tárgy.történet.etc. | betűk.

Kurátor: Fisli Éva

Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
2018. március 9 – június 24.

„A tárgy.történet.etc. című kiállítás-sorozat és program célja, hogy alternatív látogatói útvonalakat építsen ki a Nemzeti Múzeum állandó kiállításain, tudományos, ismeretterjesztő és múzeumpedagógiai programokat szervezzen ezek köré, dokumentálja, és széles körben megossza eredményeit, megismerje látogatói véleményét, nézőpontjait, meghallgassa véleményüket.” – olvasható a betűk. című időszaki kiállítás ismertetőjében a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.1 A kiállítás alkotói2 kiválasztottak negyven, különböző korból származó tárgyat az állandó kiállításokból, és ellátták őket a magyar ábécé betűivel. A kiemelt tárgyak közös tulajdonsága, hogy mindegyik valamilyen írást, vagy írásként funkcionáló kommunikációs jelet tartalmaz. A tárgy és az azon található jel az emlékezés eszköze, amely tágabb társadalmi-kulturális környezetet idéz fel. Amellett, hogy egy emléket, eseményt jelöl, utal az adott kor nyelvhasználatára és szokásaira is. Egy könyv (Tessedik Sámuel: A paraszt ember Magyar országban) kivételével a kiválasztott tárgyak nem írott dokumentumok, hanem vagy a mindennapokban használták őket (pl. bronzkori öntőforma), vagy reprezentatív (pl. faragott díszdoboz Rákosi 60. születésnapjára) funkciójuk volt, sok tárgy pedig már a saját korában az emlékezést (pl. sírkövek, emlékérmék) szolgálta. A tárgyakon található különböző nyelvű (pl. görög, latin, héber, német, magyar) feliratok sokfélék, a legtöbbjük az alkotó nevét vagy a készítés dátumát jelöli, esetenként irodalmi, vallási utalásokat vagy korabeli idézeteket örökíti meg. Mindegyik olyan információt tartalmaz, amely alapján az adott kor valamilyen jellegzetességét megérthetjük, értelmezhetjük, és egyúttal olyan jelként működnek, amely megindíthatja az emlékezés folyamatát.

1

https://mnm.hu/hu/kiallitasok/betuk

2

Kurátor: Fisli Éva | Rendezők: Bak Andrea, Marosfalvi Ákos, Miklovics Gyula | Grafika: Vári Ágnes

Az útvonal kezdőpontja. Magyar Nemzeti Múzeum, előcsarnok | ©  Fotó: Rosta József

A kiállításon a tárgyakat kísérő szöveges táblákat kell a térkép alapján keresni, miközben az állandó kiállítások termein haladunk végig. A szövegek három szinten írják le a kiemelt tárgyakat. Egyrészt megtudjuk, mi a kiemelt tárgy, mikor, mire és hol használták. Másrészt leírják, mi volt a tárgy korabeli jelentése, mit reprezentált, milyen kulturális, vallási referenciákat, utalásokat tartalmaz. Harmadrészt az olvasható, hogy hol találták meg, mikor és hogyan került a múzeum gyűjteményébe. Fontos megjegyezni, hogy arra semelyik szöveg sem reflektál, hogy a kiválasztott emléktárgy hogyan illeszkedik a kiállítás narratívájába – az ábécé végéig nyitott marad tehát a kérdés, hogy mi a betűk jelentése a kiállítás kontextusában.

Átkeretezve. Lotz Károly és Than Mór: Pannónia megkoszorúzza a tudomány és a művészet géniuszait (1867–1880), a lépcsőházi falfreskó részlete | ©  Fotó: Rosta József

A negyven kiemelt tárgyat a hagyományos magyar ábécé negyven betűje jelzi, míg az utolsó teremben, különálló egységet alkotva, a kiterjesztett magyar ábécé plusz négy betűje (Q, W, Z, Y) található. A szöveges táblákat leszámítva csak itt látunk új tárgyakat, melyeknek más a funkciója is. Ezek az installációk értelmezik az útvonalat és a kiállítást, melynek egyik fő inspirációja – Jan Assmann és Jorge Luis Borges írásai mellett3Barnaföldi Anna „Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek” (2012) című munkája lehetett. Az alkotó két, időben eltérő középiskolai történelemkönyv félkövér betűvel szedett „mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészeknek” titulált sorait, mondatait rakta egymás mellé és fűzte fel két filmorsóra. Az egyik könyv 1974-ben jelent meg,4 a másik 2002-ben.5 Mint Peternák Miklós témavezetőként megjegyzi a Balkonban publikált írásában, a két kiállított könyv „egymástól valós időben mikrotörténelmi, három évtizednyi, ideológiai szempontból pedig »történelmi« távolságra”6 helyezkedik el.

3

Fisli Éva kurátor megjegyzése. | Jan Assmann: A kulturális emlékezet – Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 2013 | Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű. Elbeszélések. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1998. Uő: Az ős kastély. Esszék. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999

4

Unger Mátyás: Történelem a gimnáziumok III. osztálya számára. Tizedik, átdolgozott kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 [1967]

5

Závodszky Géza: Történelem III. a középiskolák számára. Hetedik, átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002 [1999]

6

Peternák Miklós: Az idei hó. IM 2.0., vagy a kooperáció formái. Balkon, 2013/5., 16–29. (http://epa.oszk.hu)

Az útvonal vége. betűk. QWXY | © Fotó: Rosta József

Barnaföldi Anna: „Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek”, 2012, installáció, vegyes technika | © Fotó: Rosta József

Barnaföldi Anna: „Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek”, 2012, installáció, vegyes technika | © Fotó: Maria Grecu

Barnaföldi alkotása a történelmi narratívák szubjektív szelekciójára, az oktatásban tanított narratívák politikai és ideológiai különbözőségére mutat rá. Az installáció nem ebben a kontextusban született, 2012-ben OTDK 3. helyezést ért el,7 majd 2015-ben a Budapest Galéria Időalap című kiállításán volt kiállítva a Bálnában.8 Barnaföldi installációja most került először hagyományos értelemben vett múzeumi intézménybe és rögtön az időszaki kiállítás egyik vezérmotívuma lett.

7

http://otdk2.ganda.hu/site/resume/30989

8

IDŐALAP / TIMEBASE. Idő-alapú médiaművek a kortárs képzőművészetben, Új Budapest Galéria, Budapest, 2015. december 5 – 2016. március 20., kurátor: Peternák Miklós (http://budapestgaleria.hu/uj/2015-kiallitasok/idoalap/)

Barnaföldi Anna: „Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek”, 2012, installáció, vegyes technika | © Fotók: Eln Ferenc

A filmorsók inspirációjára születhetett a Q betűvel jelölt audiovizuális montázs, mely az állandó kiállításokon vetített archív filmfelvételekből ragad ki részleteket és helyezi egymás mellé. A montázs szintén a történelem narratívájának szubjektivitására mutat rá, az alkotó, a kiállítás kurátora olyan részleteket emelt ki, amit ő valamilyen szempont alapján fontosnak, „megtanulásra szánt” résznek vél. A videó-részletek megszakítások nélkül pörögnek, a közönség pedig az oktatásban régóta használt MEMORITER szó betűivel ellátott székeken foglalhat helyet. Mint ahogy a történelemkönyv szerzői is meghatározzák, hogy mi a fontos rész a szövegekben, a tanár is megmondja az iskolában, hogy melyek azok a versek, szövegek, amiket szó szerint meg kell tanulni.

A W betű a szemléltető oktatás úttörőjének műve. Comenius: Orbis Pictus, az 1675 évi kiadás facsimiléje | ©  Fotó: Maria Grecu

Audió-videó montázs az állandó kiállításban vetített, legrégebbi filmfelvételekből | koncepció: Fisli Éva, vágás: Marton Ferenc | ©  Fotó: Rosta József

A harmadik tárgy egy emléktábla. „Egy fa (1971–2018) emlékére. A Múzeumkert felújítása miatt 2018-ban elmozdított emléktáblát 1971-ben egy budapesti általános iskola úttörői helyezték el egy akkor ültetett facsemete mellé.” – olvasható a tábla melletti feliraton. Az én értelmezésemben ez az emlékezet instabil voltára világít rá. Nemcsak az emlékezet tárgyát mozdították el a helyéről, hanem az emlékezés jelölőjét is. A történelem narratívája eszerint az emlékek és jelölők együttes áthelyezésével vagy megszüntetésével teljes mivoltában átírható. Míg a fenti két installáció szelektál a történelmi események között, a fa kivágásával a múzeum egyszerűen megszünteti az emléket és az emléktárgyat is; a kiállítással ugyanakkor a gyűjtemény részévé is teszi.

Ha megpróbáljuk kizárni a kiállítás kontextusát, a teljes múzeumi komplexumot, és csak a betűk. kiállítás tárgyaira és szövegeire koncentrálunk, azt tapasztaljuk, hogy egy sokkal dinamikusabb és sorozatszerűbb narratívát kapunk, mint az állandó kiállítások megtekintése közben. Ezt az érzést erősíti meg az utolsó teremben kiállított montázs, amely egymás mellé helyezi a kiemelt tárgyakat és eszközöket.

Analóg insta-mátrix | A betűk. című útvonal 40 tárgyának fotójával | koncepció: Fisli Éva, képek: Dabasi András, Marosfalvi Ákos, Rosta József | © Fotó: Eln Ferenc

Az állandó és az időszaki kiállítás tárgyait egymás mellé helyezve, kétfajta kiállítási szemlélet találkozik egy térben: a nemzeti történelmet a lehető legnagyobb részletességgel, teljes egészében megmutatni vágyó állandó kiállítások ideológiája, és ugyanezen a kiállításoknak a kisebb, finomabb részleteket megmutató töredékei.

Az állandó kiállítások külön-külön is egy-egy egységet alkotnak, az öt állandó kiállítás9 a nemzeti történelem egy-egy időben körülhatárolható szakaszát mutatja be, eközben együttesen is kiadnak egy struktúrát, az őskőkortól a rendszerváltásig kronologikusan feldolgozzák a Kárpát-medence történetét.

Frazon Zsófia azt írja, hogy a kronologikus rendezési elv egyik fő előnye, hogy strukturálja az egyes eseményeket, rögzíti a helyüket az időben, ezzel „stabil viszonyítási pontokat hoz létre a történelem színpadán.”10 Rámutat arra is, hogy az időbeli tagolás jelentősen meghatározza az interpretációs eljárást.

A betűk. sorrendiségben nagyrészt követi a lineáris, kronologikus narratívát, de a tárgyak közötti kapcsolatot nem az időben elfoglalt helyük határozza meg. A kiállítás nem idővonalként keretezi a tárgyakat, hanem egyfajta teret és kontextust nyújt, hogy a többi tárggyal összefüggésben, külön-külön és egyben is értelmezhessük azokat.

9

Kelet és Nyugat határán; Lapidárium; A koronázási palást; Magyarország története I. és II. rész. (https://mnm.hu/hu/kiallitasok/allando)

10

Frazon Zsófia: Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei. Budapest–Pécs: Gondolat Kiadó – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, 2011, 46.

H betű. Beavatkozás a római Lapidárium terében | ©  Fotó: Rosta József

Üvegserleg (rekonstrukció) egy szekszárdi szarkofágból, 3. század | Oldalán ógörög jókívánság: „Áldozz a pásztornak, igyál, és élni fogsz!” | ©  Fotó: Maria Grecu

Míg az állandó kiállítások látogatója választhat, hogy milyen sorrendben nézi meg a kiállításokat és az egyes termekben is ő dönt a megtekintés sorrendjéről, a betűk. alkotói nem hagytak lehetőséget a sorrend szabad megválasztására, egy szigorúan kijelölt útvonalat rajzoltak. Az ábécé sorrendje kijelöli a tárgyak helyét. Hiába követjük azonban az ábécé rendjét, nem kapunk egy lineárisan szabályos kronológiát, a múzeumi tér fizikai adottságai ugyanis több esetben megszakítják azt. Így például a koronázó palást megtekintése után egy szinttel lejjebb egy 14. századi zsidó sírkövet láthatunk, majd megint csak egy szinttel lejjebb egy 3. századi üvegserleg rekonstrukciójához vezet a térkép, aztán a 2. emeletre felsétálva a klasszicista palota 19. századi mennyezetdekorációja következik, utána pedig – mint ha mi se történt volna – folytatjuk egy középkori sírtéglával, immár a Magyarország története I. és II. rész című állandó kiállítások termein keresztül haladva. Az állandó kiállítások rendezőelve – mint Frazon írja – az időbeliség. A betűk. kiállítást az én értelmezésemben az idő mellett jobban meghatározza a múzeumi tér fizikai adottsága és az állandó kiállítások kronológiája.

A két kiállítás közötti legfontosabb különbség azonban mégsem az időfelfogásban van. Sokkal nagyobb szerepe van az eltérő hangsúlyoknak és kiemeléseknek. Az tehát a fő kérdés, hogy a kiállítás és az útvonal milyen eseményekre és történelmi fordulópontokra helyezi a hangsúlyt, melyik tárgyakat emeli ki és melyeket rejti el.

Az állandó kiállításokon a térben való elhelyezés jelzi, hogy a kurátorok mennyire tartanak a többi tárggyal összefüggésben fontosnak vagy kevésbé relevánsnak egy tárgyat, de politikai-ideológiai szerepe van annak is, hogy mekkora területet szánnak egy korszaknak és milyen eseményeket hagynak ki a narratívából.

A betűk. kiállításban nem a tárgy mérete, térbeli elhelyezkedése vagy történeti, muzeológiai jelentősége határozza meg, hogy mit emelnek ki és mit nem. A kiállítás alkotói egy szűkebb csoportba tartozó tárgyak (az állandó kiállításoknak azok a tárgyai, amelyek valamilyen írást tartalmaznak és részt vesznek az emlékezés folyamtában) közül válogattak ki számomra ismeretlen szempontok szerint negyvenet.

A történelmi elbeszélések konstruáltságát, egyúttal az események és tárgyak szelekciójának politikai és ideológiai szerepét mutatja meg a következő példa. Frazon Zsófia A túlélés rövid évszázada című kiállítás elemzése során arra mutat rá, hogy a kiállítás alkotói a második világháborút bemutató teremben hangsúlyosabbnak tartották a német oldalkocsis katonai motorkerékpárt kiemelni annak kuriozitása, mérete és múzeumi értéke miatt, mint a Holokauszt emléktárgyait. Frazon szerint módszertanilag és morálisan is hibáztak, a Holokausztot ezzel a gesztussal lényegében nem engedték be a nemzeti történelembe, hárították a felelősséget.11

11

Frazon 2011, 57.

Monogramos női rabruha részlete, 1944 | © Fotó: Rosta József

A betűk. kurátora és rendezői erre a döntésre reflektáltak azzal a gesztussal, hogy ugyanebben a teremben nem a szemet rögtön megragadó motorkerékpárt választották ki, hanem a katonai azonossági jegyet (dögcédula) és az auschwitzi rabruhát látták el az ábécé betűivel. Ugyancsak a szemléletbeli különbséget mutatja, hogy míg az állandó kiállításon jelentős teret kapott a két világháború közötti revíziós törekvések bemutatása (a 20. századi történelem leghangsúlyosabb része a kiállításon), a betűk. rendezői mindössze egy 1921-es áldozó tálat emeltek ki ebből a korszakból, amelyből egy vasútállomáson tartott szentmisén áldozott a királyi pár. Ezzel szemben az 1945 és 1990 közötti időszakot felölelő, kisebb alapterületű teremből négy tárgyat is kiválasztottak a kiállítás alkotói.

A tárgy.történet.etc. című kiállítás-sorozat a párhuzamos narratívák elismerésével teret és lehetőséget nyújthat arra, hogy a múzeum reflektáljon a nemzeti múlt bemutatásának eddigi gyakorlatára. A hangsúlyok és a szelekciós szempontok politikai-ideológiai újragondolása megváltoztathatja a Nemzeti Múzeum történelemszemléletét. Ha paradigmaváltásról nem is beszélhetünk, de a történelmi és a múzeumi narratíva konstruáltságának felismerése és reflexiója, valamint az elavult, memoriter alapú történelemoktatás és -felfogás kritikája mindenképp előremutató. A betűk. nem az állandó kiállítások és a múzeumi komplexum megváltoztatását tűzi ki célul, hanem perspektívaváltást kínál.

Magyar Nemzeti Múzeum, lépcsőház | ©  Fotó: Rosta József