Pakui Hardware: A megszokás szülöttei

Építészek: Ona Lozuraitytė és Petras Išora

Trafó Galéria, Budapest
2017. november 18 – 2018. január 7.

Amíg bő száz éve az ipari forradalom a fényképezőgép megjelenésével a képzőművészetek „szükségességét” kérdőjelezte meg, addig napjaink különböző, gyakran nyomasztó jóslatokat generáló technikai vívmányai mintha ugyanezt tennék az ember „létjogosultságával” kapcsolatban – igaz, egyelőre csak teoretikus szinten. Kétségtelen, hogy még ha nem is a teljes emberi lét válik szükségtelenné, de minket felváltva, egyre több korábbi funkciónkat, feladatunkat látják el azok a mechanikus gépezetek, algoritmusok, mesterséges intelligenciák, amelyek gyakran nem csak pótolnak minket, hanem emberi mivoltunkból eredő tökéletlenségeinket is kijavítva, egyben ki is emelik azokat.

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei, 2017 | kiállítási látkép | fotó: A művészek jóvoltából

A mechanikus és az organikus összekapcsolásának „hibrid” – a tökéletesedés egyszerre nyomasztó és idilli perspektíváit felvillantó – fogalomkészletéből kiindulva készítette el legújabb installáció-kiállítását a Pakui Hardware nevű művészpáros. A Neringa Černiauskaitė és Ugnius Gelguda litván művészek alkotta formáció elnevezése is magában hordozza azt a kettősséget, ami az egész kiállításra jellemző: a Pakui1 az anyag feletti – attól „függetlenedő” –, a hardware pedig az anyaghoz kötött sebességre utal.

A munkák alapja a humán erőforrásokat felváltó multifunkcionális gépek nem is olyan elképzelhetetlen utópiája (disztópiája?). A téma egyáltalán nem új: Giacomo Balla Pórázon vezetett kutya dinamizmusától kezdve – Ridley Scott és Denis Villeneuve – Szárnyas fejvadászán át Neil Harbisson hivatalosan elismert kiborgig2 számos formában, médiumon keresztül jelent meg (különböző előjelű előrejelzésekbe, jóslatokba bocsátkozva) gép és ember kapcsolata, ami az automatizáció egyre fokozódó mértékét tekintve nem is meglepő.

1

Pakui egy, a hawaii mitológiában szereplő istennő neve, aki egy nap hatszor is meg tudta kerülni az Oahu szigetet.

2

A Nagy-Britannia által hivatalosan elsőként elismert kiborg, avant-garde művész, akinek egy, a koponyájába ültetett antenna segít abban, hogy hallja a színeket: https://www.ted.com/speakers/neil_harbisson

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei, 2017 | vas, vízálló és nagy teherbírású ruhaanyag, szilikon chia maggal, szerelőlámpa | fotó: A művészek jóvoltából

A Pakui Hardware installációi (amelyek akár egy nagy installáció részeiként is szemlélhetőek) paradox módon most, 2017-ben épp azzal nyújtanak biztos pontot a látogatónak, hogy nem bocsátkoznak sybillai jóslatokba. A már említett kettősség – folyamatosan motoszkáló érzésként – végig jelen van, elkíséri a látogatót a kiállítótérben. Ugyanakkor a művek – amelyek egy nagyon is konkrét problémára reflektálva jöttek létre –, az alkotási folyamat közben olyan plusz jelentésrétegekkel gazdagodtak az anyagok összeválogatásának és a különböző hangsúlyú formáknak köszönhetően, hogy az asszociatív terep sokszor biztonságosabbnak tűnik, mint a művészi-kurátori értelmezéshez való ragaszkodás.

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei (részlet), 2017 | vas, vízálló és nagy teherbírású ruhaanyag, szilikon chia maggal, szerelőlámpa | fotó: A művészek jóvoltából

Az installációt három emberméretű, szinte emberi tulajdonságokkal felruházható szobor, valamint két levedlett bőr-szerű szilikondarab alkotja. A már oly sokat emlegetett kettősség ezúttal is megjelenik: a főleg ipari felhasználású anyagok (vas, nagy teherbírású vízálló anyag, fénycső, UV printelt és sima szilikon, víztartály) mellett az összes installációban egyetlen organikus anyagot találhatunk, mégpedig a chia magot. A művészek ennek a felhasználását azzal indokolták,3 hogy a chia mag napjaink szuperétele, amitől – legalábbis a legújabb, épp aktuális őrület hívei szerint – többre, jobbra leszünk képesek. A szuperképességek iránti érdeklődésük, vonzódásuk ugyanakkor megjelenik a protézisek vizualitásának és anyagainak (lásd: szilikon) felhasználása során is, ismét csak egy ambivalens megítélésű kérdéskört bevonva: a protézisek azon felül, hogy hiányt pótolnak, olyan tulajdonságokkal, lehetőségekkel is felruházhatnak, amelyeknek addig nem voltunk birtokában. Napjainkra természetessé vált, hogy fizikai és sokszor már szellemi határaink is bizonyos esetekben kiterjeszthetőek: a gépek tehát – a technológiai fejlesztések jelen szakaszában –, ha csak időlegesen is, de szupererővel ruháznak fel, miközben egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be életünkben. Ezzel pedig vissza is térünk az eredeti motívumhoz. Az installációban megjelenő fiktív gépek – még inkább összemosva a határokat – bizarrul szerethető karakterisztikusságuk mellett, emberi szervekhez is hasonlítanak. Ezt az ambivalenciát csak erősíti, hogy a megfigyelés és megfigyelhetőség érzése is egyszerre jelenik meg annál a nálunk jóval magasabb, talán leginkább lény-szerű szobornál, amely – bár lehet, hogy ennek az 1980-as évek horrorfilmjeinek reneszánszához is van némi köze – többedszerre is valamifajta Alien/Demogorgon benyomását kelti. A szürke anyag azonban, ami a hatalmas, gyomor- vagy gége alakú vázakat takarja – s elsőre némi képzavart, beazonosítási „anomáliát” okozhat – valójában ruhaként funkcionál: óv, véd, takar, melegen tart, s ugyanakkor díszít, öltöztet, megjelöl, megkülönböztet, elfed. Eddig csak minket, embereket, legalábbis ez volt az az adott séma, amely mentén gondolkodni lehetett. A Pakui Hardware két művésze azonban megfigyelte, ahogyan a különböző ipari felhasználású gépeket – hogy megvédjék őket a portól, a víztől és a lehetséges sérülésektől – formájuknak és funkciójuknak megfelelően lefedik, betakarják. Mindezt pedig adaptálták egy olyan világban, ahol a gépek egy kicsit emberszerűbbek: bár funkciójukat tekintve a legmegszokottabbak, „legegyszerűbbek”, mégis kicsit szerethetőbbek. Kell nekik a ruha, ami óvja és megkülönbözteti őket tőlünk, egy testre szabott védelem, ami egyben jelzi a nekik kijelölt helyet.

3

Lásd az interjúban: https://www.youtube.com/watch?v=MhZPo8W4lt0&t=5s valamint a megnyitón elhangzottak alapján.

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei, 2017 | vas, UV nyomat PVC filmen, szerelő lámpa, szilikon gumi | fotó: A művészek jóvoltából

Bár a művészpáros nem mellékel valamiféle disztópia (utópia?) kézikönyvet a kiállításhoz, megdöbbentő az a szégyenérzet, ami a védtelennek tűnő, kapitalista eszközökkel kizsákmányolt, egyenruhákkal megjelölt gépek láttán elönti az embert.

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei, 2017 | kiállítási látkép | fotó: A művészek jóvoltából)

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei (részlet), 2017 | vas, vízálló és nagy teherbírású ruhaanyag, szilikon chia maggal, szerelőlámpa, forgó motor, szilikon gumi | fotó: A művészek jóvoltából

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei (részlet), 2017 | vas, vízálló és nagy teherbírású ruhaanyag, szilikon chia maggal, szerelőlámpa, forgó motor, szilikon gumi | fotó: A művészek jóvoltából

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei (részlet), 2017 | vas, UV nyomat PVC filmen, szerelő lámpa, szilikon gumi | fotó: A művészek jóvoltából

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei, 2017 | műanyag kanna, szilikon chia maggal, szilikon gumi, cipzár | fotó: A művészek jóvoltából

Pakui Hardware: A megszokás szülöttei, 2017 | vas, vízálló és nagy teherbírású ruhaanyag, szilikon chia maggal, szerelőlámpa, forgó motor, szilikon gumi | fotó: A művészek jóvoltából