karton, fénycső, digitális nyomat) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszí: Isho ház). Cătălina Nistor: Supervised rooms, 2017, rajz © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Isho ház) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Isho ház). Pusha Petrov: Marsupium à main, 2010, fotósorozat (digitális print 3 mm alumínium dibond lemezen) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Isho ház). balról jobbra: Nona Inescu: A fuzzy feeling (térelválasztó), 2016 (fa keret, archív nyomtatás Hahnemuhle papíron); Pusha Petrov: Marsupium à main, 2010, fotosorozat (digitális print 3 mm aluminium dibond lemezen) © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Timco Hall). Lena Henke: First Ladies, (Michelle Obama, Patrizia D’Addario, Carla Bruni, Metriban Aliyeva, Miyuki Hatoyama, Anne Mette Rasmussen, Sizakele Khumalo, Nompumelelo Ntuli, Tobeka Madiba), 2009 (fa, asztalok, vegyes technika) | © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Life a User’s Manual (helyszín: Timco Hall). Flaka Haliti: Thendive, Grace, Rishika, Lefa, Kaden, Victoria, Nadia, Leo, Cyril, Mrs. Faye, Malrar, Josias, Ojas, Philip, Ernest, Ziyanda, Ledri, Amadou, Bayanda, Julien Sochima, Edgar, Daniel, Tshego, Nihal, Oyane, Ms. Dagrou, Anna, Abigail, Quentin, 2015–2016, installáció (fém, homok, műanyag) változó méret | © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters

Kiállítási nézet | Beyond the Concept Frontier. Művészek: Horia Bernea, Roman Cotoșman, Ion Grigorescu, Pavel Ilie, Julian Mereuță, Paul Neagu, Eugenia Pop, Decebal Scriba. Kurátor: Magda Radu. Kiállítás design: skaarchitects © Fotó: Ovidiu Micşa, Art Encounters